Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Pápa

MTI Világ

Üzent a pápa a muzulmán vallási vezetőknek

A muzulmán vallási vezetők, politikusok és értelmiség segítségét kérte Ferenc pápa az erőszakot igazoló vallási fundamentalizmus elutasítására a Vatikánban akkreditált diplomatákhoz hétfőn intézett beszédében.

MTI Világ

A pápa fogadta Angelina Jolie-t

Angelina Jolie csütörtökön levetítette Rendíthetetlen című második világháborús filmjét a Vatikánban, majd Ferenc pápa személyesen is fogadta az Oscar-díjas színésznőt.

MTI Világ

Bemutatta a pápa az új bíborosokat

Békét sürgetett a világban és az emberek lelkében Ferenc pápa a római Szent Péter téren az év első vasárnapján mondott beszédében. Az egyházfő bejelentette azoknak az érsekeknek a nevét, akiket a februári konzisztóriumon bíborossá avat.

MTI Világ

Odasuhintott a pápa a vatikáni hivatalnokoknak

Ferenc pápa szerint a római kúria hivatalaiban dolgozó papok többféle lelki betegségben szenvednek, például örökkévalónak és mellőzhetetlennek tartják magukat. Az egyházfő kemény hangvételű beszédet intézett a Vatikánban dolgozó papokhoz, amikor hétfőn karácsony alkalmából fogadta őket.

MTI Világ

Születésnapos a pápa, mégis ő adott ajándékot

Összesen négyszáz hálózsákot osztottak szét a Vatikán környékén és az olasz főváros más pontjain az utcán élő hajléktalanoknak. Ferenc pápa ajándékozta meg őket 78. születésnapja alkalmából.

hvg.hu Világ

A pápa szóba állna az Iszlám Állammal

Ferenc pápa hajlandó lenne beszélni a keresztényeket is gyilkoló terrorszervezet, az Iszlám Állam képviselőivel, ha ez segítene békét teremteni Szíriában és Irakban – írja a brit The Telegraph.

MTI Világ

Az öreges Európa felrázására buzdított a pápa

Ne csak a gazdaság körül forogjon Európa, hanem tekintsen az emberre is, védje és oltalmazza az emberi méltóságot – mondta Ferenc pápa kedden Strasbourgban, az Európai Parlament plenáris ülésén. A római katolikus egyházfő szerint Európát megviselte, "öregessé tette" a válság, pedig a kontinens népeiben hatalmas alkotó energia lakozik.

MTI Világ

A pápa közbenjárásával bukhattak le pedofil papok Spanyolországban

Pedofília gyanújával őrizetbe vettek három katolikus papot és egy hittantanárt hétfőn a dél-spanyolországi Granadában. Jorge Fernández Díaz spanyol belügyminiszter megerősítette a hírt, de részleteket nem mondott. Csak annyit közölt, hogy a rendőrség már régóta titokban nyomoz a botrányos ügyben, amelyet egy Granadában élő, ma már felnőtt férfi robbantott ki.

MTI Világ

Elkapkodták a pápa karácsonyi tomboláját

Rövid idő alatt elkapkodták azokat a vatikáni sorsjegyeket, amelyekkel a pápának adott ajándékokat, köztük egy Fiat Pandát lehet megnyerni Ferenc pápa karácsonyi jótékonysági akciójában.

MTI Világ

Jövő szeptemberben megy a pápa Amerikába

A katolikus egyházfő hétfőn megerősítette, hogy 2015 szeptemberében az Egyesült Államokba látogat. A pápa hétfőn, a családról szóló vatikáni nemzetközi egyházi találkozón személyesen jelentette be: az Egyesült Államokba utazik, hogy 2015. szeptember 22-e és 27-e között részt vegyen Philadelphiában a Családok Világtalálkozóján.

MTI Ingatlan

Nem csitul a török elnök palotabotránya

Török építészek felszólították Ferenc pápát, hogy ne vegyen részt azon a ceremónián, amelyet a tiszteletére tartanak november 28-án a nemrég átadott új elnöki palotában Törökországban. Szerintük azt illegálisan építették fel ugyanis egy természetvédelmi területen Ankara szélén.

MTI Világ

Levelet írt a pápa a G20-nak a terroristák miatt

Ferenc pápa levélben szólította fel a G20 országcsoport tagjait, hogy lépjenek fel a pénzügyi visszaélésekkel szemben, erőiket a szegénység és a munkanélküliség felszámolására összepontosítsák, mert a "gazdasági és szociális kirekesztettség" megkönnyíti a terroristáknak a toborzásokat.

MTI Világ

A pápa felpörgeti a pedofilügyek vizsgálatát

Ferenc pápa különbizottságot állított fel a Hittani Kongregáción belül az egyház tagjait érintő legsúlyosabb bűncselekmények minél gyorsabb kivizsgálásához – jelentette be kedden Federico Lombardi szentszéki szóvivő.

1
12 13 14 15 16
35
Von der Leyen: Sürgősen újra kell fegyverezni Európát

Von der Leyen: Sürgősen újra kell fegyverezni Európát

Egy hónapos részleges tűzszünetet javasol Ukrajnában Franciaország és Nagy-Britannia

Egy hónapos részleges tűzszünetet javasol Ukrajnában Franciaország és Nagy-Britannia

Őrizetbe vették a Berekfürdőn holtan talált 10 éves német kisfiú anyját

Őrizetbe vették a Berekfürdőn holtan talált 10 éves német kisfiú anyját

Trump aláírta, az USA-ban hivatalos nyelv lett az angol

Trump aláírta, az USA-ban hivatalos nyelv lett az angol

Lech Walesa: Sértő, hogy Trump hálát és tisztelet vár az Ukrajnának nyújtott támogatásért

Lech Walesa: Sértő, hogy Trump hálát és tisztelet vár az Ukrajnának nyújtott támogatásért

Világrekorder harcsát fogott a Dunából egy román horgász

Világrekorder harcsát fogott a Dunából egy román horgász

Eljött a nagy pillanat a kis napelemeseknek: szombattól piaci áron veszi át tőlük az áramot egy hazai cég

Eljött a nagy pillanat a kis napelemeseknek: szombattól piaci áron veszi át tőlük az áramot egy hazai cég

Őrizetbe vették a Berekfürdőn holtan talált 10 éves német kisfiú anyját

Őrizetbe vették a Berekfürdőn holtan talált 10 éves német kisfiú anyját

Külön sávot kaptak Párizsban azok az autók, amelyekben legalább hárman ülnek

Külön sávot kaptak Párizsban azok az autók, amelyekben legalább hárman ülnek

A címlapról ajánljuk