HVG
Zhvg
Mitől voltak a brutális árvizek tavaly? A tudósok részletesen elmagyarázzák
Az időjárási szélsőségek erősen megzavarták a globális vízkörforgást.
Van, ahol egy fészekaljban hat fiókát is találtak.
Azt hihetnénk, hogy autómegosztó szolgáltatást csak magáncélra vesznek igénybe a felhasználók, pedig a carsharing megoldást jelenthet azoknak a vállalkozásoknak is, amelyek nem szeretnék, hogy több millió forintnyi tőkéjük álljon cégautókban. Cikkünkben erre mutatunk egy hazai példát.
A hód vadon élő állat, de nem támad, csak védekezik. Budapesten is szép számmal jelen van, de könnyű elkerülni. A múlt heti népszigeti incidenshez hasonló esetek extrém ritkák, és igazolja, nem jó ötlet városi emberként a hóddal parolázva kerülni közelebb a természethez. Kutatóval eredtünk a hódharapás tanulságainak nyomába.
Nincs hőmérsékleti rétegződés a tóban, így egyelőre algavirágzás sem, hiába vált langymeleggé a vize a hőhullámban. De azt tudja, mitől látjuk türkiznek a Balatont?
Melegszik a Holt-Marcal, túl lassan cserélődik a vize, aggódik a horgászegyesület.
A Rám-szakadékot sziklaomlás miatt a Pilisi Parkerdő még április végén ideiglenesen lezárta, majd geológiai és statikai vizsgálatot végeztetett. Most néhány biztonsági beavatkozást követően újra megnyílt, de hangsúlyosan felhívják a figyelmet, hogy látogatásával járó veszélyekkel és kockázatokkal mindenkinek tisztában kell lennie, s azokért a felelősséget magának kell vállalnia.
Alaposan próbára teszi a hetek óta tomboló hőség a gyümölcsfákat és a zöldségeket: a növények energiája a saját maguk hűtésére megy el, nem a termés növekedésére, amit ráadásul még napégés is fenyeget, miközben egyre kevesebb a talajnedvesség. Már a jövő évi virágrügyek is veszélyben vannak, az alma napsütötte felületén 44 Celsius-fokot mérnek, a kertészek már évek óta nem termelnek ilyenkor brokkolit vagy karfiolt. Az extrém forróság miatt a hazai termés ötöde eshet ki. A gyümölcsöknél idén a nyári hőség már csak a “hab a tortán” a tavaszi fagyok után.
Ha nem esik nagy mennyiségű csapadék a következő hetekben, a 2022-es borzasztó eredmény ismétlődhet meg – figyelmeztet a MOSZ. A búzatermés ugyanakkor kielégítő volt, és most belföldön és külföldön is van piaca a magyar terménynek.
Az osztrák cég a tiszavasvári gyára a tesztüzem során a földgáz negyedét tudta kiváltani hidrogénnel. A cél a földgáz teljes kiiktatása a gyártási folyamatból.
A Balatontól a Börzsönyig egyszerre szakadhatott le az ég.
Nem ez az első alkalom, hogy nagyon megcsappant a vízszint, és egy szakember szerint ez ellen aktívan kellene tenni.
A kánikula miatt nő a tavak vízhőmérséklete is, a Tisza-tó most 26 fokos.
Kell még néhány hét ahhoz, hogy a kutatók biztosak legyenek abban, melyik faj példányáról van szó.
Nagyot megy a napenergia hasznosítása, de főként a fotovoltaikus rendszerek terjednek, pedig van más alternatíva. A Nap hőenergiájának használatával akár sört is lehet főzni, és van módszer, hogy akkumulátorok nélkül tároljuk az energiát.
Miért kell már most foglalkozni a 2040-es klímacéllal? Hogyan és milyen mértékben kellene Magyarországnak hozzájárulnia az EU által kitűzött 90 százalékos csökkentési célhoz? A Green Policy Center elemzésében kész válaszokat kínál a kormányzatnak.
Az energiacég szerint a szél- és napenergia veheti át az olaj helyét. A földgázról viszont jóval nehezebben fog lemondani a világ.
Míg nálunk országos felháborodás kíséri egy-egy fokozottan védett farkas megölését, a szomszédos Ausztria Tirol tartományának kormányzata rendszeresen engedélyezi a farkasok kilövését, mivel a juhok megölését nekik tulajdonítják. Mostanra azonban már az Európai Bíróság is kimondja: ezt nem tehetik meg, a védettség alól nincs kivétel. A döntés minden tagállamra érvényes.
Évtizedekig senki sem szerzett érvényt az előírásnak.
Egy csütörtökön közzétett kutatás szerint világszerte az építés alatt álló nagy szélerőművek és napelemparkok közel kétharmada Kínában található, ahol a megújuló energia kapacitásának robbanásszerű növekedése a szén részarányát mélypontra szorította.
Egy helyi lap szerint mindez nyílt titok a szállítmányozó szektorban, hiszen így tudnak több pénzért dupla műszakot vállalni.
A Magnyickij-törvény alapján rendeltek el büntetőintézkedést a propagandaminiszter ellen.
Donald Trumptól várja az Orbán-kormány, hogy rendet tegyen az ügyben.
De ami késik, nem múlik – közölte a Tisza Párt elnöke.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.