Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#híd

hvg.hu Itthon

Fotók: Megnyílt a Rákóczi híd gyomra

Szombaton rendezték meg a hidak és hídépítők napját, Budapesten ebből az alkalomból a látogatók bemászhattak a Rákóczi híd belsejébe, és fellátogathattak a Clark Ádám úszódaru hajójára is.

hvg.hu Itthon

Felújításért kiált két budapesti híd, de pénz még sehol sincs rájuk

Leghamarabb év végén kezdhetnék el a Lánchíd felújítását, ha sikerülne ehhez valahonnan forrást keríteni. A BKK szerint csak a tervek lesznek meg biztosan idén. A munka legalább két évig tart majd, és az átkelő mellett a Clark Ádám teret, valamint a Váralagutat is érinti – írja a Népszabadság. Az már korábban kiderült, hogy a Petőfi híd is felújításra szorul, de azon a Budapest Közút Zrt. szerint statikai problémák egyelőre nincsenek.

Torontáli Zoltán Gazdaság

Százmilliárdokat már most elszórnánk, pedig az olimpia még sehol

Legalább 430 milliárd forintot felemésztenének azok a beruházások, amelyekre a kormány, úgy tűnik, nagyon elszánt. Háromsávossá bővítenék az M1-est 95 kilométeren át, a Balatonig is három sávon száguldhatnánk az M7-esen, új hidat álmodnak a Dunára, fejlesztenének vasutat és HÉV-et. És a végső cechnek ez csak a kisebbik része.

hvg.hu Gazdaság

Szinte tramtrain-nagyhatalom lehet nemsokára Szeged

Egyre több konkrétumot lehet tudni Szeged harmadik Tisza-hídjáról és a hozzá kapcsolódó forgalmi tervekről, köztük a makói tramtrainről. A vonat és a villamos „keresztezésével” közvetlen vasúti kapcsolat jönne létre Makó és Szeged belvárosa között. A hódmezővásárhelyi tramtrain megvalósítása az utolsó hírek szerint előrébb tart, ott már viszonylag részletes terveiket is be tudtak mutatni a közönségnek.

hvg.hu Shake

Ön végig merne sétálni ezen a hídon? – fotók

A tervek szerint májustól lehet majd végigsétálni a világ leghosszabb és legmagasabban fekvő üvegpadlójú hídján Kína Hunan tartományában. Tériszonyosoknak kifejezetten rémisztő élmény lehet a különleges átkelő.

hvg.hu Közlekedés

Visszaáll a régi rend Budapest egyik legforgalmasabb felüljáróján

Befejezték a Sibrik Miklós úti felüljáró felújítását és átépítését, péntekről ismét a régi forgalmi rend lesz érvényes a X. és a XIX. kerületet összekötő hídon. A buszmegállókat is visszahelyezték eredeti helyükre, valamint megszüntetik a Bartók Béla utcai ideiglenes buszsávot.

hvg.hu/MTI Itthon

Chuck Norrist legyőzték Tolnában

Thermál híd lesz a neve a Koppány pataknál található kerékpáros hídnak Tamásiban, pedig a legtöbben arra szavaztak, hogy Chuck Norrisról nevezzék el az építményt - jelentette a Tolna megyei teol.hu hírportál.

hvg.hu Világ

Híd tépte le egy busz tetejét Rochdale-ben – sok a sérült

Letépte egy kétemeletes busz tetejét egy híd a nagy-britanniai Rochdale-ben. A jármű valószínűleg nem hajthatott volna be a híd alá, mert túlságosan magas volt ehhez – legalább is így látszik a The Sun oldalán közzétett amatőr fotóról.

MTI Shake

Valódi kincseket találtak egy skóciai híd belsejében

Legalább 121 éves lehet az whisky, amit egy skóciai időkapszulában találtak. Több kincs is van benne, köztük egy 1894 szeptemberéből származó újság. A kapszula egy híd szerkezetében volt, építőmunkások szedték ki onnan. A skóciai Highland Folk Museumnak ajándékozták a leletet.

MTI / hvg.hu Világ

Óriási súlytól szabadítják meg a híres párizsi gyalogoshidat – fotók

Nem terhelhető tovább a párizsi Pont des Arts gyalogoshíd, amelynek védőkorlátjaira akár egymillió lakatot is feltehettek az elmúlt évtizedekben a szerelmespárok. A 155 méter hosszú átkelőt a becslések szerint 45 tonna plusz terhelés érhette a lakatok miatt, ezért megkezdték azok leszerelését. A korlátok egy részét már megtisztították.

1
7 8 9 10 11
18
Bernie Ecclestone eladja a Forma–1-es gyűjteményét, legendás autókat dob piacra

Bernie Ecclestone eladja a Forma–1-es gyűjteményét, legendás autókat dob piacra

Szakértők: a német autóiparnak termelékenyebbé kell válnia

Szakértők: a német autóiparnak termelékenyebbé kell válnia

Megalázó vereségről, kollektív összeomlásról írnak a svéd lapok a magyar válogatott győzelme után

Megalázó vereségről, kollektív összeomlásról írnak a svéd lapok a magyar válogatott győzelme után

Remények és gyötrelmek között őrlődnek a klímáért aggódók a bakui klímacsúcs után

Remények és gyötrelmek között őrlődnek a klímáért aggódók a bakui klímacsúcs után

Akkora mágneses tornádók kavarognak a Jupiteren, hogy a Földnél nagyobb ködöt hoznak létre

Akkora mágneses tornádók kavarognak a Jupiteren, hogy a Földnél nagyobb ködöt hoznak létre

Minden részlet kiderült a Schumacher családját ért zsarolásról

Minden részlet kiderült a Schumacher családját ért zsarolásról

Megtorpantak a hőszivattyú-eladások Európában

Megtorpantak a hőszivattyú-eladások Európában

Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait

Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait

Nem drága, vagány és élvezi a terepet: teszten a vadonatúj Dacia Duster

Nem drága, vagány és élvezi a terepet: teszten a vadonatúj Dacia Duster

A címlapról ajánljuk