Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#orbán viktor

MTI Itthon

Orbánék a bevételek növeléséről döntöttek a soproni kormányülésen

2013-ban indul az emelt bértáblájú pedagógus-életpályamodell - nyilatkozta a miniszterelnök a Kisalföldnek. Orbán Viktor a Győr-Moson-Sopron megyei lapban csütörtökön megjelent interjúban közölte, hogy a jövő héten nevezi meg Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter utódját.

hvg.hu Napi merítés

VV: Orbánék most elkapják Simort?

A kormány bármiféle látható előzmény nélkül új kétharmados törvénymódosítást nyújtott be, mely lehetővé tenné a jegybank összevonását a PSZÁF-fal. A valódi cél természetesen Simor András eltávolítása, de a Véleményvezér blog szerzője szerint sokkal inkább egy taktikai húzásról lehet szó az IMF-EU-tárgyalások előtt.

Bogár Zsolt - M. László Ferenc Itthon

A Fidesz gazdasági holdudvarából érkezhet Fellegi utódja

Mindössze két főre csökkent a Fellegi utódjaként szóba jöhető miniszterjelöltek száma - állították kormányzati és fideszes parlamenti források a hvg.hu-nak. Úgy tudjuk, hogy a gazdasági holdudvarral jó viszonyt ápoló Horváth Gergely, a Nemzeti Vagyonkezelő vezére a legesélyesebb, de forrásaink szerint minden attól függ, hogy a miniszterelnök csak szimplán kinevez valakit a tárca élére, vagy nekiáll és átalakítja a teljes kormányzati struktúrát. Bár forrásaink akár nagyobb összeggel is készek lennének Horváthra fogadni, a találgatásokkor azt is hozzáteszik, hogy Orbán Viktor tud meglepetéseket okozni.

MTI Itthon

Orbán: "lehet, hogy valakinek csalódást fogok okozni"

Reális, de nehezen elérhető célkitűzésnek tartja Orbán Viktor, hogy a magyar gazdaság 2012-ben ne csússzon recesszióba. A kormányfő ezt a Széll Kálmán Alapítvány zárt rendezvényén tartott beszédében mondta, amelyet kedd késő este sugárzott felvételről a Hír TV. A miniszterelnök szerint az év végére törvényi szinten készen áll az az átszervezés, amelytől azt reméli, hogy Magyarország eléri a kitűzött célokat, 2012-ben be kell járatni az új rendszereket, az ország pedig áttérhet a konszolidációs politikára.

hvg.hu Gazdaság

Költségvetés 2.0: a jövedéki adót is emelhetik

A dohánytermékek jövedéki adójának növelése is szerepel a kormány tervei között amellett, hogy a költségvetés tartalékaihoz is hozzányúlnának– tudta meg a hvg.hu. Matolcsy György gazdasági miniszter sem megerősíteni, sem cáfolni nem akarta lapunk értesülését.

hvg.hu Itthon

Orbán: az állam szerepe meg fog nőni

Nem az osztályharcra kell törekedni, hanem az osztálybékét kell célul kitűzni – mondta a miniszterelnök az új Munka törvénykönyvének záró vitájában.

hvg.hu Gazdaság

Újabb összecsapást vár Orbán és Simor között a Nomura

Egy három- vagy négyéves időszakra szóló 15-20 milliárd eurós megállapodás is elképzelhető a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval – mondta Varga Mihály az Origónak adott interjújában. A Nomura szerint ez visszaigazolható az ország finanszírozási igényéből, a megállapodást is a lejáró adósság gyorsíthatja.

hvg.hu Itthon

Van-e alternatívája Orbánnak? A Die Zeit a magyarokról ír

Terjedelmes cikkben foglalkozik a magyarokkal a Die Zeit német lap. A lap szerzője szerint "a szél továbbra is nyugatról fúj" és ez újra egy liberális-demokratikus Magyarországnak kedvezhet. A két év múlva esedékes parlamenti választásokig pedig az EU-nak kötelessége megóvni Magyarországot a tekintélyelvűségbe csúszástól.

MTI Itthon

Orbánhoz fordul Esztergom miatt a Jobbik

A Jobbik üdvözli, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) hétfői határozatában visszamenőleges hatállyal megsemmisítette az Esztergom város adósságrendezésének alapjául szolgáló reorganizációs tervet és a szervezeti és működési szabályzatot is.

hvg.hu Napi merítés

VV: Orbán már a jobboldalnak árt

A Fidesz már nem intézheti el egyszerű legyintéssel az egyre élesebb külföldi kritikákat. Az új médiaszabályozás bevezetése, az ellenzék bevonása nélkül elfogadott új alkotmány, a Fideszre szabott választási rendszer mind-mind olyan durva lépések, melyeket Nyugaton a lehető legkomolyabban vesznek.

hvg.hu Itthon

"Orbán Viktor taktikázik, időt szeretne nyerni"

A Méltányosság Politikaelemző Központ munkatársa nem lepődött meg azon, hogy a miniszterelnök beszédéből nem lehetett rájönni, mi a véleménye a fiskális unióról. Nagy Attila Tibor szerint Orbán Viktor taktikázik.

hvg.hu Itthon

Orbán Viktor valamit nem mondott el

A Blikk szerint a kormányfő hétfői beszédében több nem túl hízelgő megállapítást tett az MSZP-kormányzás elmúlt nyolc évéről, ám végül mégsem mondta el azokat a parlament előtt.

hvg.hu Gazdaság

Orbán nagy átalakításából 120 milliárd maradhat

Nem kevés bizonytalanságot okozott a képviselőknek és az apparátusnak Orbán EU-csúcsot követő kijelentése, miszerint a költségvetést külső okokból teljesen át kell dolgozni. A jövő évi büdzsé parlamenti előkészítésének jelenlegi fázisában ugyanis már rendkívül nehéz beavatkozni az eljárás menetébe anélkül, hogy ne kelljen új költségvetést írni. Úgy tűnik, a kormány elvágta a gordiuszi csomót. Megoldása most sem szépségdíjas.

MTI Itthon

Andor László: Orbánt az EU-csúcson először félreértették

Andor László, az Európai Bizottság magyar tagja szerint a jelenlegi időszakban, amikor az európai piacokon ekkora a bizonytalanság nagyon fontos, hogy "a gazdaságpolitika megfelelően koncentráljon", s még a látszatát is kerülje annak, hogy egy ország nem azokkal tart, akik a pénzügyi stabilitást kiemelten fontosnak tartják.

hvg.hu Itthon

Charles Gati: Orbán megalázkodva is megállapodik az IMF-fel

Orbán Viktor akkor is meg fog állapodni az EU-val és az IMF-fel, ha meg kell hozzá alázkodnia, a támogatói azonban ezután is el fogják hinni, hogy a miniszterelnök megvédte a szuverenitást - írja Charles Gati magyar származású politológus a New York Timesban. Gati szerint azonban Orbán támogatottsága is csökken.

MTI Gazdaság

EU-paktum: tetszik a népnek a brit vétó

A britek jelentős többsége támogatja, hogy David Cameron miniszterelnök vétót emelt az uniós pénzügyi fegyelem szigorítását célzó új szabályozási egyezménytervezet ellen a múlt heti brüsszeli EU-csúcson.

MTI Itthon

"Orbán Viktor miatt egész Európa Magyarországon nevetett"

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint Orbán Viktor miniszterelnök hétfői, napirend előtti felszólalásában nem mondta meg, hogy mi a saját, illetve kabinetje álláspontja az uniós kormányközi megállapodásról. Parlamenti sajtótájékoztatóján a független képviselő Molnár Csaba DK-alelnök úgy fogalmazott, hogy a kormányfő beszédét "totális zavarodottság, üres locsogás, fájdalmasan silány szellemi teljesítmény" jellemezte.

1
879 880 881 882 883
997
Ukrajna kiutasított két magyar diplomatát válaszul Szijjártó lépésére

Ukrajna kiutasított két magyar diplomatát válaszul Szijjártó lépésére

Megosztó a film, amelyben Daniel Craig nem Bond

Megosztó a film, amelyben Daniel Craig nem Bond

Magyar Péter mellett hat másik személlyel szemben nyomoz az MNB bennfentes kereskedelem gyanúja miatt

Magyar Péter mellett hat másik személlyel szemben nyomoz az MNB bennfentes kereskedelem gyanúja miatt

Áttörés a diagnosztikában: egy új módszerrel órák alatt azonosíthatók a kórokozók

Áttörés a diagnosztikában: egy új módszerrel órák alatt azonosíthatók a kórokozók

Az átlagos, dolgos jéghokirajongó apuka, akire most rászakadt 350 milliárd dollár készpénz

Az átlagos, dolgos jéghokirajongó apuka, akire most rászakadt 350 milliárd dollár készpénz

A Tisza elleni háború sokadik fázisa: a Fidesz-propaganda golyói nem fogtak Magyar Péteren, jön a jogi nehéztüzérség

A Tisza elleni háború sokadik fázisa: a Fidesz-propaganda golyói nem fogtak Magyar Péteren, jön a jogi nehéztüzérség

Mint R2-D2, csak ebbe pakolni is lehet: 1 000 000 forintért árulnak egy Star Wars droidot

Mint R2-D2, csak ebbe pakolni is lehet: 1 000 000 forintért árulnak egy Star Wars droidot

A drogériák szívatása az inflációt biztosan nem fogja csökkenteni, de látszatintézkedésnek tökéletes

A drogériák szívatása az inflációt biztosan nem fogja csökkenteni, de látszatintézkedésnek tökéletes

Nemzetközi lapszemle: Biztató jelek a vámháborúban, de uralkodik még a bizonytalanság

Nemzetközi lapszemle: Biztató jelek a vámháborúban, de uralkodik még a bizonytalanság

A címlapról ajánljuk