Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#légi szerencsétlenség. Malajzia

hvg.hu Világ

Alig ismert szigetek felé tarthatott az eltűnt maláj gép – térkép

A szombaton eltűnt maláj repülőgép az eredeti célpontja helyett az indiai fennhatóság alatt álló Andamán-szigetek felé tartott, az irányváltás pedig nem lehetett véletlen – közölte a Reuters. A Wall Street Journal szerint a maláj hatóságok már segítséget is kértek az indiaiaktól, akiknek egy koordinátalistát küldtek a felderítendő területekről az Andamán tengeren.

hvg.hu Világ

Szellemgépként repülhetett órákon át a maláj utasszállító

Az eltűnt malajziai repülőgép szombat éjjel még órákig repülhetett süketen azt követően, hogy utoljára kapcsolatba lépett az irányítókkal és hogy végleg elveszett a radarról – közölte az ügyet vizsgáló amerikai szakértőcsoport. A maláj védelmi miniszter szerint ez nem igaz, a kutatók pedig továbbra is teljes sötétségben tapogatóznak.

Trubek Zsuzsa Világ

Hogy tűnhet el a „semmibe” egy Boeing 777-es?

Pilóták és a légi közlekedés más szakértői is döbbenten találgatják, miként lehetséges, hogy a szombaton Vietnam partjai közelében eltűnt maláj repülőgép semmiféle nyomát nem találják. Mostanáig négy lehetséges alternatíva fogalmazódott meg.

hvg.hu/MTI Világ

Eltűnt gép: az Interpol egyre biztosabb abban, hogy nem terrorcselekmény történt

Kiderült, kik azok az iráni állampolgárok, akik lopott útlevéllel utaztak a szombaton felszállás után két órával eltűnt malajziai járaton, és akiknek neve ezáltal felmerülhetett a légi szerencsétlenséggel összefüggésben. Az Interpol főtitkára azonban kedden közölte, egyre kevésbé valószínű, hogy terrorcselekmény áldozata lett a repülőgép és utasai.

hvg.hu Világ

Lopott útlevéllel is vettek jegyeket a szombaton eltűnt repülőre

Két delegációt is küldtek hétfőn Pekingből Kuala Lumpurba, hogy segítsék a hétvégi légi katasztrófa körülményeinek vizsgálatát. A kínai vezetők úgy látják ugyanis, hogy a malajziai hatóságok nem képesek hatékonyan irányítani ezt a feladatot – derül ki a USA Today cikkéből. A kínaiak adatokat akarnak gyűjteni arról a két utasról is, akiknek a hírek szerint lopott útlevéllel szereztek jegyet a szerencsétlenül járt gépre.

Különkiadással jelentkezik a Charlie Hebdo a terrortámadás 10. évfordulóján

Különkiadással jelentkezik a Charlie Hebdo a terrortámadás 10. évfordulóján

Megint emelkednek az üzemanyagárak

Megint emelkednek az üzemanyagárak

Házszentelő volt a Karmelitában, Orbán Viktor dolgozószobáját is megáldották - fotók

Házszentelő volt a Karmelitában, Orbán Viktor dolgozószobáját is megáldották - fotók

Futballőrült apáca a világ legidősebb embere

Futballőrült apáca a világ legidősebb embere

24.hu: 31 milliós gázszámlát csináltak a vendégmunkások, majd a bérlő koreai cég tulajdonosai köddé váltak Mogyoródon

24.hu: 31 milliós gázszámlát csináltak a vendégmunkások, majd a bérlő koreai cég tulajdonosai köddé váltak Mogyoródon

„A tévé nem arról fog szólni, ami megy rajta, hanem arról, aki nézi”

„A tévé nem arról fog szólni, ami megy rajta, hanem arról, aki nézi”

Beárazták a vadonatúj hatalmas VW-t, a 7 személyes Tayront

Beárazták a vadonatúj hatalmas VW-t, a 7 személyes Tayront

Lázár azt állítja, ő nem akarta kirúgatni a batidai kastélynál akciózó kutyapártos MÁV-alkalmazottat

Lázár azt állítja, ő nem akarta kirúgatni a batidai kastélynál akciózó kutyapártos MÁV-alkalmazottat

Új gomb jön: a Netflix egyik remek funkciója bekerül a YouTube-ba

Új gomb jön: a Netflix egyik remek funkciója bekerül a YouTube-ba

A címlapról ajánljuk