Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#műugrás

MTI Sport

Lemondott a műugrók elnöke

Vereczkey Zoltán azzal indokolta lemondását, hogy munkahelyi szakmai feladatainak sokasága és az ebből adódó elfoglaltságai mellett a 2017. évi magyarországi vizes világbajnokság megrendezésével jelentkező többletfeladatok ellátását, és ezzel együtt az elnöki megbízatást a továbbiakban nem tudja vállalni.

hvg.hu Sport

Videó: Íme az olimpia legrosszabb műugrása

A londoni olimpia keddi versenynapján, a férfiak 3 méteres műugró számában, a német Stephan Feck bemutatta a tökéletesen nulla pontos gyakorlatot. A jelenetsort végignézve kétség sem férhet a pontozás jogosságához.

Dömötör Tamás Sport

"Jó az alakom a műugrástól" - interjú Gondos Flóra olimpikonnal

Húsz éves, az első kerületben lakik, a Margitszigeten edz, közgazdásznak tanul, és közben élete első olimpiájára készül. Műugró. Ezüstöt nyert három éve, a budapesti Ifi Eb-n, ez a legnagyobb sikere eddig. A felnőttek között a párjával pedig már négyszer a legjobb hat között volt az Eb-n szinkronugrásban. Interjú Gondos Flórával.

MTI Sport

Épphogy lemaradt a döntőről a magyar műúszó kettős

A tizenhét induló között a 13. helyen végzett a Kovács Dorottya, Stumpf Kata kettős a szinkronúszók párosversenyének selejtezőjében, így éppen lemaradt a vasárnapi 12-es döntőről a magyarországi Európa-bajnokságon.

1 2
A magyarok harmada nem bízik se Orbánban, se Magyarban, a választás azon fog múlni, ki a hangosabb

A magyarok harmada nem bízik se Orbánban, se Magyarban, a választás azon fog múlni, ki a hangosabb

Globális migrációs krízist okozhat az emelkedő tengerszint, már a legoptimistább forgatókönyv is katasztrófához vezethet

Globális migrációs krízist okozhat az emelkedő tengerszint, már a legoptimistább forgatókönyv is katasztrófához vezethet

Imádni fogja: GIF-funkciót kap a Windows

Imádni fogja: GIF-funkciót kap a Windows

Magyar Péter: Ha engem bilincsben elvisznek, úgy járok el, mint Kossuth Lajos

Magyar Péter: Ha engem bilincsben elvisznek, úgy járok el, mint Kossuth Lajos

Ráeszmélt az orosz hírszerzés, hogy a testvéri szerbek lőszert szállítanak Ukrajnának, és nagyon kiakadt

Ráeszmélt az orosz hírszerzés, hogy a testvéri szerbek lőszert szállítanak Ukrajnának, és nagyon kiakadt

Kritikussá vált Eger költségvetése, az önkormányzati vagyon elárverezéséből szereznének pénzt

Kritikussá vált Eger költségvetése, az önkormányzati vagyon elárverezéséből szereznének pénzt

30 éves, de alig használt Panda 4×4 vár új gazdára

30 éves, de alig használt Panda 4×4 vár új gazdára

Felszívódott Bayer Zsolt cégének profitja, miután tavaly nem kapott támogatást a Szerencsejáték Zrt.-től

Felszívódott Bayer Zsolt cégének profitja, miután tavaly nem kapott támogatást a Szerencsejáték Zrt.-től

Beült egy nő mellé egy kóros elmeállapotú férfi, így szerezte meg a kocsiját – videó

Beült egy nő mellé egy kóros elmeállapotú férfi, így szerezte meg a kocsiját – videó

A címlapról ajánljuk