Mindenütt párkapcsolati közhelyekbe botlunk, de mit kezdjünk velük a hétköznapokban?
Annak a meggyőződésnek, hogy szerelmi kapcsolatokban az ellentétek vonzzák egymást, az elmúlt évtizedek számos vonzalomkutatási eredménye ellentmond.
Annak a meggyőződésnek, hogy szerelmi kapcsolatokban az ellentétek vonzzák egymást, az elmúlt évtizedek számos vonzalomkutatási eredménye ellentmond.
Az amerikai asztrofizikus Neil deGrasse Tyson szerint a saját és a közösségünk jólétének érdeke is az, hogy az emberek objektív igazaságokon alapuló döntéseket hozzanak.
A lap a dualizmuskori névmagyarosítás témáját járja körül.
„A pálinkának egészen más szerepe van az ember életében” – mondta az Emmi minisztere.
A pécsi virológus a koronavírussal és a járvánnyal kapcsolatos leggyakoribb tévhitekre reagált. „MRNS-ből minden pillanatban ezermilliárdnyi van a testünkben” – mondta.
Amikor valaki ismerkedik ezzel a tudományággal, több tévhit és előítélet élhet a fejében. Szél Dávid pszichológus abból az alkalomból tekintette át e tévhiteket és előítéleteket, hogy 10 éves lett a HVG Extra Pszichológia magazin.
Sem a kutatók által elemzett mintákból, sem a világban terjedő többiből nem látják azt, hogy többféle koronavírus terjedne Magyarországon.
Fontos, hogy orvos is lássa az allergiaszerű tüneteket.
A napokban egyre több internetes fórumon és a közösségi oldalon felbukkant a tiszafából, illetve annak gyümölcséből készült teafőzet receptje, annak ígéretével, hogy bárkit gyorsan, végleg megszabadít a télvíz idején kellemetlen köhögéstől. Ám a sokak által „ajánlott” főzet fogyasztása rendkívül veszélyes, esetlenként akár halálos kimenetelű mérgezést is okozhat – hívja föl figyelmet a kockázatokra az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet.
Mikor szabad újra lefagyasztani húst? Meg kell mosni főzés előtt? Mennyi idő után kell hűtőbe tenni az ebéd maradékát? Ha tudni véli a választ a kérdésekre, akkor is kattintson, a tévhitek ugyanis károsak lehetnek az egészségére.
Az átlagember nem sok menekülttel találkozik, viszont rengeteget hallunk róluk biztos forrásból: „a szomszéd ismerőse mondta”, „olvastam az interneten”, „láttam a Facebookon”, avagy „az izraeli titkosszolgálat elfogott jelentéseit ismerő forrásaink közléséből”. Megpróbáltunk utánajárni pár nagy népszerűségnek örvendő elméletnek.
A cukros ételek kapcsán hajlamosak vagyunk különböző mítoszokkal nyugtatni magunkat, amelyek szerint egészséges is lehet a fogyasztásuk. A Business Insider összeállítása is bizonyítja, hogy ez nincs így.
Mihez jó a szobahőmérséklet? Tényleg bűn a jégkocka? Mire elég egy díszes palack? – a Telegraph összeszedte a mezei borfogyasztó legnagyobb tévedéseit.
Hátrahajtott fej orrvérzésnél, felülni rosszullétkor, nyállal kezelt seb, szorítókötés a vérzésre, kiszívott méreg méhcsípéskor vagy éppen citromlé a herpeszre, esetleg nyers hús a sebes duzzanatra – csak néhány a leggyakoribb hibák közül, amelyeket sokan elkövetnek, ha magukat vagy a környezetükben megsérülteket kezdik gyógyítani. Az Országos Mentőszolgálat Alapítvány most a leggyakoribb tévhiteket oszlatja el, azokat a téves megoldásokat, amelyek alkalmazásával sokkal többet árthatunk, mint gondoljuk.
Összegyűjtötte a foci játékszabályaival kapcsolatos leggyakoribb tévhiteket az Urban Legends blog. A kommentelők kérdezhetnek is a témával kapcsolatban, a három legérdekesebb kérdésre Kassai Viktor játékvezető válaszol majd.
Kivehet-e szabadságot a próbaidő alatt? Tovább kell-e dolgoznia a dohányzó kollégáknak? Utánajártunk a D.A.S. Jogszerviz szakértőjének a segítségével, mik a leggyakoribb munkajogi tévhitek.
Jogos-e tetemes kártérítésre perelni egy mobilcéget azért, mert 15-20 méter magas mobiltelefon-átjátszót húz fel kertes házaktól 20-140 méterre? A jelek szerint igen, a vállalkozói jogbiztonság azonban romokban hever.
Egyesek szerint felesleges kísérőlevelet írni, míg mások úgy gondolják, ez már az önéletrajz szerves része.
Egy régi-új körlevél azzal riogat minket, hogy a margarint mindössze “EGYETLEN MOLEKULA választja el attól, hogy MŰANYAG legyen”, és a hangyák sem nyúlnak hozzá. A kémia ismerői ezen csak mosolyognak, és állítják: a vaj és a jó minőségű margarin közötti választás ma már csak ízlés és pénztárca kérdése.
Az alvási zavarok és a nappali fáradékonyság kevésbé jellemző az idősebbek körében. Gyakorlatilag minél idősebb az ember, annál jobban alszik, derült ki egy új felmérés eredményeiből.
A Magnyickij-törvény alapján rendeltek el büntetőintézkedést a propagandaminiszter ellen.
Donald Trumptól várja az Orbán-kormány, hogy rendet tegyen az ügyben.
De ami késik, nem múlik – közölte a Tisza Párt elnöke.
Karikatúránk a fantázia szüleménye.
Kanadát azonban katonák nélkül csatolná az USA-hoz.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.