Forma-1: alkalmi bélyeg a 25. Magyar Nagydíjra
A Magyar Posta alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti a 25. Formula 1 Magyar Nagydíjat.
A Magyar Posta alkalmi bélyeg kibocsátásával köszönti a 25. Formula 1 Magyar Nagydíjat.
Lemondott Kalmár István, a Magyar Posta Zrt. elnöke – erősítette meg a hvg.hu értesülését az érintett.
Az olasz tulaj a Mellow Mood Grouppal kötött szerződést 2005-ben a műemlék épület átalakítására.
Összesen 15 millió forint bírságot szabott ki a Gazdasági Versenyhivatal(GVH) az OTP Bankra és a Magyar Posta Életbiztosító Zrt.-re, mivel a két vállalkozás fogyasztókat megtévesztő módon, illetve tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatva hirdette termékeit.
A MindShare Médiaügynökség Kft. nyerte legkedvezőbb ajánlatával a Magyar Posta Zrt. Beszerzési és Ellátási Szolgáltató Központja által médiatervezésre és vásárlásra kiírt nyílt közbeszerzést - az eredmény a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Folyik a munka a Magyar Posta Zrt.-nél, hogy minél előbb megjelenhessen szolgáltatásaival a közép-kelet-európai piacokon, például Romániában, Ukrajnában – írta csütörtöki számában a Világgazdaság.
Különösen jelentős, több mint 500 millió forintos vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt elrendelték a nyomozást a Magyar Posta régi székházának értékesítése ügyében pénteken - közölte a Fővárosi Főügyészség.
Közel másfél milliárd forint nyereséggel adta el a Magyar Posta a Krisztina körúti székházát - reagált az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében a Wallis cégcsoporthoz tartozó vevő, a Wing Zrt. Balsai Istvánnak, a Fidesz elnöki stábja jogi igazgatójának nyilatkozatára.
Az Italcamion Kereskedelmi Kft. befejezte annak a 43 Iveco tehergépjárműnek az átadását, amelyek beszerzéséről a Magyar Posta Zrt. tavaly szeptemberben döntött - írja a Napi Gazdaság csütörtökön.
Másfél milliárd forint nyereséggel adta el a Magyar Posta a Krisztina körúti székházát - reagált az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében a Wallis cégcsoporthoz tartozó vevő, a Wing Zrt. Balsai Istvánnak, a Fidesz elnöki stábja jogi igazgatójának előző napi nyilatkozatára. A vagyonkezelő közölte, nem érte gazdasági hátrány a Magyar Postát.
A Fidesz feljelentést tett csütörtökön a legfőbb ügyésznél a Magyar Posta székházainak ügyében - jelentette be Balsai István, a Fidesz elnöki stábjának jogi igazgatója Budapesten sajtótájékoztatón.
Aránytalanul súlyos válaszlépésnek tartja a postai kézbesítők sztrájkját szervező 29 munkavállaló elbocsátását a LIGA Szakszervezetek, és követeli az elbocsátottak visszavételét.
Jogellenes sztrájk szervezése miatt huszonkilenc dolgozóját rendkívüli felmondással elküldte a munkáltató, míg a kézbesítők munkabeszüntetésében részt vevő mintegy 120 dolgozót írásbeli figyelmeztetésben részesítette - mondta Tomecskó Tamás, a Magyar Posta Zrt. szóvivője. Az elbocsátott dolgozók munkaügyi bírósághoz fordulnak - mondta Lédeczy Lambert a Kézbesítők Szakszervezetének szintén elbocsátott szegedi alelnöke az MTI-nek.
A Fővárosi Munkaügyi Bíróság jogszerűtlennek minősítette a Magyar Postánál működő Kézbesítők Szakszervezetének december 22-23-i sztrájkját - mondta Tomecskó Tamás, a Magyar Posta Zrt. szóvivője hétfőn.
Folytatódik a Kézbesítők Szakszervezete által kedden kezdett sztrájk, reggel 106 kézbesítő nem vette fel a munkát, ám ez nem okoz fennakadást a szolgáltatásokban - mondta Tomecskó Tamás, a Magyar Posta szóvivője. A legtöbben Szegeden sztrájkolnak.
A Magyar Posta jogalap nélkülinek tekinti a Kézbesítők Szakszervezete által kezdeményezett sztrájkot, s ezért még kedden bírósághoz fordul - mondta Tomecskó Tamás, a cég szóvivője kedden.
Sztrájkot hirdetett keddre a Magyar Postánál működő Kézbesítők Szakszervezete, a posta arra számít, hogy munkabeszüntetés nem okoz fennakadást a postai szolgáltatásokban.
Megszületett a 2010. évi bérmegállapodás a Magyar Posta Zrt.-nél, így biztosítva van a munkabéke és a folyamatos szolgáltatás - mondta Szűts Ildikó, a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatója szerdán Budapesten.
Béremelést és a postai ingatlanok eladásából származó bevételből részesedést követelnek a kézbesítők, szakszervezetük ezért tárgyalást kezdeményez a Magyar Posta Zrt.-vel, és eredmény híján sztrájkot szervez.
A Magyar Posta csütörtökön megerősítette, hogy korlátlan ideig elfogadják a régi típusú készpénz-átutalási megbízásokat.
A Mannarasala szentélybe Orbán egy Szent Istvánt ábrázoló ezüst medált vitt ajándékba.
Úgy volt, hogy minden vízügyes dolgozó kap bruttó 350 ezer forint év végi prémiumot.
Egy 300 millió forintos ingatlanhoz is hozzájutott a milliárdos.
Napjainkban valamilyen stresszhatás folyamatosan ér minket, a kérdés az, hogy van-e hatékony megküzdési stratégiánk.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.