Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#görög adósságválság

MTI Gazdaság

Az Európai Bizottság újabb mankót tolna Görögország hóna alá

7 milliárd eurós áthidaló kölcsönt ad az Európai Bizottság Athénnak, ha a parlament szerdán megszavazza a szigorú reformcsomagot, amelyet a hétfői megállapodás fejében kell bevezetniük. Az áthidaló kölcsönt három hónapon belül kell visszafizetnie a görög kormánynak.

MTI/hvg.hu Gazdaság

"Ennyi erővel a svéd himnuszt is énekelhettem volna" – megszólalt a görög botrányminiszter

Jánisz Varufakisz, a posztjáról lemondott görög pénzügyminiszter interjút adott egy brit lapnak. Azt mondta, egyedül maradt kormányán belül radikális elképzeléseivel, ezért mondott le. Az öt hónapon át húzódó tárgyalásokat a közgazdász meddőnek nevezte, és azt mondta, üres tekintetekkel találkozott Brüsszelben, valahányszor gazdasági érvekkel hozakodott elő. A feszült időszakban napi két órákat aludt.

MTI Gazdaság

Új görög csomag: szövetségesei is kihátráltak Ciprasz mögül

A kormányzó Sziriza több tagja és párt koalíciós partnere sem támogatja az új görög megállapodást. A jobboldali Független Görögök vezetője szerint a csomag "50 milliárd euró értékű, az állami tulajdont érintő garanciákról és az emberek otthonainak lefoglalását is tartalmazó törvénymódosításokról szól", ezért nem tudja támogatni azt.

MTI Gazdaság

Ciprasz mögé felsorakozott az ellenzéke is

Az Új Demokrácia nevű konzervatív párt, a fő ellenzéki erő Görögországban közölte: nemcsak felhatalmazza a miniszterelnököt egy megállapodás megkötésére, hanem megbízza azzal, hogy akadályozza meg az ország kiválását Európából és az euróövezetből.

hvg.hu Gazdaság

Merkel: Nincs miről tárgyalni

Párizsban tartott közös sajtótájékoztatót a német kancellár és a francia elnök a görög adósságválság ügyében. Míg Hollande azt mondta, országaik tiszteletben tartják a görög nép szavazatait, amelyekkel nemet mondtak a hitelezők ajánlataira, Merkel szerint a többi tagállam akaratát is tisztelniük kell. A kancellár azt várja, hogy a görög kormány még a héten beterjeszti új javaslatait. A francia elnök azzal biztatta Cipraszt, hogy az ajtó még nyitva áll előtte.

MTI Gazdaság

Juncker szerint a görögöknek igennel kéne szavazniuk vasárnap

Ha a vasárnapi népszavazáson a görögök többsége elveti az adósságválság megoldását célzó hitelezői javaslatot, akkor az drámaian rontani fogja Görögország helyzetét a további tárgyalásokon – mondta pénteken Luxembourgban Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke.

MTI Gazdaság

Leminősítette Görögországot a Moody's

Leminősítette Görögország eddig is mélyen spekulatív – vagyis messze nem befektetési ajánlású – államadós-osztályzatát a Moody's Investors Service, azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy a hivatalos hitelezők nyújtotta további pénzügyi támogatás nélkül Görögország előbb-utóbb törlesztési csődbe kerül a magánszektorbeli hitelezőkkel szemben fennálló adósságaival.

MTI Gazdaság

Bonyolult kérdést tesznek fel a görög népszavazáson

Kevesebb, mint egy hét áll rendelkezésére a hatóságoknak, hogy megszervezzék a referendumot, ezért az előkészületek gőzerővel zajlanak. Az állami nyomdában hétfőn kezdődött meg a szavazócédulák nyomtatása. A kérdés így hangzik: "El kell-e fogadni azt a közös tervet, amelyet az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap június 25-én az Eurócsoport elé terjesztett?".

hvg.hu Gazdaság

Stiglitz: A görögök csak alamizsnát kaptak, de nagy árat fizettek érte

A Nobel-díjas közgazdász szerint a Görögországgal szembeni irreális elvárások még mélyebbre taszítják az országot, a tárgyalások pedig sokkal inkább az erőről és a demokráciáról szólnak, mint a pénzről és a gazdaságról. Miközben Görögország nagy részt vállalt abból, hogy az európai bankrendszer kikerüljön a csávából, az ország rendelkezésére bocsátott összegek nem jutottak el oda, ahová szánták őket – írta Joseph Stiglitz.

1 2 3
Guardian: Orbán miatt köztes megoldásra kényszerül az EU Ukrajna ügyében

Guardian: Orbán miatt köztes megoldásra kényszerül az EU Ukrajna ügyében

Bejelentette Trump, hogy stratégiai tartalékalapot hoz létre kriptovalutákból, meg is lódult a bitcoin árfolyama

Bejelentette Trump, hogy stratégiai tartalékalapot hoz létre kriptovalutákból, meg is lódult a bitcoin árfolyama

Meghalt David Johansen, a New York Dolls frontembere

Meghalt David Johansen, a New York Dolls frontembere

Lecsaptak az Elon Musk-utálatra: kedvezményt kínál ez a kínai márka, ha valaki lecseréli a Tesláját

Lecsaptak az Elon Musk-utálatra: kedvezményt kínál ez a kínai márka, ha valaki lecseréli a Tesláját

Meztelenruhák, habcsókruhák és szoborszerű ruhák: így vonultak fel a sztárok az Oscaron és a díjkiosztó utáni partin

Meztelenruhák, habcsókruhák és szoborszerű ruhák: így vonultak fel a sztárok az Oscaron és a díjkiosztó utáni partin

Elvitelre #108: Pénzeső és ukrán menekültek Magyarországon

Elvitelre #108: Pénzeső és ukrán menekültek Magyarországon

Ennek a 34 éves Mercinek az árából kijön egy vadonatúj 802 lóerős S-osztály

Ennek a 34 éves Mercinek az árából kijön egy vadonatúj 802 lóerős S-osztály

Oscar, 2025: Jancsó Dávid nem nyert, de Tóth László igen. Tarolt egy kicsi független film, az Anora lenyomta Hollywoodot

Oscar, 2025: Jancsó Dávid nem nyert, de Tóth László igen. Tarolt egy kicsi független film, az Anora lenyomta Hollywoodot

A kórházból üzent Ferenc pápa

A kórházból üzent Ferenc pápa

A címlapról ajánljuk