Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Kókai Péter hvg360

Szeretettel a Vajdaságból: Nem volt magyar nyelvű köszöntő Szabadkán a szerb elnök kitüntetésekor


a szeptember elsejei városnapi ünnepségen. Így, önmagában állva persze úgy tűnhet, hogy ennek az információnak nagyon csekély hírértéke van, vagy
... színekkel kidíszítve álljon ott magyarul a város neve (és hozzátette: őt ez sem zavarja), és úgy vélte, „ebből a városból már nincs
... értelmetlenné tette a díszpolgári címet”; Csonka Áron, a VMDK elnöke pedig úgy nyilatkozott, „Vučić semmivel sem kötelezte le a

hvg.hu Itthon

G. Fodor Gábor szerint Pesty László cirkuszol, a lölőzésnek nincs politikai jelentősége


És hogy nem tud politikai tábort építeni."   G. Fodor szerint annak, "ami Pesty Lászlótól jön, semmiféle politikai jelentősége
... belőle politikailag semmi." Sőt, mondja G. Fodor, "ez egy cirkusz. Megy a vándorcirkusz. Mindenütt el vannak hintve mondatok. De nem
... semmi. Még a szórakoztatófaktor is a vonal alatt van."   A politikai elemző szerint "2024-nek semmi jelentősége

Windisch Judit hvg360

Egyre többe kerül a szülőnek, hogy állami iskolába jár a gyereke


koncentrálnak, az összes többiből szép apránként szorulnak vissza. „Korábban rengeteg szakkör és fejlesztés volt, most ez nincs. Nagy
... biztosítani, de a szülőkkel már beszéltek, hogy „a nagyobb gyerekeket hamarabb önállósítsák.” Tud olyan iskoláról, ahol nincs
... olyan szülővel is, aki szerint teljesen felesleges az iskolaváltással bajlódni, mert úgy gondolja, mindenhol ugyanaz a helyzet: nincs

Galicza Dorina hvg360

"Én még jöhetek, de más már ne jöjjön" – megfojtja a budapesti agglomerációt a túlnépesedés


így logikusabbnak tűnik ott élni. Abban persze semmi meglepő nincsen, hogy növekszik a lakosságszám, hiszen a város közelsége és a
... a polgármestereknek nincs is gondjuk, ha például egy egyedül élő idős ember halála után egy többgyermekes család költözik az üresen
... kontrolljuk nincs felettük, a beköltözők igényeit viszont hosszú távon nekik kell kielégíteniük. Bár a települések többsége már évekkel

EUrologus EUrologus

A Számvevőszéknél a plafont nézték, amikor az EP-képviselők kérdéseket tettek fel


az ideje, hogy a brüsszeli bürokrácia is belássa, hogy az uniós kifizetéseknek nincs semmilyen jogszerű akadálya.
..., az Európai Néppárt német politikusa kijelentette, hogy amíg nem teljesítettek mindent, addig úgy tekintjük, hogy nem teljesítettek
... be a helyreállítási alaphoz, majd kijelentette: azt gondoltam, hogy Magyarország semmiféle pénzt nem fog innen kapni. Döbbenten

Kovács Bálint Élet+Stílus

„Rájöttem, hogy Európa száz éve Amerika ribanca” – interjú Jean-Marc Barr-ral


és a semmihez is jutott vissza, mert ha nincs semmid, szabad vagy. Hatvanhárom éves vagyok, de ma is
..., miért nincs lakása, és mi az a joker a kezében, ami miatt nem aggódik a karrierje alakulásán. hvg.hu: Amikor átvette Az Európai
..., mint Amerikában. hvg.hu: Miért? J.-M. B.: Mert Amerikában ez az egész semmit nem jelent. A hetvenes években ott is voltak

HVG360 hvg360

Hogyan oldjuk fel az örökölt traumákat? – 6. rész: Halott testvérek


zárványban élt bennem, és semmi máshoz nem kapcsolódott. Amikor a páciensem, Dana megjelenik a rendelőmben, és beszélni kezd a halott
... való azonosulást, a bűntudatot és akár az irigységet is.   Danának arra van szüksége, hogy belülről ismerjem meg a szenvedését, miközben

Kovács Bálint Élet+Stílus

Ezt a könyvet nem fóliázni kéne, inkább kötelezővé tenni


ki bennük semmi helyrehozhatatlan trauma, és végső soron ne legyenek öngyilkosok. A magyar kormány pedig mindent megtesz, hogy eltiltsa
... mert nem tanult meg beszélni a kérdésről, akár mert nincs a témáról elegendő tudása: megválaszolni a saját szexuális irányultságában
... meg a témáról, mint az átlag, legyen szó saját magáról vagy arról a fura srácról a hátsó padsorban. Nincs a világon még egy dolog

Kiricsi Gábor hvg360

Olcsóbb a lakás Triesztben, mint a Havanna-lakótelepen – Vegyünk olasz ingatlant? Mire kell nagyon figyelni?


a két városban, kivéve persze a 2000 éves műemlékek tövében, amihez hasonló Budapesten nincs” - idézi fel a Salusinszky Gergely
... ajtaját, az jónak számít. Ha három órát kell mennem egyre szűkebb utakon, ahol se világítás, se középvonal nincs, csak vaddisznók, az
... hasonlítunk össze, fontos tudnunk, hogy Olaszországban nincs olyan négyzetméter-fixáció, mint Magyarországon. Bár persze ott is ebben

HVG360 hvg360

Nemzetközi lapszemle: A náci időket idéző videóval állt elő az Osztrák Szabadságpárt ifjúsági szervezete


az ukránok a világ minden kincséért sem mennének bele. Semmit nem ér az olyan egyezség, amely nem rendelkezik a jóvátételről és háborús
... van, addig nincs köztes út. Az ukránoknak nyerniük kell , mert különben valamennyien vesztünk, írja Simon Tisdall. Project
... módszer nem kevésbé brutális: blokád alá vették a területet, így ott nincs mit enni. A helyzetre a Nemzetközi Büntetőbíróság volt

HVG360 hvg360

Le Monde-tudósítás Mikepércsről: Magyarország az akkugyártásra teszi tétjét


Ráadásul külföldről kell behozni munkásokat, mert a vidéken nincs szabad munkaerő. Azon felül a hatalom éveken át azt
... nyugati befektetők a jogállami gondok és az előnytelen gazdasági feltételek miatt elkerülik az országot. Ám a társadalom semmit sem
... a kárát, hiszen nálunk nagyon lazák a szabályok és ellenőrzés leginkább nem létezik. Nincs forrás a tanárok fizetésére, ugyanakkor az

László Ferenc Autó

Feketén-fehéren ez a legerősebb Skoda: teszten a 299 lóerős új Enyaq villanykupé


Skodára, akkor valahogy bumfordinak tűnik a design. Semmi gond nem lenne, ha elhagyhatnánk az Enyaq Coupé kasznijának arasznyi alsó
... nem alakítottak ki "frunkot". Kisebb-nagyobb figyelmességekből nincs hiány, elég csak a csomagtartó ügyes kis hálóira, az ajtó
... ráadásul tovább csökkenhet. AC fronton sajnos nincs 22 kW-os opció, be kell érni 11 kW-tal, ami 6-7 órás teljes töltési időt jelent

hvg.hu Gazdaság

És akkor számolni kezdünk, mi épül több: stadion vagy akkugyár


Szijjártó Péter úgy gondolta, bebizonyítja, hogy az akkumulátorgyár nem is veszélyes: a Tranzit fesztiválon arról beszélt, neki sincs
...: 2,3 helyett 4 százalékos lett volna a visszaesés, ha nincs a tavalyinál sokkal jobb idő a tavasszal, és így a mezőgazdaság nem

Így került rá Jaden Smith fejére a fekete vámpírkastély – interjú a tervezővel, Abodi Dórával

Így került rá Jaden Smith fejére a fekete vámpírkastély – interjú a tervezővel, Abodi Dórával

Egy ceruza, amely megváltoztatta New York látképét: Így született a legendás felhőkarcoló

Egy ceruza, amely megváltoztatta New York látképét: Így született a legendás felhőkarcoló

Ezt a négy étrend-kiegészítőt szedi az orvos, aki az egészséges öregedést kutatja

Ezt a négy étrend-kiegészítőt szedi az orvos, aki az egészséges öregedést kutatja

George Clooney a színház előtt, az utcán köszöntötte a rajongókat

George Clooney a színház előtt, az utcán köszöntötte a rajongókat

Lehetetlen helyzet elé állít sok munkáltatót, hogy a kormány túltolta az idénymunka szigorítását

Lehetetlen helyzet elé állít sok munkáltatót, hogy a kormány túltolta az idénymunka szigorítását

Új állása van a csődbe ment Vipers vezetőedzőjének, de nem Magyarországon

Új állása van a csődbe ment Vipers vezetőedzőjének, de nem Magyarországon

Elhárították a hibát a Paksi Atomerőműben

Elhárították a hibát a Paksi Atomerőműben

A mai volt az idei tél eddigi leghidegebb reggele

A mai volt az idei tél eddigi leghidegebb reggele

Kefirpolitikával hessegeti a kormány az inflációt

Kefirpolitikával hessegeti a kormány az inflációt

A címlapról ajánljuk