Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#hatóság

hvg.hu Vállalkozás

Vigyázzon, még mindig átvágják a kocsmában!

Valamilyen módon minden negyedik vendéglátós csalt, a taxisok között viszont kevés simlist talált a fogyasztóvédelmi hatóság. A 4 centes stift gyakran 3 cent sem volt, sült krumpliból is kevesebbet adtak. A hatóság elsőre nem, a fogyasztók azonban büntetik a sittes vállalkozásokat.

T.S. Gasztro

A nagy nyári salátabotrány

A nyugalom megzavarására igencsak alkalmas félmeztelen férfisereg masírozott az utcákon. A rendőrség nem győzte begyűjteni a harcias hímeket, akikről kiderült, hogy csak az egészséges táplálkozást akarták reklámozni.

Csikász Brigitta Itthon

Amikor a gyorshajtásnál visszavonulót fúj a rendőrség

Tavaly 125 ezer esetben volt kénytelen a rendőrség a kiszabott bírságot elengedni, mert kiderült, hogy nem jártak el elég körültekintően, emiatt legalább 3.75 milliárd forinttól esett el a költségvetés.

Ivanyos Judit Itthon

Aki prosti, az is marad?

A nyomor miatt egyre többen kényszerülnek testüket áruba bocsájtani Magyarországon, ráadásul idehaza lényegében lehetetlen kitörni a prostituált létből – derült ki egy felmérésből.

Ivanyos Judit Itthon

Pénzbírsággal fenyegetik a balatoni csónakosokat

Több ezer balatoni csónakos ütheti meg a bokáját egy rendeletmódosítás miatt, amely arra kényszeríti a horgászokat, hogy a drága kikötőkben tárolják a vízi járműveiket. Egy hanyagul kikötött csónak akár 150 ezer forintjába is kerülhet a tulajdonosnak, ám egyelőre a rendőrök csak ritkán büntetnek, beérik a figyelmeztetéssel. Ugyanakkor a sokkal nagyobb problémát jelentő motorcsónakosok, a jachtok tulajdonosai háborítatlanul használhatják járműveiket - pedig rájuk még szigorúbb előírások vonatkoznak.

MTI Kult

Megvan az engedély, nem lesz múlt idő a VOLT

Engedélyezi a VOLT Fesztivál megrendezését az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség - írják a Kisalföld című megyei napilap internetes kiadásában. A cikk szerint a zöldhatóság szigorú feltételekkel mégis engedélyezi az idei rendezvényt, azzal a kitétellel, hogy a Natura 2000 területek teljes körű védelme érdekében jövőre ezen a területen már nem rendezhetik meg a VOLT Fesztivált.

MTI Gazdaság

Milliárdokat fizet a Magyar Telekom az amerikai hatóságoknak

A Magyar Telekom végleges egyezséget kötött az Amerikai Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériumával és az Egyesült Államok Értékpapír- és Tőzsdefelügyeletével (SEC) a társasággal kapcsolatos vizsgálatainak egyezség útján történő lezárásáról - közölte a Magyar Telekom a BÉT honlapján.

MTI Itthon

Megjelent az állam a Budavári Labirintusban

A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség péntek délután a rendőrség közreműködésével birtokba vette a Budavári Labirintust.

MTI Egészségügy

Szigorúbb előírásokat vezetnek be az orvostechnikai eszközökre

Szigorodnak az orvostechnikai eszközökre vonatkozó előírások, így a jövőben könnyebben ki lehet majd szűrni azokat az eszközöket, amelyek használata egészségügyi kockázatot hordoz, vagy egészségkárosodást okozhat - közölte az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH).

hvg.hu Vállalkozás

Május 31: nemcsak a cég adószámát törölhetik

Közeleg a május 31-i határidő, amikor a cégeknek be kell nyújtaniuk az éves beszámolóikat. Az a cég, amelyik nem teszi közzé mérlegét a szükséges mellékletekkel a megadott határidőig, bírságra és adószáma felfüggesztésére számíthat.

MTI Vállalkozás

Razzia Ferihegyen

Közös akciót hajtott végre a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP) a rendőrséggel, illetve az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatallal (APEH) 2010. május 25-26. között Ferihegyen.

1 2 3
Galambokat kergettek az utasszállító repülőgép fedélzetén – videó

Galambokat kergettek az utasszállító repülőgép fedélzetén – videó

Várkonyi Andrea is kapott csaló SMS-t, Mészáros Lőrinc kiakadt

Várkonyi Andrea is kapott csaló SMS-t, Mészáros Lőrinc kiakadt

A gyerekeket is gyötri a hosszú Covid, de másként, mint a felnőtteket

A gyerekeket is gyötri a hosszú Covid, de másként, mint a felnőtteket

Tömegével adják el a befektetők a kiadásra szánt ingatlanokat

Tömegével adják el a befektetők a kiadásra szánt ingatlanokat

Orbán épp egy olyan adatot hagyott ki a vagyonnyilatkozatából, amire a civileket köteleznék

Orbán épp egy olyan adatot hagyott ki a vagyonnyilatkozatából, amire a civileket köteleznék

Európának fegyverkeznie kell és a gazdasága sem muzsikál jól, így háttérbe szorul, hogy élhető világot hagyjunk az utódokra

Európának fegyverkeznie kell és a gazdasága sem muzsikál jól, így háttérbe szorul, hogy élhető világot hagyjunk az utódokra

Elöntötte a víz a parajdi sóbánya turisztikai szintjét

Elöntötte a víz a parajdi sóbánya turisztikai szintjét

Musk űrhajója zsinórban a harmadik tesztjén is felrobbant

Musk űrhajója zsinórban a harmadik tesztjén is felrobbant

Minden szervezetben vannak súrlódások – a Tisza kulisszatitkairól beszélt Magyar Péter közösségépítője

Minden szervezetben vannak súrlódások – a Tisza kulisszatitkairól beszélt Magyar Péter közösségépítője

A címlapról ajánljuk