Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#tájékoztatás

MTI Itthon

Orbán a plenáris ülésen ad tájékoztatást az EU-csúcsról

Felszólal Orbán Viktor hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt. A kormányfő tájékoztatja a képviselőket az európai uniós csúcstalálkozóról, illetve annak Magyarországot érintő következményeiről - közölte a miniszterelnök sajtófőnöke. Havasi Bertalan hozzátette, hogy a miniszterelnök szót ejt az aktuális gazdasági-költségvetési kérdésekről is.

MTI Baleset

Súlyos baleset miatt lezárták a 22-es utat

Hárman megsérültek, amikor összeütközött egy kisteherautó és egy személygépkocsi hétfőn a 22-es főúton Nógrád megyében, a dejtári elágazónál. A főutat lezárták - közölte a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője.

hvg.hu Itthon

Kiegyensúlyozatlanság miatt marasztalta el a hatóság Az Estét

Nem tájékoztatott átfogóan és elfogulatlanul a Magyar Televízió Az Este című műsorában, ezért a Médiatanács mai ülésén figyelmeztetéssel hívta fel a közszolgálati televíziót a jogsértő magatartás megszüntetésére és a jövőbeni jogsértésektől való tartózkodásra - derült ki az NMHH csütörtöki közleményéből. A tanács két „talált” rádiós frekvencia kiosztásáról, két ideiglenes médiaszolgáltatási jogosultságról is döntött.

MTI Itthon

KSH: egyre többen házasodnak

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) előzetes adatai szerint folytatódott a születésszám csökkenése és emelkedett a halálozások száma az elmúlt egy év alatt. Tavaly szeptember óta egyre többen kötnek házasságot.

MTI Itthon

Selmeczi levelet ír a magánnyugdíjpénztár-tagoknak

Levélben tájékoztatják majd a magánnyugdíjpénztár-tagokat az előttük álló döntésekről és a határidőkről – közölte Selmeczi Gabriella nyugdíjvédelmi miniszterelnöki megbízott péntek reggel a TV2 Mokka című műsorában.

MTI Gazdaság

Hitelezésben tisztességesebbek a bankok

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) tíz hitelintézetnél végzett fogyasztóvédelmi célvizsgálatot az elmúlt időszakban. A tájékoztatásra vonatkozó szabályok megsértése miatt több bank bírságot kapott, a hitelezési gyakorlat alapvetően megfelel a fogyasztóvédelmi elveknek.

1 2 3
Marabu Féknyúz: Hasznos és haszontalan szankciók

Marabu Féknyúz: Hasznos és haszontalan szankciók

New Yorkot is meghatározná az 500 méteres rákosrendezői torony, de még Ázsiában is kihúzhatná magát

New Yorkot is meghatározná az 500 méteres rákosrendezői torony, de még Ázsiában is kihúzhatná magát

Kiderült: a Huawei chipje dolgozik az iparágat felforgató kínai mesterséges intelligencia mögött

Kiderült: a Huawei chipje dolgozik az iparágat felforgató kínai mesterséges intelligencia mögött

„Először ijesztő lesz, aztán felszabadít” – ma is durva reakciókat vált ki, ha egy nő nem borotválkozik

„Először ijesztő lesz, aztán felszabadít” – ma is durva reakciókat vált ki, ha egy nő nem borotválkozik

Donald Trump meghívta Netanjahut a Fehér Házba

Donald Trump meghívta Netanjahut a Fehér Házba

A Megafonhoz kerülhet az Origo

A Megafonhoz kerülhet az Origo

Életeket menthetett volna, ehelyett Orbán már 2020-ban eldöntötte, kik lesznek a járvány győztesei, kik a vesztesei

Életeket menthetett volna, ehelyett Orbán már 2020-ban eldöntötte, kik lesznek a járvány győztesei, kik a vesztesei

Egymilliárd fontot követelhetnek Roman Abramovicstól adóelkerülés miatt, a Chelsea neve is szóba került

Egymilliárd fontot követelhetnek Roman Abramovicstól adóelkerülés miatt, a Chelsea neve is szóba került

3,5 perces villanyautó aksicserélő, 1500+ lovas Xiaomi autó és teljes önvezetés Magyarországon

3,5 perces villanyautó aksicserélő, 1500+ lovas Xiaomi autó és teljes önvezetés Magyarországon

A címlapról ajánljuk