Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Mesterházy Attila

Kálmán Attila Itthon

„Rosszul nézne ki, ha a nem létező hatalomért küzdenénk"

Fanyalgó öregek, melegítő B-válogatott, tekintélyét vesztett, elszigetelődő elnök. Sokan elégedetlenek az MSZP-ben Tóbiás Józseffel és az elnökség munkájával, mégsem választanak új vezetőket a szocialisták novemberi kongresszusán. Ennek leginkább az az oka, hogy teljes az utódlás körüli tanácstalanság. Ilyen állapotok között egy ember befolyása nőtt meg: a párt – ahogy többen nevezték – Raszputyinjáé.

MTI Itthon

Mesterházy elmondta, mit tett volna menekültügyben a kormány helyében

Humanitárius célból sem lehet teljes szélességre tárni a kapukat - jelentette ki Prőhle Gergely, az Emberi Erőforrások Minisztériumának nemzetközi és európai uniós ügyekért felelős helyettes államtitkára az Európát elérő bevándorlási hullámról rendezett szerdai budapesti kerekasztal-beszélgetésen. A vitán Schmidt Mária azt mondta, a menekültek "kitanulták a Nyugatot", Mesterházy Attila volt MSZP-elnök pedig elmondta, kormányzati pozícióban ő mit tett volna.

MTI Itthon

Nem sértette meg Mesterházy jogait a CÖF bohócos plakátja

Mesterházy Attila azért perelte be a Civil Összefogás Közhasznú Alapítványt, mert az tavaly, az országgyűlési választások előtt az úgynevezett bohócos plakátokon rabosított bűnözőként ábrázolta. A Fővárosi Ítélőtábla másodfokú ítélete szerint a plakát nem sértette meg a volt MSZP-elnök személyiségi jogait. Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek.

Kálmán Attila Itthon

Szanyi: Az MSZP ne pettingeljen tovább a bizniszpártokkal!

A karakán megállapításairól híres Szanyi Tibor "valódi baloldali", önállóan politizáló MSZP-t akar, ami nem fog össze más ellenzéki pártokkal. Pártelnöknek nem indul jövőre, de országjáró kampányba kezdett, és a vezetés helyett a tagsággal osztja meg elképzeléseit. Nem vetette el egy Fidesz-MSZP koalíciós kormány gondolatát sem, de azt belátta, hogy ebből maximum a Jobbik profitálhatna igazán.

Kálmán Attila - M. László Ferenc Itthon

Kiújultak a harcok a Jobbik árnyékába került MSZP-ben

Kiéleződött a feszültség az MSZP volt és jelenlegi elnöke, Mesterházy Attila és Tóbiás József között. Az exelnök hetek óta járja az országot, és arra panaszkodik, hogy a pártvezetés képtelen lendületbe hozni az MSZP-t. Tóbiásék viszont úgy látják, rájuk maradt a tűzoltás, egy nagyon rossz állapotban lévő szervezetet örököltek Mesterházytól.

MTI Itthon

Parlamenti felszólalások: Schiffer András beszélt eddig a legtöbbet

Schiffer András, az LMP frakcióvezetője beszélt a leghosszabban, több mint 11 órát, frakciótársa, Sallai R. Benedek és a fideszes Tállai András pedig holtversenyben a legtöbbször – 138-szor – az Országgyűlés plenáris ülésein a parlament tavaly májusi megalakulása óta. Tíz képviselő egyszer sem szólalt fel az új ciklus 43 ülésnapja alatt.

Mizsur András Itthon

Az év bukásai: Lúzerlicit

A közéletben nagyon nehéz akkorát bukni, hogy ne tudjon valaki feltápászkodni: az elmúlt 25 évben a villanypóznákról ismert "felrebben, majd visszacsüccsen"-mozgás volt jellemző akkor is, amikor azt lehetett hinni, hogy valakivel végleg felmosták a padlót. Összeszedtünk 12 jelöltet, akik talán a legnagyobbat buktak az óévben. Ön szerint melyikük írta le magát végleg és kivel fogunk találkozni még? Lúzerlicit A-tól Zs-ig. Szavazzon!

hvg.hu Itthon

Nem illik a parlament arculatába az EU-s zászló?

Egy MSZP-s képviselő behozta az uniós zászlót a parlamenti ülésterembe, ahonnan rendszerint kiviszik azt esténként. Latorcai fideszes házelnök szerint a lobogó nem illik a parlament "egységes arculatába".

MTI Gazdaság

Semjén: A kormánynak fogalma sincs, kiket tiltottak ki az USA-ból

A miniszterelnök-helyettes azt mondta, csak Varga Mihály értesült Vida Ildikó érintettségéről a kitiltási ügyben, és ő is csak a napokban. A kormánytagok viszont nem tudják, kik szerepelnek a listán, és az alapvető információk hiányában nincs ki ellen vizsgálódni – mondta Semjén Zsolt egy írásbeli kérdésre válaszolva.

hvg.hu Itthon

Kitiltási botrány: A miniszterek mossák kezeiket

Sem a honvédelmi, sem a nemzeti fejlesztési miniszter nem tud arról, hogy bárki is érintett lenne a tárcájánál vagy valamelyik hozzá tartozó háttérintézménynél az amerikai kitiltási botrányban – derül ki Seszták Miklós és Hende Csaba írásos válaszaiból, amelyeket az MSZP-s Mesterházy Attila kérdésére adtak.

hvg.hu Itthon

Gyurcsánynak még lesz egy nagy dobása olvasóink szerint

Továbbra is ő lesz a legelutasítottabb politikus, de döntő szava lesz abban, hogy ki induljon Orbán Viktorral szemben 2018-ban – így vélekednek Gyurcsány Ferencről olvasóink. Miután baloldali vetélytársai feladták a versenyt, ő maradt az egyetlen, aki a régiek közül hosszabb távra tervezhet. Lehetőségeiről elemzőket kérdeztünk és szondáztuk az olvasóinkat is.

M. László Ferenc Itthon

Legyőzheti-e még valaha Gyurcsány Orbánt?

Miután két baloldali vetélytársa kiesett a versenyből, Gyurcsány Ferenc marad az egyetlen az egykori Összefogásból, aki hosszabb távon tervezhet. Ám hiába szerepelt jól a két évvel ezelőtt alapított pártja a május 25-i voksoláson, a volt miniszterelnök a legnépszerűtlenebb politikus, taszítja a bizonytalanokat. Megnéztük, mit mutatnak a számok, volt-e olyan politikus a múltban, aki hasonló helyzetből talpra tudott állni. A szakemberek után az olvasóink is szavazhatnak arról, lesz-e még valaha Gyurcsány a népszerűségi lista élén, lehet-e még Orbán kihívója.

Kósa András - M. László Ferenc Itthon

"Ami Magyarországon most történik, az nem tarthat örökké"

Hiába örült a választások éjszakáján az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció is, valójában saját stratégiájuk bukott meg a május 25-i eredménnyel, hiszen egy darab új szavazót nem hoztak a baloldalnak – mondta a hvg.hu-nak adott interjújában Botka László. A pártot átmeneti jelleggel irányító politikus arról is beszélt, milyen felelőssége van az MSZP-nek, mi történik, ha egy „baloldali párt konformista", és mit gondol azokról, akik a háta mögött „Vaci Lacinak” gúnyolják.

1 2 3 4 5 6 7
55
Megújult a Hyundai prémium villanyautója

Megújult a Hyundai prémium villanyautója

A Németországban tartózkodó szíriaiaknak haza kell térniük a német belügyminiszter szerint

A Németországban tartózkodó szíriaiaknak haza kell térniük a német belügyminiszter szerint

Meloni is Floridába ment Trumphoz, aki “fantasztikus nőnek” nevezte az olasz miniszterelnököt

Meloni is Floridába ment Trumphoz, aki “fantasztikus nőnek” nevezte az olasz miniszterelnököt

Válaszolt Sulyok Tamás Magyar Péternek és kikérte magának, hogy kioktassa a feladatairól

Válaszolt Sulyok Tamás Magyar Péternek és kikérte magának, hogy kioktassa a feladatairól

Drága, felesleges és mind ugyanazt tudja - vagy mégsem?

Drága, felesleges és mind ugyanazt tudja - vagy mégsem?

Magyar szerint az előrehozott választás a Fidesznek is jó lenne

Magyar szerint az előrehozott választás a Fidesznek is jó lenne

A dzsihádból jön, de még nem tudni, hova tart Szíria új vezetője

A dzsihádból jön, de még nem tudni, hova tart Szíria új vezetője

Itt a legújabb biztonságos és igen tartós akkumulátor

Itt a legújabb biztonságos és igen tartós akkumulátor

Kíváncsi, hogy készíti Stanley Tucci a csülkös borsólevest? Íme a színész receptje!

Kíváncsi, hogy készíti Stanley Tucci a csülkös borsólevest? Íme a színész receptje!

A címlapról ajánljuk