Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#rendőrség

MTI Itthon

A Balatonhoz és Velencére mennek a rendőrök

Hétfőtől augusztus 24-ig összesen 260 rendészeti fakultációs középiskolás diák segíti a rendőrök munkáját több dél-balatoni településen, bűnmegelőzési feladatokat ellátva, míg Velencén a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatói vesznek részt a szezonális bűnmegelőzési pont munkájában.

Csikász Brigitta Itthon

Nehéz lesz bizonyítani, ki hibázott a Rékasit ért balesetben

A Rékasi Károllyal ütköző autós ugyan azt nyilatkozta, hogy a balra kanyarodáshoz kitett irányjelzőjét feltehetően nem vette észre a motorral érkező színész, nehéz lesz bizonyítani, hogy ez valóban így volt-e és megállapítani azt, hogy kinek a hibájából következett be a baleset – mondta el a hvg.hu-nak egy közlekedésrendészeten dolgozó rendőr név nélkül általánosságban azt, hogy mit tapasztalt hasonló baleseteknél.

Szlavkovits Rita Itthon

Kivonják a menekültállomásokról a Menedék Egyesület munkásait

Elfogyott a Menedék Egyesület pénze arra, hogy szociális munkásaival jelen legyenek több idegenrendészeti őrizetként szolgáló helyszínen, a rendőrség inkább a rendőri állomány megerősítésére szánja az eddig a szociális munkásokra szánt pénzt.

Itthon

Gúnyolódással reagál a rendőrség a menekültalázó túlkapásra

„Tényleg ’elképesztő eset’” – ezzel a címmel reagált a rendőrség a szombati hírünkre, melyben levelében embertelen rendőri túlkapásról számolt be egy szegedi lakos. „’Csak’ a rendőrséget nem tájékoztatta egy ’elképesztő esetről’ egy levélíró” – folytatódik az ORFK Kommunikációs Szolgálata által kiadott reagálás.

Szlavkovics Rita Itthon

Bekeményített a MÁV, éjjel kizárta a menekülteket az állomásról

Csütörtökön még engedélyezte, pénteken már fertőzés veszélyre hivatkozva elutasította a MÁV vezetése azt, hogy a Bevándorlási Hivatalból igazolással távozó, de a befogadó állomások felé induló vonatokat lekéső menekültek a szegedi vasútállomás épületében töltsék az éjszakát. A Szegeden rekedt migránsokat segítő civilek példája azonban ragadós volt, a korábbi segélyakciót látva többen a környékről csatlakoztak ahhoz.

Csikász Brigitta Itthon

Iskolakerülőket alig találnak a rendőrök

Törvényben előírt feladat a rendőrök számára, hogy az iskolából lógó fiatalokat visszaültessék a padba, ám a jelek szerint nem igazán boldogulnak ezzel. Tavaly a fővárosban 15 diákot kísértek vissza a tanintézményekbe, míg Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 72-t – derült ki az Országos Rendőr-főkapitányság a hvg.hu megkeresésére adott válaszából. Ugyanakkor az egyenruhások csak Budapesten tavaly áprilisban 116 csavargó gyermeket és fiatalkorút állítottak elő, egy felmérés szerint pedig 5 659 gyerek hiányzott ötven óránál többet az általános iskolából az elmúlt tanévben.

hvg.hu Itthon

Szegedi óriásrazzia: rengeteg a menekült, de állítólag tudják kezelni a helyzetet

Szerdán délután 4 óráig 781 határsértőt fogtak el a rendőrök Csongrád megyében, Szegeden a polgárőrséget is bevonták a fokozott ellenőrzésbe. A Jobbik szegedi elnöke, Tóth Péter hétfőn felhívta a városi rendőrkapitányt, hogy szóljon neki, a környéken több migráns is "rejtőzik". A februárban megnyitott röszkei hangárban több százan is elférnek, itt csupán regisztrálják az ideszállítottak adatait, majd innen az Idegenrendészetre, később a Bevándorlási Hivatal helyiségeibe szállítják őket. 24 óránál tovább nem tartózkodnak ezekben a helyiségekben a migránsok, így a kapacitások egyelőre elegendőnek bizonyulnak a rendőrség szerint.

hvg.hu Itthon

Már nem nyomoznak a hat éve eltűnt csecsemő ügyében

A nyomozás sikertelensége és elévülés miatt visszavonta a rendőrség a Tiszabőről 2009-ben eltűnt öthetes csecsemő megtalálása érdekében kitűzött nyomravezetői díjat – írták a police.hu-n. Két héttel ezelőtt megjelent összeállításunkban írtunk az ügyről.

hvg.hu Itthon

Sikítozott a férfi, de ő ment neki a rendőröknek

Nem a rendőrök voltak erőszakosak egy, az élettársával összeakaszkodó férfivel, hanem az ugrott neki az egyenruhásoknak – közölte cikkünk megjelenése után a Fővárosi Főügyészség részéről.

MTI Itthon

Egy kiló dizájnerdrog volt egy nyíregyházi férfinál

A 40 éves férfit pénteken igazoltatták a nyíregyházi vasútállomáson, miután leszállt egy Budapestről érkező vonatról. A hátizsákjából egy kiló ismeretlen eredetű növényi származék, az elvégzett gyorsteszt szerint új pszichoaktív anyag került elő.

MTI Itthon

Robbanóanyagokkal furikáztak, három férfit kapott el a rendőrség

Egy 38 éves csákvári, egy 43 éves dunaharaszti és egy 26 éves budapesti lakos a 8101-es úton szállított fémkereső eszközt, repeszgránátot, páncéltörő gránátot, kézigránátokat, aknákat, lőport, engedélyköteles fegyvereket és több száz éles lőszert. Hobbiból gyűjthették az eszközöket.

1
316 317 318 319 320
477
Mit tehet egy magyar ember, ha Trump végül arra jut, hogy meg kell vonni Európától egy-egy internetes szolgáltatást?

Mit tehet egy magyar ember, ha Trump végül arra jut, hogy meg kell vonni Európától egy-egy internetes szolgáltatást?

Az eddig 48 óra alatt meghozott katonai döntéseket 48 mp alatt lépi meg DeepSeek parancsnok

Az eddig 48 óra alatt meghozott katonai döntéseket 48 mp alatt lépi meg DeepSeek parancsnok

Mint egy koncepciós per – megnéztük, mi alapján mondja a Nézőpont, hogy ukrán propagandát terjeszt a HVG

Mint egy koncepciós per – megnéztük, mi alapján mondja a Nézőpont, hogy ukrán propagandát terjeszt a HVG

Újabb félmilliárdos szerződést kötött a Fidesz-frakció, ezúttal egy kőbányai kis céggel

Újabb félmilliárdos szerződést kötött a Fidesz-frakció, ezúttal egy kőbányai kis céggel

A reneszánsztól a színtiszta vizuális logikáig – Bors Györgyi és Mengyán András közös kiállítása a FUGA-ban

A reneszánsztól a színtiszta vizuális logikáig – Bors Györgyi és Mengyán András közös kiállítása a FUGA-ban

A csontritkulás nemcsak megelőzhető, de úgy tűnik, visszafordítható is – így fogjunk neki

A csontritkulás nemcsak megelőzhető, de úgy tűnik, visszafordítható is – így fogjunk neki

Csak egy cégéből 4 milliárdos osztalékot vett fel Rogán propagandagyárosa

Csak egy cégéből 4 milliárdos osztalékot vett fel Rogán propagandagyárosa

Elon Musk: Mondtam a kis X-nek, hogy gyerünk, üss meg! Erre megütött

Elon Musk: Mondtam a kis X-nek, hogy gyerünk, üss meg! Erre megütött

Harmadára csökkent a Brendon babaáruház profitja, miután Mészáros Lőrinc megvette

Harmadára csökkent a Brendon babaáruház profitja, miután Mészáros Lőrinc megvette

A címlapról ajánljuk