Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#béketerv

Németh András Világ

Nem győzött Zelenszkij győzelmi terve

Nem tartalmaz sok újdonságot Volodimir Zelenszkij győzelmi terve, amelynek részleteit az ukrán államfő szerdán ismertette a kijevi parlamentben. A tervet Zelenszkij korábban már bemutatta az amerikai és európai szövetséges államok vezetőinek is, akik nem tettek ígéretet a legfontosabb ukrán kérések teljesítésére. Egy pillanatig úgy tűnt, Kijev fontolóra veszi az atomfegyverek kifejlesztését is, de ez gyorsan lekerült a napirendről.

hvg.hu Világ

Bemutatta győzelmi tervét Zelenszkij az ukrán parlamentben

Az ukrán elnök a parlamentben adta az elképzelését, amely szerinte védelmi, gazdasági és elrettentési elemekkel vezet győzelemhez, majd békéhez. Az öt plusz három titkos pont valójában a Nyugatnak szól, nem Ukrajnától függ a megvalósítás.

Németh András hvg360

Ez az a kemény hangnemű NATO-zárónyilatkozat, amelyet a békemissziós Orbán sem vétózott meg

Ukrajna tartós és feltétel nélküli támogatását ígéri a 75 éves NATO jubileumi csúcstalálkozóján elfogadott zárónyilatkozat, amelyben megerősítették, hogy az orosz agresszió által sújtott ország helye az észak-atlanti katonai szövetségben van. A nyilatkozat pontjai szöges ellentétben állnak a „békemissziót” folytató Orbán Viktor nyilatkozataival, amelyek inkább Ukrajna kapitulációját szorgalmazzák, ugyanakkor a magyar kormányfő is aláírta a dokumentumot.

hvg.hu Világ

Zelenszkij meghívja Hszi Csin-pinget Ukrajnába

Peking minden érintett féllel, beleértve Ukrajnát is, kapcsolatban áll – egyelőre konkrétumok nélkül ennyi a kínai válasz arra, hogy az ukrán elnök meghívta kínai kollégáját Kijevbe.

Bábel Vilmos Itthon

"Az ukrajnai nemzetiségi kérdésben a magyar kormány nem is akar dűlőre jutni"

Az ukrán nemzetiségi törvényt "meg lehetett volna írni jobban is", de több reciprocitást vár a magyar féltől – mondta Marija Mezenceva, az ukrán törvényhozás európai integrációs ügyekben aktív képviselője a Political Capital Ukrajna jövőjéről szóló eseményén, amelyet hétfőn rendeztek Budapesten.

MTI Világ

Ukrán válság - Porosenko elutasította Putyin béketervét

Petro Porosenko ukrán államfő elutasította a béketervet, amelyet a héten orosz kollégája, Vlagyimir Putyin terjesztett elő a kelet-ukrajnai válság enyhítésére - közölte vasárnap Putyin szóvivője, Dmitrij Peszkov orosz médiajelentések szerint.

MTI Világ

Szíria: Kofi Annan a szír kormányt hibáztatja a kudarcért

Kofi Annan, az ENSZ és az Arab Liga szíriai különmegbízottja Damaszkuszt hibáztatta a Biztonsági Tanács csütörtök esti ülésén béketervének kudarcáért, és azt mondta: felelniük kell tetteikért azoknak, akik akadályozzák a konfliktus megoldását.

MTI Világ

Annan: van némi haladás, de újra felerősödhet az erőszak Szíriában

Kofi Annan szerint "kétség kívül az utolsó esélyt jelenti a polgárháború elkerülésére" az a béketerv, amelyet ő maga dolgozott ki. Erről az ENSZ Biztonsági Tanácsa előtt beszélt kedden a világszervezet különmegbízottja. Diplomáciai források szerint az ENSZ és az Arab Liga Szíria-ügyi megbízottja arra is figyelmeztetett, hogy a közvetítése "nem tart korlátlan ideig".

1 2
Nagy erejű földrengés rázta meg Tibetet, sokan meghaltak

Nagy erejű földrengés rázta meg Tibetet, sokan meghaltak

Koalíciós tárgyalásokra hívja az osztrák szélsőjobboldali Szabadságpárt vezetője az eddigi jobbközép kormánypártot

Koalíciós tárgyalásokra hívja az osztrák szélsőjobboldali Szabadságpárt vezetője az eddigi jobbközép kormánypártot

Drága, felesleges és mind ugyanazt tudja - vagy mégsem?

Drága, felesleges és mind ugyanazt tudja - vagy mégsem?

Buszra nyitottak tüzet fegyveresek Ciszjordániában, hárman meghaltak

Buszra nyitottak tüzet fegyveresek Ciszjordániában, hárman meghaltak

Arany, szatén és csillogás: íme a legszebb Golden Globe-ruhák

Arany, szatén és csillogás: íme a legszebb Golden Globe-ruhák

Egyedülálló Mercedes-replikát kínál eladásra John Cena

Egyedülálló Mercedes-replikát kínál eladásra John Cena

Elsőként az USA-ban, New Yorkban is bevezették a dugódíjat

Elsőként az USA-ban, New Yorkban is bevezették a dugódíjat

Összeálltak a bulinegyed nagyágyúi egy jó cégalapításra

Összeálltak a bulinegyed nagyágyúi egy jó cégalapításra

„Elpusztíthatatlan” – bátran gusztustalan címlappal emlékezik a Charlie Hebdo a tíz évvel ezelőtti tragédiára

„Elpusztíthatatlan” – bátran gusztustalan címlappal emlékezik a Charlie Hebdo a tíz évvel ezelőtti tragédiára

A címlapról ajánljuk