Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#termálvíz

MTI Gazdaság

Termálvízre állítják át a mosonmagyaróvári távhőrendszert

Gáz helyett termálvízzel fűtenék a jövőben Mosonmagyaróváron a távhőhálózatra között lakásokat; uniós pályázaton közel egymilliárd forintot nyert egy projektcég, amely jövőre kezdené a 2300 méter mély kút fúrását – írja szerdai számában a Kisalföld.

Kovács Áron Itthon

Budai Gyula kertészei lenyomják a kormányt

Jelen állás szerint a paprikatermelő lobbi mindennél erősebb, akár az illetékes államtitkárság akarata ellenére is képes törvényt módosíttatni. Az üvegházak fűtésére használt termálvíz körül már az uniós csatlakozás óta megy a vita, amelybe egyszer már Sólyom László is beavatkozott. Ha győznek a Budai Gyula által is támogatott kertészek, akkor a visszájára fordul a szabályozás, és egyáltalán nem kell majd a kitermelt termálvíz visszasajtolásával törődni, ami viszont hosszú távon környezetkárosító lehet, a Tisza élővilága bánhatja.

hvg.hu Gazdaság

Termálvízzel fűtenének Tiszavasváriban

Évente mintegy 80 millió forintot, éves költségvetésének három százalékát takaríthatja meg a jövőben a tiszavasvári önkormányzat egy nagyszabású termálvíz-hasznosítási projekt megvalósulásának eredményeként - közölte a Termál Klaszter Egyesület.

hvg.hu Ingatlan

Új kezekbe kerül Nagyatád távhőszolgáltatása

A távhőszolgáltatási szerződés lejártával 15 éves együttműködést zár le a Dalkia Energia Zrt. és Nagyatád város önkormányzata. Az energiaszolgáltató 1997 óta üzemeltette a város távfűtési rendszerét és biztosította a hőenergiát számos közintézmény és 240 lakás számára. Az elmúlt másfél évtizedben a Dalkia összesen több mint bruttó 125 millió forint értékű fejlesztést hajtott végre a város távhőrendszerén.

MTI Karrier

Szárítóüzem is lesz az óriás magyar paradicsomgyárban

Európa majdani legnagyobb, termálvízzel fűthető paradicsomtermesztő üvegháza mellé feldolgozó-üzemet is épít Turán a projektet finanszírozó Sugár Holding, miután a vártnál bővebb hozamban tör felszínre a termálvíz

MTI/Magyar Nemzet Itthon

Több termálkút is veszélybe került

Megoldhatatlan feladat visszasajtolni a földbe a többek közt fóliasátrak, üvegházak fűtésére felhasznált és lehűlt termálvizet - írta szentesi gazdálkodókra és szakemberekre hivatkozva a Magyar Nemzet.

MTI Itthon

Termálvízzel fűtenek majd Makón

Megkezdődött a termálprojekt kivitelezése Makón; a beruházás hatására hamarosan termálvíz energiával fedezik több mint 1.200 lakás fűtésigényét és a makói gyógyfürdőben is felhasználják majd a hőenergiát - közölte Buzás Péter (MSZP) polgármester pénteken.

MTI Itthon

Termálvizet találtak Szentendrén

Többszöri fúrási kísérlet után mintegy hatvanfokos termálvizet találtak 1800 méter mélységben Szentendre északi részén – közölte a fúrás helyszínén tartott sajtótájékoztatóján kedd délelőtt Dietz Ferenc (Fidesz) polgármester.

1 2
A szemétdombra dobás helyett 35 nm-es lakássá alakíthatók át a kiszuperált szélturbinák

A szemétdombra dobás helyett 35 nm-es lakássá alakíthatók át a kiszuperált szélturbinák

1 millió GB/másodperc: rekordsebességgel továbbítja az adatokat az új japán kábel

1 millió GB/másodperc: rekordsebességgel továbbítja az adatokat az új japán kábel

Krusovszky Dénes hete, amit túlharsogott a mi hetünk

Krusovszky Dénes hete, amit túlharsogott a mi hetünk

Rejtélyes, milliárd forintos veszteség keletkezett Matolcsy Ádám központi cégében

Rejtélyes, milliárd forintos veszteség keletkezett Matolcsy Ádám központi cégében

Brutális, 27 milliárd forintos veszteséget hozott össze az Aldi

Brutális, 27 milliárd forintos veszteséget hozott össze az Aldi

A Tisza Párt átvállalná a kirúgott kölcseys tanárok ötmilliós perköltségének kifizetését

A Tisza Párt átvállalná a kirúgott kölcseys tanárok ötmilliós perköltségének kifizetését

Fellazít és lázít Európában az orosz propaganda, a magyar kormánypárti média ingyen is terjeszti

Fellazít és lázít Európában az orosz propaganda, a magyar kormánypárti média ingyen is terjeszti

Itt valami nem működik: a 95%-os szankciók ellenére lubickol Oroszország a legjobb chipekben

Itt valami nem működik: a 95%-os szankciók ellenére lubickol Oroszország a legjobb chipekben

Ez történt: A Telekom mindenkinél bekapcsolt egy ingyenes új funkciót

Ez történt: A Telekom mindenkinél bekapcsolt egy ingyenes új funkciót

A címlapról ajánljuk