Mitől ez a nagy felháborodás a Szoboszlai–Güler-affér után?
A trash talk időtlen idők óta része a sportnak, ahogy az élet számos más területének is, mégis sokan rácsodálkoznak, ha ilyesmi történik. Mikor és hol van helye a provokatív beszólogatásnak, kik a műfaj királyai, is ki jött ki jobban Szoboszlai–Güler-csörtéből?
Hatalmas indulatokat korbácsolt Szoboszlai Dominik és Arda Güler trash talk párbaja a Magyarország–Törökország Nemzetek Ligája-osztályozó után. Minden egy meccs közbeni összeszólalkozással indult, majd a közösségi médiában eszkalálódott tovább. Kettejük csatározására még a nemzetközi sajtó is ráharapott – és miért ne tette volna, hiszen a Liverpool és a Real Madrid két focistája szólalkozott össze egymással.
Szócsata? Szájkarate? Balhé? Provokáció? Faszméregetés? Mentális hadviselés? Nincs igazán magyar megfelelője a trash talknak, de ebben a cikkben igyekszünk részletesen körüljárni a témát, megvizsgálva, hogy a sportban
- honnan és kitől ered?
- Mire jó és milyen típusai vannak?
- Kik voltak a műfaj királyai?
- Lehet-e helye irodai környezetben a trash talknak?
- És ki jött ki győztesen a Szoboszlai–Güler-csatából?
II. Philipposztól a Menczer–Magyar-vitáig
Noha a trash talk kifejezés csak az 1990-es években jött divatba, már a sport kezdete óta létezik, sőt nem túlzunk, ha azt mondjuk, a társadalom hajnala óta velünk van. Már az ókori uralkodók is alkalmazták, II. Philipposz makedón király például egy alkalommal nagy elégedettséggel üzente meg ellenségének, hogy porig rombolná az országát, ha a katonáit csatába küldené ellene. A spártaiak vezetője mindössze egyetlen szóval üzent vissza: „ha”.
Nem kell persze ennyire messzire mennünk, hogy egyéb példákat találjunk. Erről szólnak az Észak-Amerikában dúló rapháborúk, egy kocsmai összeszólalkozás, vagy amikor a gyerekek egymást sértegetik az iskola udvarán. A trash talk a politikai kommunikációnak is szerves részévé vált, aminek nap mint nap szemtanúi vagyunk, ha követjük a híreket, vagy csak simán felmegyünk a Facebookra. Ennek legékesebb közelmúltbeli példája a Menczer–Magyar-találkozó volt, de még mielőtt a közélet ingoványos talajára lépnénk, gyorsan visszahúzzuk a lábunkat, és haladunk tovább a sport útján.
Rafi Kohan író a Trash Talk: The Only Book About Destroying Your Rivals That Isn’t Total Garbage című könyvében művészi szintre emeli a mentális megsemmisítést, a trash talkot pedig a „verseny nyelvének” nevezi. Kohan szerint a trash talk nem csak a verseny eszköze lehet, gyakran a színterévé is válhat, de társítsunk hozzá akármilyen kontextust is, ez lényegében egy teszt, aminek az ellenfelünket vetjük alá. Trash talk közben egyetlen dologra vagyunk kíváncsiak: hogyan kezeli az ellenfelünk az általunk teremtett szituációt.
Ebben az értelemben a trash talk nem is igazán arról szól, amit mondunk, hanem az arra adott válaszról.
A trash talk egyik legfontosabb célja a figyelemelterelés, ennek pedig a legjobb módja az, ha valami váratlan és meghökkentő dolgot mondunk vagy csinálunk. Így tett az az amerikai középiskolás birkózó is, aki az egyik meccse előtt csak annyit súgott oda az ellenfelének: „Te hidratálóval kenegeted magad? Nagyon puha a bőröd.” A műfaj koronázatlan királya a korábbi NBA-játékos, Zach Randolph, aki a meccsek alatt arról kérdezgette ellenfeleit, hogy milyen éttermekbe szeretnek járni, és hova akarnak majd elutazni, ha lesz egy kis pihenőjük. Majd amikor kellően összezavarta őket, csak elrobogott mellettük és kosarat dobott.
A modern kori trash talk keresztapja azonban Muhammad Ali – és nem csak azért, mert mesterien hirdette magáról, hogy ő a valaha volt legnagyobb bokszoló. Nem ő volt az első, aki tömjénezte magát vagy belemászott az ellenfele fejébe, de tőle láttuk először, hogy a trash talk különböző fajtáit egyszerre alkalmazta, ráadásul szélesebb közönség előtt, mint azt előtte bárki is tette. Ali hencegése és szemtelen magabiztossága rá irányította a rivaldafényt, címmeccsekhez segítette hozzá, felépítette a körülötte lévő hype-ot, önmotivációs eszközként szolgált, és nem utolsó sorban mentálisan nehéz feladat elé állította az ellenfeleit is. Egy igazi showman volt, stílusa pedig meghatározza a mai generáció viselkedését.
Zidane fejesétől a kedves dicséretekig
2006-ot írunk, a németországi labdarúgó-világbajnokság döntőjében járunk, amikor Zinedine Zidane és Marco Materazzi egymás mellett sétálnak az olasz 16-os előterében a középpálya irányába. Mindeközben pár szót váltanak, majd az olasz védő meghúzza francia ellenfele mezét, mire az csak annyit mond:
– Ha ennyire akarod, a meccs után odaadom.
– Nem, nekem inkább a nővéred kell.
A franciának több sem kellett, megfordult, és nagy erővel mellbe fejelte Materazzit. A legendás jelenet beleégett mind a 69 ezer néző emlékezetébe, akik a helyszínen izgulták végig a finálét, ahogyan annak a több százmillió embernek is, akik a tévében vagy az interneten látták. Utólag sokan értetlenkedve figyelik a történteket, hogy egy ilyen beszólást miért nem tudott elengedni a füle mellett Zidane, köztük Materazzi is, aki szerint az NBA-ben ennél sokkal durvább dolgok is elhangzanak a meccsek közben.
A minden idők legjobb kosarasának tartott Michael Jordan híresen nagy trash talker volt. A Chicago Bulls korábbi segédedzőjének, Johnny Bachnak tulajdonított, de hivatalosan soha meg nem erősített anekdota szerint Jordan egyik legélesebb megjegyzése tehette tönkre a Charlotte Hornets korábbi irányítójának, Muggsy Boguesnak a karrierjét, aki a maga 160 centis magasságával az NBA történetének legalacsonyabb játékosa volt. 1995-ben a rájátszásban találkozott egymással a Bulls és a Hornets. A párharcban 2–1-re vezetett a Chicago és közel állt ahhoz, hogy kiharcolja a továbbjutást, amikor a negyedik meccsen 76–76-os állásnál a Charlotte vezetett támadást. A labda Muggsy Boguesnál volt és éppen azt figyelte, kinek passzolhatna, amikor Jordan odaszólt neki:
Dobd el, te kibaszott törpe!
Az akció Bogues dobásával fejeződött be, a labda lepattant a gyűrűről és Jordan kezében kötött ki, a Bulls pedig végül behúzta a meccset és továbbjutott. Akárhogy is történt, a charlotte-i irányító karrierje meredek zuhanásnak indult, ezt követően soha többé nem tudott két számjegyű átlagot dobni, ahogyan azt az előző három szezonban tette. A Last Dance című dokumentumfilm-sorozatnak köszönhetően pedig azt is felidézhetjük, hogy Jordan a saját csapattársaival sem bánt kesztyűs kézzel:
Kevin Garnett állítólag ennél is messzebb ment. Egy 2010-es Boston Celtics–Detroit Pistons mérkőzés után Charlie Villanueva azt állította, hogy Garnett „rákos betegnek” nevezte őt. A dominikai származású kosaras egy alopecia universalis nevezetű autoimmun betegségben szenved, ami miatt nem nő haj és szőr a testén. Gartnett később tagadta, hogy ilyesmit mondott volna, szerinte félreértés történt. És persze van ennek egy sokkal udvariasabb változata is, amelyet a korábbi NFL-irányító Andrew Luck vagy éppen háromszoros Super Bowl-győztes Patrick Mahomes képviselnek. A taktikájuk egyszerű és mégis meghökkentő: az ellenfeleik dicséretével érik el, hogy kizökkentsék őket a játékból.
Az irodai környezetben lehet helye a trash talknak?
A BBC cikke szerint a verbális vetélkedők már a munkahelyeken is egyre hangsúlyosabb szerepet kapnak – sőt, sokkal elterjedtebbek, mint azt elsőre bárki is gondolná. Néhány évvel ezelőtt Jeremy Yip, a Georgetown Egyetem vállalatvezetési szakértője a Pennsylvaniai Egyetem kutatóival együtt úgy döntött, hogy kideríti, pontosan mennyire elterjedt a trash talk az Egyesült Államok legnagyobb vállalatainál. A kutatás első részében összesen 143 embert kérdeztek meg a tapasztalataikról és 61 százalékuk emlékezett olyan esetekre a közelmúltból, amikor valaki trash talkolt a munkahelyén.
Yip és a kollégái arra is kíváncsiak voltak, a trash talk milyen hatással van az irodai dolgozók teljesítményére. Ehhez a teszthez 178 diákot kértek meg arra, hogy egy online játékkal játszanak, de még mielőtt erre sor került volna, mindenkivel leültek beszélgetni. A diákok felével kellemesen elcsevegtek, a többieknek pedig olyasmiket mondtak, hogy
Hé, te barom! Veszíteni fogsz, nagyon csúnyán!
A győzteseknek egy nemesnek nem igazán mondható 1 dolláros jutalmat ajánlottak fel. Hihetetlen, de azok, akik a trash-talking célpontjai voltak, lényegesen jobban teljesítettek, mint azok, akik nem. Yip szerint ez azért is érdekes, mert bár hajlamosak vagyunk úgy gondolni a trash talkra, mint egy megfélemlítési módszerre, az eredmények azt mutatják, hogy sok esetben extra motivációt jelent annak, akit így próbálnak meg kizökkenteni, hogy legyőzze az ellenfelét.
Ahogy arra Yip a tanulmányában rámutat, a munkahely melegágya a versengéseknek, amelyek a bónuszokért, előléptetésekért és a legizgalmasabb projektekben való részvételért folynak. A trash talk azonban ennek ellenére is túl kockázatos módszer arra, hogy a dolgozókat rivalizálásra bírja, mert könnyen fennáll annak a veszélye, hogy hatására valamelyik fél piszkosabb eszközökhöz nyúl – nem is beszélve az egyéb etikai és jogi aggályokról. Egy utólagos vizsgálat szerint a trash talknak kitett diákok nagyobb valószínűséggel próbáltak meg csalni versenyhelyzetben, mint a társaik.
A tanulmány részeként emellett azt is vizsgálták, hogy a trash talk befolyásolja-e az emberek teljesítményét a kreativitást igénylő feladatokban. Az eredmények kimutatták, hogy akik a gondosan kidolgozott provokációk címzettjei voltak, jelentősen rosszabbul teljesítettek. Yip szerint a kreativitás kognitív szempontból rendkívül megterhelő, kibontakozását pedig kifejezetten akadályozza, ha az ember közben még a trash talk okozta lelki sebeket is megpróbálja begyógyítani.
Ki nyerte a Szoboszlai–Güler-csatát?
Szoboszlai Dominik és Arda Güler szócsatája nem most vasárnap, hanem egy évvel korábban, a Magyarország–Törökország barátságos meccsen indult, amelyet éppen a magyar csapatkapitány tizenegyesével nyert meg a válogatott 1–0-ra. A két játékos már akkor összeszólalkozott, vasárnap pedig ez megismétlődött. 0–0-s állásnál egy kisebb szópárbaj alakult ki egy fault után, majd Arda Güler csendre intette Szoboszlait, aki mindezt egy mosollyal vette tudomásul.
Hogy pontosan mi hangzott el kettejük között a pályán, az egyelőre nem ismert, de nem is igazán ez teszi érdekessé kettejük szócsatáját, hanem hogy az az online térben folytatódott. A mérkőzés után – amelyet a törökök nyertek 3–0-ra, összesítésben pedig 6–1-es eredménnyel jutottak tovább – a Nemzeti Sport kirakott erről a jelenetről egy posztot Instagramra, ami alá Szoboszlai csak annyit kommentelt, hogy „1088” – utalva ezzel Arda Güler játékperceire az idei szezonban. A török játékos felhúzta magát Szoboszlai válaszán és egy Instagram-sztoriban azt írta, „ez az ember egy vicc, hat gól nem volt elég, hogy befogd?”
A nyilvánosságot megosztotta az eset, ki ennek, ki annak adott igazat. Ami tény, a törökök kettős győzelemmel harcolták ki a feljutást a Nemzetek Ligája elitjébe, nekik nincs mit megmagyarázni, Arda Güler ráadásul gólt is szerzett a budapesti visszavágón. Magyar részről nyilván fájó a kiesés, ám az már kérdéseket vet fel, hogy mennyire szerencsés egy ilyen párharc után üzengetni, még akkor is, ha az 1088-as szám nem sértő és tényszerű, Güler valóban sokkal kevesebbet játszik a Real Madridban, mint Szoboszlai a Liverpoolban.
Hajdú B. István, a mérkőzés kommentátora később arról beszélt, „én egy XX. századi ember vagyok, semmilyen Insta-posztba meg hasonlóba nem mentem bele, ezután sem fogok, de 1–6 után nem jó arcoskodni, 6–1 után meg nem elegáns”. Zárszóul csak annyit mondunk, ez a XXI. század, a sportban helye van a trash talknak, sok esetben jót is tesz neki, csak nem kell véresen komolyan venni.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
