Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Tiborcz Istvan

G. M. Itthon

Jávor Lázárnak: Egyetlen tolvaj sem szereti a rendőrséget és a szemtanúkat

Lázár János új elméletet gyártott arra, miért tűnhet az OLAF-jelentés szerint úgy, hogy a fél Fidesz az Orbán-család vagyonának gyarapításáért dolgozik. E szerint Jávor Benedek annyi feljelentést gyárt, hogy Brüsszel magyaroknak passzolja le a feladatot, ők meg rosszindulatúak. Megkérdeztük hát Jávort, hogyan tehet ilyet?

hvg.hu Gazdaság

Egyetlen pályázó, összeférhetetlenség: ezt írta az OLAF a kecskeméti Elios-ügyről

Ahogy korábban megírtuk, Kecskeméten nem tekinthettek be ellenzéki képviselők az Európai Unió Csalás Elleni Hivatalától (OLAF) Elios-ügyben érkezett dokumentumokba. A 24.hu birtokába került OLAF-jelentés azonban tartalmazza a város közvilágítás-korszerűsítésének második üteméről szóló megállapításokat, amelyeket most nyilvánosságra is hozott.

hvg.hu Itthon

Titokban fizetett a kormány egymilliárdot Tiborcz közvilágításáért

Eddig senki nem jelezte, hogy az adófizetők pénze is érintett lenne a lámpacserékben, de most kiderült, hogy majdnem egymilliárd forint közpénzzel segített meg a kormány tizennégy gyanús közvilágítási projektet. A Miniszterelnökség ugyanis több önkormányzat önrészét is magára vállalta.

hvg.hu Itthon

A Tiborcz-ügyről egy szót sem sikerült kihúznunk a fideszesekből

Na jó, egyet: Tiborcz Istvánt nem ismerem, mondta egyikük. Az Orbán Viktor évértékelőjére igyekvő, majd onnan távozó képviselőket kérdeztük, de csak a migránsokról, Soros katonáiról és a magyar választási kampányba beszálló Brüsszelről szóló kliséket hajtogatták.

1
31 32 33 34 35
46
Felborult egy kamion az M3-ason, lezárták az autópályát

Felborult egy kamion az M3-ason, lezárták az autópályát

Varázsoljon kiskertet az erkélyből: ennyi mindent elültethet odakint

Varázsoljon kiskertet az erkélyből: ennyi mindent elültethet odakint

Saját közösségi oldalt indíthat az OpenAI, Elon Musknak is odaszúrna vele

Saját közösségi oldalt indíthat az OpenAI, Elon Musknak is odaszúrna vele

Csak segíteni akart a tulajnak, hogy nyitva a kocsija – mondta egy visszaeső autófeltörő Budapesten

Csak segíteni akart a tulajnak, hogy nyitva a kocsija – mondta egy visszaeső autófeltörő Budapesten

Elkezdte a Mol a föld alatti védőfal építését a gárdonyi olajszivárgás után

Elkezdte a Mol a föld alatti védőfal építését a gárdonyi olajszivárgás után

„Úgy tűnik, az USA kezd kifogyni a pénzből, a hitelezők menekülnek”

„Úgy tűnik, az USA kezd kifogyni a pénzből, a hitelezők menekülnek”

Irodalmi díjat alapítottak a legjobb kortárs magyar írók számára

Irodalmi díjat alapítottak a legjobb kortárs magyar írók számára

Ön is készíttetett akciófigurát a mesterséges intelligenciával? Ezekről a veszélyekről tudnia kell

Ön is készíttetett akciófigurát a mesterséges intelligenciával? Ezekről a veszélyekről tudnia kell

Farkas Gábor zongoraművészt választották a Zeneakadémia rektorának

Farkas Gábor zongoraművészt választották a Zeneakadémia rektorának

A címlapról ajánljuk