Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Kontroll Csoport

Balla István-Németh Róbert Kult

Müller Péter Sziámi: Szartam arra, hogy itt vannak az oroszok

Úgy van a politikával, mint Csehov, csak annyira akar érteni hozzá, hogy meg tudja magát védeni tőle – állítja Müller Péter Sziámi, akinek 80-as évekbeli zenekarát, a Kontroll Csoportot a napokban tüntették ki a rendszerváltásban betöltött szerepéért. Igaz, nem itthon, hanem Lengyelországban. Pedig a zenész szerint nem volt politizálás, hogy a „Nagy Testvérről” énekelt a Kádár-rendszerben, és az se az, hogy az államosításról énekel ma.

Németh Róbert Kult

"Valahol a legalitás és az illegalitás közt" – a 80-as évek legendás plakátjai

Október 13-án Pokoli aranykor címmel nyílik a 80-as évek magyar underground zenekarainak koncertplakátjait bemutató monstre kiállítás a Kieselbach Galériában Szőnyei Tamás, valamint a grafikusként és a Bp. Service együttes vezetőjeként is ismert Bp. Szabó György különálló, de most e projekt kedvéért összefésült gyűjteményeiből. A ma már levéltárosként dolgozó Szőnyei Tamás zenei-kulturális újságíróval, a kiállítás és a mellé megjelenő különleges kiállítású könyv társszerkesztőjével beszélgettünk. Nem kicsit ironikus módon éppen csak néhány nappal az után, hogy egy sajátos köztéri gerillakommunikációs gesztus kavarta fel a hazai közéletet.

Prieger Zsolt Kult

„Mindig mindent leromboltam” – Bárdos Deák Ági-interjú

Ha a 80-as évek „alternatív zenei dívái” kategóriáról beszélünk, akkor a legtöbb embernek elsőként Bárdos Deák Ágnes neve ugrik be. Botrányos, sokszor kíméletlen nő, kiváló előadó, aki mindig is magasról tett a karriernek nevezhető érvényesülésre, működését a kedve és az alkotói ösztönei diktálták. A zenénél mindig sokkal jobban izgatta a szerelem, a nyíltság és az önazonosság. Szinte hihetetlen: 60 éves lett.

hvg.hu Élet+Stílus

Az URH és az Európa Kiadó dalai a Gödörben

Az URH és az Európa Kiadó őstagjai vendégekkel és barátokkal kiegészülve adnak koncertet január másodikán. Az est házigazdája a Müller Péter Sziámi AndFriends, de színpadra lépnek a Pintér Béla társulat színészei is.

6200 km/h-val száguldott a Pentagon hiperszonikus drónja

6200 km/h-val száguldott a Pentagon hiperszonikus drónja

A klímaváltozás újabb aggasztó hatása: akár a gyakori madárfajok is veszélybe kerülhetnek

A klímaváltozás újabb aggasztó hatása: akár a gyakori madárfajok is veszélybe kerülhetnek

Elengedi izraeli-amerikai állampolgárságú túszát a Hamász

Elengedi izraeli-amerikai állampolgárságú túszát a Hamász

Kamionok ütköztek az M5-ösön, meghalt egy ember

Kamionok ütköztek az M5-ösön, meghalt egy ember

Kovács Bálint: Milyen lesz Orbán őszödi beszéde, és miért nem jön el soha?

Kovács Bálint: Milyen lesz Orbán őszödi beszéde, és miért nem jön el soha?

A fideszes jelölt nyerte a polgármester-választást Tiszaigaron

A fideszes jelölt nyerte a polgármester-választást Tiszaigaron

Rosszul alszik? Szabaduljon meg a műanyagoktól, 17 perccel is átállíthatják a biológiai óráját

Rosszul alszik? Szabaduljon meg a műanyagoktól, 17 perccel is átállíthatják a biológiai óráját

„A világ legszomorúbb elefántjának” felszabadításáért küzd Cher

„A világ legszomorúbb elefántjának” felszabadításáért küzd Cher

Ledobta az atomot az FBI egy veszélyes kártevőre

Ledobta az atomot az FBI egy veszélyes kártevőre

A címlapról ajánljuk