Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#közoktatás

Balla István Itthon

9 osztályos általános: saját „sikersztoriját” radírozza le a kormány

Kilencéves általános iskola, szakgimnáziumok bevezetése, megszűnő hat és nyolc évfolyamos gimnáziumok, a lengyel minta torz, és így nagyon veszélyes átvétele. A kormány újra gyökeres átalakításra készül, amivel gyakorlatilag az elmúlt év „oktatási sikertörténetének” elemeit – törvényeket, tanterveket, tankönyveket – dobhatjuk a kukába.

hvg.hu/MTI Itthon

Orbán: Be kell reteszelni Magyarország ajtaját

Orbán Viktor nem aggódott a Fidesz népszerűségvesztése miatt a mezőkövesdi frakcióülésen – írta a Nol. Rogán Antal eközben a közmédiában ismertette a hivatalos verziót a tanácskozás első napjáról, ami szavai szerint vidám hangulatban zajlott. Orbán Viktor kiállt az árcsökkentés és a rezsicsökkentés mellett, valamint kijelentette, hogy nullára kell csökkenteni a megélhetési bevándorlást. A frakcióülésen elhangzott: a 2016/17-es tanévben vezethetnek be nagyobb változtatásokat a közoktatásban.

BI Itthon

Milyen volt a gimis felvételi? Diák, szülő kiakadt, a tanárok nem

Több mint hatvanezren írták meg szombaton a középiskolai központi felvételiket. A feladatok nem érhették váratlanul a diákokat, de a szaktanárok szerint kicsit azért nehezítettek a kérdéseken. A tesztek nyilvánosak, bárki kipróbálhatja, 45-45 perc alatt mire jut a magyarral és a matekkal.

MTI Itthon

Iskolázottság: durva egyenlőtlenségek az országban

Budapesten minden harmadik ember diplomás, Nógrádban és Szabolcsban viszont a lakosság harmada csak a nyolcadik osztály elvégzéséig jutott. Összességében a lakosság 12 százalának csak nyolc általánosa van – ennél valamivel többen vannak a diplomások.

Balla István Plázs

"A legtöbb iskolát úgy működtetik, mint egy üvegházat"

"Mentse ki a gyerekét, ha teheti" – ajánlotta Vekerdy Tamás pszichológus annak, akinek gyereke nem tud alkalmazkodni az iskolai elvárásokhoz. De működik-e ez a recept? A hvg.hu-nak a francia André Stern mesélt tapasztalatairól, aki író, újságíró, gitárművész, színházvezető, hangszerkészítő, de soha semmilyen iskolába nem járt. Miért káros a versengés? Mit szól ehhez az agykutatás? Az iskolák valóban PISA-tesztelt paradicsomokat és uborkákat termesztenek?

hvg.hu Itthon

Átverte a kormány az alapítványi iskolákat?

Nyílt levélben kéri az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete (AME) elnöksége a képviselőket, hogy ne fogadják el jelenlegi formájában a költségvetést. Abban ugyanis Balog Zoltán miniszter és Czuniyné államtikiár ígérete ellenére továbbra is az szerepel, hogy az alapítványi iskolák forrásait drasztikusan csökkentik.

hvg.hu Gazdaság

Volt Orbán-miniszter bírálta a gazdaságpolitikát - videó

Chikán Attila egyetemi tanár szerint a 2015-ös költségvetés veszélyeket rejt magában. Nagy gond szerinte, hogy a kormány a felső középosztály privilégiumává teszi a felsőoktatásban való részvételt - hangzott el az RTL Klub szombat esti Híradójában.

hvg.hu Itthon

Óriástüntetés készül december 16-ára

Több civil szervezet együtt szervezi a karácsony előtti legnagyobbnak szánt kormányellenes tüntetést december 16-ára, amelyen a demonstrálók a József nádor térről a Szalay utcába vonulnak majd. A szervezők azt kérik, hogy a tüntetők a rászoruló gyerekeknek is vigyenek majd ajándékokat.

hvg.hu Plázs

Igenis lehet jó iskolát csinálni – csak az állam ne szóljon bele

Van az országban több olyan iskola is, ami dacolva az állandó reformokkal és antireformokkal saját kezébe vette a helyi oktatás megújítását. És a szülőkkel együtt képesek voltak valódi eredményeket elérni. E jó gyakorlatok bemutatásával indult el „A mi iskolánk” című kampány.

MTI Itthon

Orbán Viktor meghirdette a ... évét

Mi másnak az éve lenne 2015 Magyarországon, mint a szakképzésé? Orbán Viktor bejelentette, hogy a jelenlegi 28-30 ezer szakképzésbe járó diák számát jövőre jelentősen megemelné a kormány. Kárpát-medencei ösztöndíjat is indítanak, hogy ez sikerüljön.

Gergely Zsófia Itthon

Ring-gate: A nyelvtanárok mellett a vizsgáztatók is megjárták

Az állami nyelvoktatási programban az órákat megtartó tanárokat nem fizették ki, az állami kvótából is gazdálkodó szakképző iskolában pedig a vizsgabizottság tagjai dolgoztak ingyen. A háttérben ugyanaz a cég áll, az alapítványi iskoláik összesen több százmillió forint támogatást kaptak közpénzből. A vezetőjük mégis az új törvényeket szidta, ami miatt szerinte ellehetetlenültek. Csak akkor miért menti át a diákokat egy másik szakképzőbe, amit szintén ő alapított?

Szlavkovits Rita Itthon

Bezárásra ítélve? – Teljes tanácstalanság az alternatív iskolákban

Az alternatív iskoláknak akár a fele is lehúzhatja a rolót, ha nem módosítják a jövő évi költségvetés vonatkozó sorát. A negyedével csökkentett bértámogatás mellett ugyanis képtelenek lesznek tovább működni. A gyerekek közül pedig épp a hátrányos helyzetűek kerülnek a legrosszabb helyzetbe, hiszen az érintett családoktól nem lehet anyagi hozzájárulást kérni, így könnyen kieshetnek az oktatási rendszerből.

hvg.hu Itthon

Félmilliárddal megdobja a kormány a hit- és erkölcstanoktatást

Idén már nemcsak az elsősök és az ötödikesek, hanem a másodikosok és a hatodikosok is járnak hit- és erkölcstanra. Sokan választották az egyházak által szervezett képzést – mondta Rétvári Bence. A kormány 500 millió forint pluszpénzzel támogatja a hit- és erkölcstanoktatást.

Balla István Plázs

Legális iskolakerülők – köszönik, jól vannak

Egyre több szülő menekíti ki az uniformizált iskolarendszerből a gyerekét. Ennek egyik módja, hogy valamilyen alternatív iskolát keres a család, de rohamosan nő azon gyerekek száma is, akik egyáltalán nem járnak be az intézményekbe: otthon sajátítják el az előírt tananyagot. Az otthon tanulók után az állam nem fizet egy vasat sem, az ezt az utat választó szülők nagy felelősséget vállalnak, de meggyőződésük, hogy a választékból ez a legjobb a gyereküknek. A magántanulói jogviszonyt a rendszer arra is használja, hogy megszabaduljon a problémás diákoktól.

Balla István Plázs

"Ahogy a társadalom kettészakadt, úgy az iskolák is"

A pedagógusoknál is működik a normarontás, nem lehet büntetlenül sem rosszabb, sem jobb egy tanár az átlagnál – véli 30 év szakmai tapasztalat után Leiner Károly. A Zöld Béka tanár úrként fogalommá vált gyógypedagógus, tanító bejelentette, felhagy a valódi integrációt megvalósító kirándulásaival. Úgy véli, a folyamatos oktatási reformok egyre csak rontottak a magyar iskolán, de míg korábban egyedi problémákat tapasztalt, most már rendszerszintű problémákat lát. Interjú.

1
18 19 20 21 22
30
Grönlandra látogat Trump fia

Grönlandra látogat Trump fia

Íme az első debreceni BMW jövőbe mutató műszerfala

Íme az első debreceni BMW jövőbe mutató műszerfala

Furcsa új villanyautókkal sokkol a Honda

Furcsa új villanyautókkal sokkol a Honda

Magyar Péter Orbán Viktornak: Remélem, elnyerte tetszését az indiai fűszeres konyha

Magyar Péter Orbán Viktornak: Remélem, elnyerte tetszését az indiai fűszeres konyha

Felkerült a debreceni akkugyár tulajdonosa az amerikaiak feketelistájára

Felkerült a debreceni akkugyár tulajdonosa az amerikaiak feketelistájára

Az ukránok azt állítják, hogy egyetlen nap alatt öt méregdrága orosz légvédelmi rendszert semmisítettek meg

Az ukránok azt állítják, hogy egyetlen nap alatt öt méregdrága orosz légvédelmi rendszert semmisítettek meg

Karácsony Gergely egy drMáriás-képpel búcsúzott David Pressmantől

Karácsony Gergely egy drMáriás-képpel búcsúzott David Pressmantől

A cégek költségei újra nőni kezdtek - meddig úszhatjuk meg, hogy az áraikba is beépítsék ezt?

A cégek költségei újra nőni kezdtek - meddig úszhatjuk meg, hogy az áraikba is beépítsék ezt?

Szuperszámítógép mindenkinek: 1000x erősebb egy laptopnál az Nvidia Digits, és az íróasztalán is könnyen elfér

Szuperszámítógép mindenkinek: 1000x erősebb egy laptopnál az Nvidia Digits, és az íróasztalán is könnyen elfér

A címlapról ajánljuk