Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#költségvetés

hvg.hu Gazdaság

A 8 legriasztóbb dolog a költségvetésben

Orbán Viktor a Várba költözik, az állam többet költ önmaga fenntartására, még több stadion lesz, a közmunkát felpörgetik. Ide-oda tologattak még pár milliárdot, de a 169 milliárd forintos nagy titkot nem akarták feltölteni tartalommal. Elfogadták a 2015-ös költségvetés fő számait.

MTI Itthon

A 2015-ös büdzsé lesz a téma a Házban

Az Országgyűlés mai ülésén vezetheti át a jövő évi költségvetési javaslathoz érkezett módosító indítványokat, kialakítva ezzel a 2015-ös büdzsé végleges bevételeit és kiadásait. A képviselők emellett dönthetnek a kormány azon javaslatáról is, amely a két éven át veszteséges szuper- és hipermarketeket szankcionálná.

MTI / hvg.hu Gazdaság

Tippeket adott a kormány a 169 milliárdos rejtély megfejtéséhez

Ingó- és ingatlanvagyon-értékesítésből, vagy frekvencia-, illetve koncesszióértékesítésből származhat majd a jövő évi költségvetési törvénytervezetben előirányzott 169 milliárd forintos, állami vagyonértékesítésből származó bevétel – derült ki szerdán az Országgyűlés költségvetési bizottságának ülésén.

MTI Gazdaság

15 milliárddal növelné az idei költségvetés kiadásait a Ház

Az Országgyűlés támogatta kedden a költségvetési bizottság azon összegző javaslatát, amely több ponton is módosítja az idei költségvetést. A változtatások eredményeként a büdzsé kiadásai és így hiánya is mintegy 15 milliárd forinttal növekedhet, ám a kormány várakozása alapján a 2,9 százalékos hiánycél nem kerül veszélybe.

MTI Itthon

A forintosításról és a fair bankokról is dönthetnek ma

Az Országgyűlés mai ülésén dönthet a devizahitelek forintosításáról és a kormány fair bankokról szóló előterjesztéséről, valamint képviselői kezdeményezésekre változtathat a jövő évi költségvetési törvényjavaslaton is.

MTI Itthon

Rétvári: az oktatás minden területére több pénz jut jövőre

A jövő évi költségvetési javaslat szerint az oktatás minden szintjére több pénz jut, egyebek mellett a középfokú oktatásra is; a kormány semmi olyan intézkedést nem tervez, amely pedagógusok elbocsátásával járna - mondta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton budapesti sajtótájékoztatóján.

hvg.hu Gazdaság

Orbánék óriási privatizációra készülhetnek, titkolják, mit adnának el

Csak az ügyletek lezárása után hozza nyilvánosságra a kormány, hogy milyen állami vagyonelemek értékesítéséből származhat jövőre 169 milliárd forint bevétel a büdzsében – válaszolta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a Napi Gazdaság kérdésére. A napi.hu korábban azt írta, ilyen mértékű privatizációra a ferihegyi reptér 10 évvel ezelőtti eladása óta nem volt példa.

hvg.hu Gazdaság

Varga Mihály ma sem vállalta a kérdéseket

A nemzetgazdasági miniszter azután, hogy tegnap nem vállalta a vitát a vállalkozókkal, ma az Országgyűlés gazdasági bizottságába sem ment el. Ismét egy államtikárát küldte maga helyett, ezúttal Tállai András volt a bújkáló miniszter magyar hangja.

hvg.hu Itthon

Létüket féltik az alapítványi iskolák

Az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete szerint több ezer pedagógus veszítheti el a munkahelyét, ha úgy csökkentik jövőre az alapítványi iskolák állami támogatását, ahogy az a 2015-ös költségvetési törvény tervezetében szerepel. A szervezet kéri az érintett részek visszavonását az előterjesztésből.

1
42 43 44 45 46
84
Hét évvel a gyártás leállítása után talált gazdára egy Dodge Viper

Hét évvel a gyártás leállítása után talált gazdára egy Dodge Viper

Pénzügyi háborút is vív Ukrajna, titkos fegyvere a bitcoin

Pénzügyi háborút is vív Ukrajna, titkos fegyvere a bitcoin

Fotókon az Instagram új, ijesztő funkciója: ellopja a szelfiket, és ráengedi a mesterséges intelligenciát

Fotókon az Instagram új, ijesztő funkciója: ellopja a szelfiket, és ráengedi a mesterséges intelligenciát

Ezek most a legsportosabb új Skodák

Ezek most a legsportosabb új Skodák

Fél, hogy a nyomában vannak a neten? Ilyen egyszerűen védheti meg magát

Fél, hogy a nyomában vannak a neten? Ilyen egyszerűen védheti meg magát

Magyar Péter Sulyok Tamásnak: Elnök úr, ilyenkor nem kéne megszólalni?

Magyar Péter Sulyok Tamásnak: Elnök úr, ilyenkor nem kéne megszólalni?

Óriási kárt okoz Japánban a mangakalózkodás, most kitaláltak ellene egy 770 millió forintos trükköt

Óriási kárt okoz Japánban a mangakalózkodás, most kitaláltak ellene egy 770 millió forintos trükköt

Hivatalos: a Tesla leleplezte a megújult Model Y-t

Hivatalos: a Tesla leleplezte a megújult Model Y-t

Focus-vendégkommentár: Az ukrajnai háború és Putyin mutatott rá, hogy a Nyugat nem tud varázsolni

Focus-vendégkommentár: Az ukrajnai háború és Putyin mutatott rá, hogy a Nyugat nem tud varázsolni

A címlapról ajánljuk