Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#polgári per

Pálmai Erika Itthon

Pereskedett már? 2018-tól kétszer is meggondolja

Kormánypárti szavazatokkal gyorsan és simán átment a parlamenten az új polgári perrendtartás, amely nagy változásokat hoz a jövőben a pereskedésben. A jogász szakma közben forrong.

hvg.hu Gazdaság

"A NAV vezetői a legnagyobb adócsalók" – Vida inkább mégsem perelt ezért a mondatért

Kedden kellett volna megjelennie a bíróságon Vida Ildikó NAV-elnöknek abban a polgári perben, amelyet egy MSZP-s politikus kijelentései miatt indított az adóhatóság. Egy nappal korábban a NAV mégis elállt a pertől, mert a többszörös bizonyítási procedúra a per beláthatatlan ideig tartó elhúzódásához vezetne. A bírósági gyakorlat szerint a közfeladatot ellátó személyeknek az átlagosnál többet kell elviselniük – indokolta döntését a NAV.

MTI Itthon

Új módszerekkel védené a képmáshoz való jogot egy törvényjavaslat

A rövid határidőket és korlátozott bizonyítási lehetőségeket tartalmazó újfajta pereket a törvényszékeken lehetne megindítani a polgári perrendtartást módosító javaslat szerint. A felperes előzetes eljárásban kérhetné, hogy semmisítsék meg a jogsértő felvételt, a törvényszékeknek pedig soron kívül kellene eljárniuk az ügyben.

hvg.hu Shake

Puzsért rendőrök ébresztették otthonában

Puzsér Róbertet egy polgári peres eljárás miatt ébresztette két rendőr hétfőn reggel. Hajdú Péter pert indított ellene a jó hírnév megsértése miatt, és a rendőrök azt akarták ellenőrizni, Puzsér tényleg elérhető-e bejelentett lakcímén.

hvg.hu Kult

"L. Simon László kitrükközött az örökségemből" - saját öccse perli a volt államtitkárt

Simon Gábor szerint kulturális tisztségviselő bátyja kiforgatta őt több százmillió forintot érő örökségéből. Azt állítja, a szerződésben, amit bátyjában bízva aláírt, egészen más szerepelt, mint amit megbeszéltek. L. Simon László egy volt államtitkár ügyvédi irodáján keresztül bonyolíthatta le az ügyletet. A polgári perben zárt tárgyalást rendelt el a bíróság.

hvg.hu Itthon

Pert nyertek Demján cégével szemben Tarjányi Péterék

Elutasította Demján Sándor építőipari cégének, az Arcadom Zrt-nek Tarjányi Péterék cégével szembeni keresetét és kártérítési igényét első fokon a Fővárosi Törvényszék Gazdasági Kollégiuma – értesült a hvg.hu.

Kovács Áron Itthon

Nagy pereskedés kezdődhet a ScienNet zárolt milliárdjaiért

Ha sikerrel jár, perek sorát indíthatja el a ScienNet-ügy egyik károsultja, aki nem bízik abban, hogy a százmilliós adócsalással gyanúsított szervezők esetleges felmentése után újraindul a törzsvásárlói rendszer. A pert már elindítani sem volt egyszerű, de van rá esély, hogy a Szegedi Törvényszéken végre kiderül, ki tartja magáénak a rendszer központi elemét, a milliárdokat megforgató amerikai céget.

hvg.hu Itthon

Jobbikosokat perelt be a Hit Gyülekezete

Polgári pert indított a Hit Gyülekezet több jobbikos képviselő ellen az iskoláknak az egyház általi átvétele kapcsán tett megnyilatkozások miatt.

MTI Gazdaság

Az Orangeways tételesen visszautasítja a szakszervezet vádjait

Kovács Miklós, az Orangeways (új nevén: Tribune Ventures Hungary Zrt.) vezérigazgatója visszautasítja a Szolidaritás Autóbusz-közlekedési Szakszervezet (SZAKSZ) vádjait, és bejelentette, hogy polgári pert indít és büntető feljelentést tesz az ügyben.

1 2
Trump nagy ütést vitt be a magyar civileknek és a független sajtónak, de még visszakozhat

Trump nagy ütést vitt be a magyar civileknek és a független sajtónak, de még visszakozhat

Schäfer András válogatott középpályás bevásárolta magát a Szombathelyi Haladásba

Schäfer András válogatott középpályás bevásárolta magát a Szombathelyi Haladásba

Egymilliárd fontot követelhetnek Roman Abramovicstól adóelkerülés miatt, a Chelsea neve is szóba került

Egymilliárd fontot követelhetnek Roman Abramovicstól adóelkerülés miatt, a Chelsea neve is szóba került

Hamilton máris összetörte a Ferrari egyik autóját

Hamilton máris összetörte a Ferrari egyik autóját

Kétezer veszélyes eszközt próbáltak bevinni egy év alatt a Parlamentbe

Kétezer veszélyes eszközt próbáltak bevinni egy év alatt a Parlamentbe

Szerda hajnalban újraindul a vasúti forgalom Szegednél

Szerda hajnalban újraindul a vasúti forgalom Szegednél

Kiderült: a Huawei chipje dolgozik az iparágat felforgató kínai mesterséges intelligencia mögött

Kiderült: a Huawei chipje dolgozik az iparágat felforgató kínai mesterséges intelligencia mögött

Ez egy valóban forradalmian új mobil: kezünkben a háromba hajlítható Huawei Mate XT

Ez egy valóban forradalmian új mobil: kezünkben a háromba hajlítható Huawei Mate XT

Az OpenAI állítja: bizonyítékot talált arra, hogy a technológiájával is fejlesztették a DeepSeek MI-t

Az OpenAI állítja: bizonyítékot talált arra, hogy a technológiájával is fejlesztették a DeepSeek MI-t

A címlapról ajánljuk