Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#paksi bovites

Kovács Gábor Vállalkozás

Hétmilliárd forintból kezdik tető alá hozni Paks II. konténervárosát

Már várják az ajánlatokat a Paks II. kerítésen kívüli építményeinek, köztük több mint háromezer lakóegység tervezésére és a tervek ellenőrzésére. Pakson konténerváros épül, Kalocsán laktanyát építenek át a több mint 10 ezer munkásnak. Az Országgyűlés eközben a középpontban Pakssal kijelölte a közép-dunai kiemelt fejlesztési térséget, ahova egy nem hivatalos minisztériumi prezentáció szerint uniós támogatásokat akarnak koncentrálni.

hvg.hu Gazdaság

Paks II.: 2029 lehet az új céldátum

A hivatalos céldátummal nemsokára előállnak, de Süli János miniszter arról beszélt, hogy 2029 előtt nem valószínű, hogy elkészülnek az új paksi blokkok.

Domány András Itthon

Nem sérti az Alaptörvényt egyes paksi iratok eltitkolása

Négy év után utasította el az Alkotmánybíróság Szél Bernadett független képviselő – 2015-ben még az LMP társelnöke – panaszát: nem sértette meg az Alaptörvényt a bíróság, amikor elfogadta, hogy a paksi atomerőmű-bővítéssel kapcsolatos ütemterveket („term sheet”-eket) a cég nem adta ki a képviselőnőnek.

hvg.hu Vállalkozás

Orosz és Mészáros-hátterű cseh cégek is utaznak a paksi bővítésre

Mivel a nyugati cégek nem tolonganak a lehetőségért, sok cseh cég lehet érintett a paksi bővítésben. Ezekről is beszélhetett nemrég Orbán és a cseh elnök Milos Zeman. A cégek között érintettek lehetnek orosz és Mészáros-hátterűek is. A 40 százalékos magyar beszállítói részvétel egyre kevésbé valószínű.

hvg.hu Gazdaság

Zöldül a kormány

A kormány felülvizsgálta a naperőművek telepítésének szabályait és döntött arról is, hogy fejlesztésbe fog – 4 milliárd forintot szánnak beruházásokra.

hvg.hu Gazdaság

És akkor a kalocsaiak elővehetik a régi orosz nyelvkönyveket

Technológiai hidegháborúként is emlegetik már a Huawei ellen hozott amerikai szankciókat; Kalocsán épül a szállás, ahova a paksi atomerőmű új blokkjain dolgozó külföldi munkásokat küldik; beadták a nagyszülői gyedről szóló törvényjavaslatot. Ez a hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

1
6 7 8 9 10
33
Bealkonyul a legutóbbi napelemes pályázatnak, ezrek bukhatják el az ingyenakkumulátort

Bealkonyul a legutóbbi napelemes pályázatnak, ezrek bukhatják el az ingyenakkumulátort

Kocsis Máté Pressmannek: „Ön egy bosszúálló, kisstílű fazon, csak egy liberális politikai aktivista”

Kocsis Máté Pressmannek: „Ön egy bosszúálló, kisstílű fazon, csak egy liberális politikai aktivista”

Pressman: „A magyar vezető kormánytisztviselők túl sokáig használták arra a hatalmi pozíciójukat, hogy saját magukat és családjukat gazdagítsák”

Pressman: „A magyar vezető kormánytisztviselők túl sokáig használták arra a hatalmi pozíciójukat, hogy saját magukat és családjukat gazdagítsák”

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Legyen pénz a repülőrajtra: devizakötvények kibocsátásával kezdi az évet Magyarország

Legyen pénz a repülőrajtra: devizakötvények kibocsátásával kezdi az évet Magyarország

A volt osztrák agrárminiszter a Der Standardban: Belháború is jöhet a Néppártban, ha a kancellári székbe segítik Kicklt

A volt osztrák agrárminiszter a Der Standardban: Belháború is jöhet a Néppártban, ha a kancellári székbe segítik Kicklt

Íme az első debreceni BMW jövőbe mutató műszerfala

Íme az első debreceni BMW jövőbe mutató műszerfala

Amerika után Horvátzsidányt is rejtélyes drón tartja rettegésben

Amerika után Horvátzsidányt is rejtélyes drón tartja rettegésben

Folytatódik a szerbiai egyetemisták tiltakozása, felsőoktatási vezetőkbe szállt bele páros lábbal Szabadka polgármestere

Folytatódik a szerbiai egyetemisták tiltakozása, felsőoktatási vezetőkbe szállt bele páros lábbal Szabadka polgármestere

A címlapról ajánljuk