Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#ortodox egyház

hvg.hu Tech

Egy orosz pap szerint Darwin épp most vonta vissza evolúciós elméletét

Az orosz ortodox egyháznak – illetve egyes papjainak – is vannak erős húzásai. Egy moszkvai pap, Artyemij Vlagyimirov például arról számolt be, hogy amikor meglátogatta Charles Darwin londoni sírját, a biológiai evolúció atyjának számító tudós személyesen vele közölte, visszavonja tanait.

hvg.hu Világ

Ugrásszerűen nő a muszlimok aránya Oroszországban

Tizenöt éven belül 30 százalékra emelkedik Oroszországban a muszlim népesség aránya – jósolja az ország főmuftija. Az ortodox papok szerint az előrejelzés pontos, s az oroszok előbb-utóbb kisebbségbe kerülnek.

Németh András Világ

Putyin tizennegyedszer is pattogós és határozott volt

Oroszország létezése során mindig valamilyen külföldi korlátozás alatt élt. A mostani szankciók azzal magyarázhatóak, hogy nő Oroszország ereje és a nemzetközi politikai élet egyre inkább megkerülhetetlen szereplőjévé válik – mondta szokásos év végi sajtótájékoztatóján Vlagyimir Putyin orosz államfő. Putyin már 14-szer áll ki a maratoni beszélgetésre, az idén 1700 újságíró akkreditáltatta magát. Ismét kiderült, Moszkvában is éberek a sajtószabadság őrei: bár volt akkreditációja, nem mehetett be a terembe Roman Dobrohotov, az Insider nevű orosz oknyomozó portál főszerkesztője. A bűne az volt, hogy az a Bellingcat nemzetközi oknyomozó portállal együtt az Insider derítette ki a márciusi Szkripal-mérgezés orosz elkövetőinek pontos személyazonosságát.

1 2 3 4
A kulturális miniszter nekimegy az akadémikusoknak, nem enged a Kolibri Színháznál, amúgy mindenben Magyar Péter ármánykodását látja

A kulturális miniszter nekimegy az akadémikusoknak, nem enged a Kolibri Színháznál, amúgy mindenben Magyar Péter ármánykodását látja

A Saturday Night Live újrajátszotta a Trump-Zelenszkij sajtótájékoztatót, és még katasztrofálisabb lett, mint az eredeti

A Saturday Night Live újrajátszotta a Trump-Zelenszkij sajtótájékoztatót, és még katasztrofálisabb lett, mint az eredeti

Fémkonténerekben élték túl a lavinát építőmunkások a Himalájában

Fémkonténerekben élték túl a lavinát építőmunkások a Himalájában

Ígéretet tett Hankó Balázs Szörényi Leventének

Ígéretet tett Hankó Balázs Szörényi Leventének

Az orosz elnyomás magasabb fokozata: 100 évre tiltották be a Pride-ot Moszkvában

Az orosz elnyomás magasabb fokozata: 100 évre tiltották be a Pride-ot Moszkvában

Von der Leyen mentőövet dob az autógyártóknak: megúszhatják a százmillió eurós kibocsátási bírságokat

Von der Leyen mentőövet dob az autógyártóknak: megúszhatják a százmillió eurós kibocsátási bírságokat

Elektromos kombi? Igen, az Opel Astrából létezik ilyen, le is teszteltük

Elektromos kombi? Igen, az Opel Astrából létezik ilyen, le is teszteltük

Maffiózó dealerek és alpári vágy – Vízkereszt, vagy amit forgattok

Maffiózó dealerek és alpári vágy – Vízkereszt, vagy amit forgattok

Bencsik András a Szovjetunióra fenekedő Ursula von der Leyentől óvja követőit

Bencsik András a Szovjetunióra fenekedő Ursula von der Leyentől óvja követőit

A címlapról ajánljuk