Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Pintér Sándor

Balla István Élet+Stílus

Az iskolán tető sincs, de a tankerület szerint továbbra is alkalmas a tanításra

Az ország legjobb gimnáziumai között tartják számon a gödöllői Török Ignác Gimnáziumot, ahol idén úgy indult a tanév, hogy az épületen még javában felújítások zajlottak, most épp tető sincs az épületen. A nagy esőzések ellen a fólia nem volt megoldás, hétfőre a falakból, a konnektorokból is folyt a víz, a gyerekeket azonnal haza kellett küldeni. A pedagógusok már augusztusban kérvényezték, hogy áttérhessenek digitális távoktatásra, de ezt egyelőre nem engedélyezik a gimnáziumnak. Az igazgató már elhasználta saját hatáskörében elrendelhető szabadnapkeretét, ma is a penészes, vizes, építési területnek számító épületben tanult több száz diák – már akiket a szüleik elengedték.

hvg.hu Itthon

Fülke: A kormány és Brüsszel közti feszültség fűti a forró őszt, nem az orosz gáz

Tényleg elesik Magyarország 6400 milliárd forint EU-s pénztől Orbánék miatt? Milyen következménye lesz, hogy az Európai Parlament kimondta: Magyarország egy „hibrid választási autokrácia”? A Mi Hazánknak tett politikai gesztus csupán Pintér “abortuszrendelete”? Ezekről a kérdésekről is beszélgettünk közéleti podcastunk friss adásában, de szóba került az is, mennyire kell a Fidesznek tartania “forró ősztől”.

Bihari Ádám hvg360

„A szívem akarta a gyereket, az eszem tudta, hogy nem szabad” – abortuszon átesett nők mondják el, mit éltek át

Nehéz sorsok, választások, lelki sérülések, tragédiák. Lehetetlen, feldolgozhatatlan, ám nagyon is hétköznapi helyzetek. Félrecsúszott életek és emberek, akik aztán mégis megtalálták a boldogságot. Megkérdeztük őket abortuszaikról, miután a belügyminiszter módosította a terhességmegszakítás szabályait.

Serdült Viktória Itthon

A nőknek szóló politikai üzenet a kormány abortuszmódosítása, de betartatni nem tudják

Politikai lufinak használja, de a nőknek üzen a kormány az abortusz szabályainak történelmi módosításával. A Belügyminisztérium rendelete ráadásul nem is egyértelmű: a kormányoldal azt állítja, hogy szeptember 15-étől kötelező lesz meghallgatni a magzat szívhangját terhességmegszakítás előtt, a rendelet szövegében azonban ilyen előírás konkrétan nem szerepel. Szakértők szerint mivel betartását ellenőrizni nem lehet, innentől lényegében az orvoson múlik, mit tesz. Az általunk megkérdezett szülész-nőgyógyászok leginkább semmit.

Horn Gábor hvg360

Horn Gábor: A válság esélyt is adhat a jó iskola megteremtésére

Ma a nyelvtudás, a digitális írástudás, a rugalmas tanulási képesség, a szociális kompetenciák erősítése és a kreativitás ad biztos tudást, a rapid modernizáció korában minden más könnyen elavulttá válhat A fizikai és az emberi tőke együtteséből az utóbbinak lett primer szerepe. Az ország akkor lesz versenyképes, ha az alapoktatás megteremti ennek esélyét. Vélemény.

Windisch Judit hvg360

Immár azzal vállal nagyobb politikai kockázatot a kormány, ha nem nyúl az egészségügyhöz

Mondvacsinált indokokkal is leplezik a kórházak a szakemberhiányt ahelyett, hogy vállalnák a valóságot. A rendszer nagyon széttöredezett, nincs elég orvos és ápoló ennyi helyhez, Kovácsy Zsombor egészségügyi jogász szerint legfeljebb 50 kórházra volna szükség a mostani 89 helyett. A Belügyminisztérium elkezdett az egészségügy átalakításáról beszélni, de kérdés, mit lép végül a kormány. A Magyar Orvosi Kamara titkára, Svéd Tamás szerint már annyi a publikus probléma, hogy a be nem avatkozás politikai kockázata nagyobb.

1
10 11 12 13 14
60
Áprilistól a román állampolgároknak sem kell vízum az Egyesült Államokba

Áprilistól a román állampolgároknak sem kell vízum az Egyesült Államokba

Frontálisan ütközött egy kisteherautó és egy kocsi Jászjákóhalmánál, hárman meghaltak

Frontálisan ütközött egy kisteherautó és egy kocsi Jászjákóhalmánál, hárman meghaltak

Eltemették Jean-Marie Le Pent

Eltemették Jean-Marie Le Pent

Kanada visszavág: ha Trump kereskedelmi háborút indít, lesz válaszuk

Kanada visszavág: ha Trump kereskedelmi háborút indít, lesz válaszuk

Már kopogtat egy új vírus Kínából, de még a Covid eredetét sem ismerjük

Már kopogtat egy új vírus Kínából, de még a Covid eredetét sem ismerjük

Halálra gázoltak egy nőt és hároméves gyerekét Bagnál

Halálra gázoltak egy nőt és hároméves gyerekét Bagnál

Betonoszlop bánta egy ittas sofőr elszántságát Egernél – videó

Betonoszlop bánta egy ittas sofőr elszántságát Egernél – videó

Zelenszkij rögtön a beiktatása után találkozni akar Trumppal

Zelenszkij rögtön a beiktatása után találkozni akar Trumppal

„Azt hittem, több időm van” – 10 olimpiai érme veszett oda a Los Angeles-i tűzben az amerikai bajnoknak

„Azt hittem, több időm van” – 10 olimpiai érme veszett oda a Los Angeles-i tűzben az amerikai bajnoknak

A címlapról ajánljuk