Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#média

hvg.hu Vállalkozás

Felmondott a Transindex teljes szerkesztősége

A szerkesztőség mind a tizenegy tagja felmondott, mert úgy érzik, a lap körül egyre fogyott a levegő. A politikai nyomásgyakorlást a pénzügyi támogatások megvonásában látták tetten érhetőnek, ami már elviselhetetlenül beszűkítette a lehetőségeiket. Lapunknak azt mondták, folytatják.

Tiszai Balázs Vállalkozás

Év eleje óta szerződés nélkül gyártatja mintegy 40 dolgozóval a TV2 hírműsorait a csatorna fő beszállítója

Az IKO Holding tavaly nyáron indított új műsorgyártó cége olyan kondíciókkal kínált új szerződéseket a lejárók helyébe a vállalkozóként bedolgozó munkatársainak, hogy azt egyből mindenki visszadobta. A mediátorként fellépő szakmai szakszervezet pedig hiába próbált meg kedvezőbb feltételeket kicsikarni, nem jártak sikerrel. A gyártásban dolgozók még bizakodtak, és folytatták a munkát szerződés nélkül is, az IKO azonban február elején a szakszervezet szerint gyakorlatilag ultimátumot adott a munkásoknak: vagy elfogadják a felkínált szerződést, vagy nem kapják meg a januári munkájuk után járó bért.

Nagy Iván László Élet+Stílus

Egy vonatbolond fiatal tartja lázban a TikTokot – és a Guccit

A 21 éves, Francis Bourgeois néven alkotó brit fiatal letarolta a közösségi médiát trainspotting videóival: a mérnöknek tanuló fiatal a karanténidőszak óta posztol hihetetlenül lelkes, egyperces felvételeket arról, ahogy elhaladó vonatokról mesél és tombol, amikor elsüvítenek. Nem meglepő, hogy hamarosan sztárok is csatlakoztak a kalandjaihoz, és mára nagynevű márkákat reklámoznak vele.

Nagy Iván László Itthon

Orbán Viktor youtuberként is szeretné, hogy szeressük

Ha megszoktuk a beállított Facebook-videókat, üdítő képet adhat Orbán Viktorról a most feltámasztott Youtube-csatornája, hiszen egészen Nagy Imre újratemetéséig visszamenőleg kerültek fel hosszabb, vágatlan videók a miniszterelnök fésületlenebb múltjáról. Ne legyenek viszont illúzióink: a terjeszkedés kampányról, és nem valódi emberségről szól.

1
41 42 43 44 45
107
Európában az 1548 lóerős csúcs Xiaomi: Ultra mobillal fotóztuk körbe az Ultra autót

Európában az 1548 lóerős csúcs Xiaomi: Ultra mobillal fotóztuk körbe az Ultra autót

Orbán szerint Londonban az európai vezetők a háború folytatásáról döntöttek

Orbán szerint Londonban az európai vezetők a háború folytatásáról döntöttek

Bemutatta Nagy Márton, mihez kezdenek az emberek az állampapírok pénzesőjével

Bemutatta Nagy Márton, mihez kezdenek az emberek az állampapírok pénzesőjével

Öthavi csúcsára ugrott a forint

Öthavi csúcsára ugrott a forint

Toxikus főnökök: lecsorog a magyar munkahelyekre a politikusok hatalomgyakorlási módja

Toxikus főnökök: lecsorog a magyar munkahelyekre a politikusok hatalomgyakorlási módja

Orbán Viktor két csúcs között, a pad alatt

Orbán Viktor két csúcs között, a pad alatt

Sok felnőtt gyanítja, hogy ADHD-s, de akár még rossz kezelést is kaphatnak

Sok felnőtt gyanítja, hogy ADHD-s, de akár még rossz kezelést is kaphatnak

Határozatlan időre kitiltották Oroszországból a japán külügyminisztert

Határozatlan időre kitiltották Oroszországból a japán külügyminisztert

Van iskola, ahol a diákoknak fizetnie kell a mobil elzárásáért

Van iskola, ahol a diákoknak fizetnie kell a mobil elzárásáért

A címlapról ajánljuk