Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI / hvg.hu Gazdaság

Így süllyedt el a lángoló olajfúrótorony a Mexikói-öbölben – fotók

A tengerbe süllyedt csütörtökön az az olajkitermelő platform, amelyen két nappal korábban nagy erejű robbanás történt, 11 munkást továbbra is
nevű amerikai vállalat, amelynek 140 olajkitermelő platformja van szerte a világban. A cég honlapján található adatok szerint a
..., hogy felkerüljenek a mentőcsónakokra. Hozzátette, hogy 25 éve dolgozott part menti olajkitermelésen, de ilyet még nem tapasztalt.

MTI Itthon

Vona Gábor: Orbánia, vagy Hungária

ellen, ám az ellen igen, hogy az ne egy párt kezében legyen - mondta Vona Gábor, a Jobbik elnöke miskolci
vagy sem. Jó lenne, ha egyetlen párt sem tudná saját céljaira felhasználni a többséget - tette hozzá. A Jobbik célja ennek
..., és az, hogy egyéni mandátumokat szerezzen, elsősorban Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, ahol a választás első fordulóját követően a párt

MTI Itthon

Mesterházy: a nemzet számára fontos ügyeket az MSZP is támogatni fogja

A nemzet számára fontos ügyeket az MSZP ellenzéki pártként is támogatni fogja, mert ezekben felül kell emelkedni a pártpolitikán
Az MSZP miniszterelnök-jelöltje - aki a választás első fordulója eredményének ismeretében már csak listavezetőnek nevezte magát - a minden
... számára támogatandó ügyek közül kiemelte a munkahelyteremtést, mivel ebben az elmúlt húsz évben egyetlen pártnak sem sikerült áttörést

MTI Itthon

Kihasznált jobbikosokról ír a Nézőpont Intézet

helyezés hiányában azonban nincs esélyük a parlamentbe kerülni - derül ki a Nézőpont Intézet vizsgálatából. Eszerint a párt országos
rámutat, hogy a tiszavasvári és az ózdi Jobbik-jelölt hiába szerepelt a párt országos átlagánál lényegesen jobban a választás első
..., a területi és az országos listán elfoglalt kedvezőtlen helyük miatt nincs esélyük mandátumot szerezni. Biztosan a parlamentbe jut viszont a
...-Magyarországon és Pest megyében 31 olyan Jobbik-jelölt van, aki nem kerül be a parlamentbe, holott jobb eredményt ért el, mint a párt a

MTI Gazdaság

Ipari park épül Rakamazon

Ötven százalékos uniós támogatással mintegy 600 millió forintból létesül ipari park a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rakamazon; a beruházás alapkövét

MTI Itthon

Az MDF Székesfehérváron a Fideszt támogatja

KDNP helyi képviselőjelöltjére, Cser-Palkovics Andrásra voksoljanak - jelentette be szerdán Székesfehérváron a párt
A helyi kezdeményezést Viniczai Tibor sajtótájékoztatóján egyrészt azzal indokolta, hogy a két pártnak vannak közös értékei. Másrészt

hvg.hu Világ

Robbanás egy olajfúró tornyon Louisianánál - videó

Tovább keresi az amerikai parti őrség a Mexikói-öbölben azt a tizenegy személyt, akik egy tengeri olajfúró tornyon történt robbanás után
A parti őrség korábban ellentmondásos információkat tett közzé az eltűntek számáról, a tornyon összesen 126-an dolgoztak. Hét sérültet

MTI Itthon

A rendőrség vizsgálja az LMP-s Viant Zsolt ajánlószelvényeit

Schiffer András közlése szerint sem az LMP jelöltjei, sem a párt aktivistái nem követtek el semmilyen törvénysértést Zala megyében. A
A párt zalai szóvivője szerdán közölte, hogy egy hamisnak tűnő ajánlószelvény miatt vizsgálja a rendőrség az LMP valamennyi
... ajánlószelvényét, amelyeket még a megsemmisítés előtt le is foglaltak. Paksy Zoltán azt mondta: az LMP négytagú zalai választmányát, a
... Zalaegerszegen, de a kitöltött cédulák között ők nem fedezték fel a névazonosságot. A szelvény kitöltőjét a pártban nem ismerték, de

MTI Itthon

Vona Gábor jobbikos elnököt szeretne a külügyi bizottság élére

Vona Gábor, a Jobbik elnöke azt szeretné, ha pártja képviselője elnökölné az új összetételű Országgyűlés külügyi bizottságát, és a
A Jobbik elnöke szerdán, a Duna Televízió Hattól nyolcig című műsorában azt mondta, a párt komoly szakmai munkára készül a

MTI Gazdaság

265 környékén ingadozik a forint

Kissé erősödött a forint: az eurót kedden öt óra után pár perccel 264,47 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a hétfő délutáni

MTI Itthon

Orbán: nem áll szándékomban magára hagyni a Fideszt

"Ez a téma semmilyen formában nem vetődött fel a Fideszben" - kommentálta a párt sajtófőnöke, Havasi Bertalan kedden az RTL Klub
meg. Orbán Viktornak a parlamenti választás második fordulója után sem áll szándékában "magára hagyni a Fideszt"; a párt elnöke ezt a

hvg.hu Napi merítés

Lehet másé a szlogen? – Az ellopott LMP-jelmondat esete

Az MSZP országos és helyi jelölti hirdetései miatt az LMP az OVB-hez fordult, hogy panaszt tegyen a párt nevének megtévesztő használata
Az LMP most annak politikai következményeivel szembesül, hogy olyan nevet választott magának, ami egyben a párt szlogenje, üzenete és
...”. Régi gyakorlat, hogy a pártok átfordítják, kigúnyolják, ironikusan újrahasznosítják ellenfeleik szlogenjét. Csakhogy a lehet más a

Szegő Iván Miklós Itthon

Megfiatalodik a parlament a második forduló után

Akár három évvel is csökkenhet az országgyűlés átlagéletkora a két újonnan bekerülő párt révén. Mindez annak az eredménye, hogy szinte
korosabbak a most a parlamentbe bekerült két új párt reprezentánsainál: a legnagyobb pártnak átlagosan 48 évesek a
... a párt a törvényhozásba. A legkevesebb diplomást a Jobbik soraiban találtuk, ott minden ötödik képviselőnél olyan bejegyzéseket
... produkálhatott, hiszen az adatok ezen a téren nem egészen egyértelműek. A parlamentbe bekerülő pártok előre becsülhető belső

Itthon

„Nem csak a történelem van, én is itt ülök”

majd antifasiszta ellenállók lettek. A két barát demokratikus Magyarországot akart. 1947-ben mégis beléptek a kommunista pártba
keveredett madár. De a rabság nem mindenkinél szólt életfogytig, Batárnál és Keménynél is csak rövid ideig tartott. Meglehet, rendszeridegenségüket
... pártot. Budán. De mondtam neki, hogy »Ne haragudjon, én nem kommunista vagyok, hanem kisgazda«. Azt mondta: »Az mindegy.«” A 20 éves
... szerencséje volt, gyorsan szabadult, mégsem ő szervezte párttá a budai kommunistákat. Idézte fel a 45 évvel korábban történteket

Dezső András (hvg.hu) Itthon

Öngyilkosság, ha csak nevet vált az MSZP

e veszélyekkel, ha egy párt újramárkázza magát? Mikor lehet sikeres és milyen esetben vezethet ez a márka ellehetetlenüléséhez? A
kell lecserélni” – felelte Szántó Péter arra a kérdésünkre, kimászhat-e egy párt a gödörből puszta arculatváltással. Merthogy bevett
..., hogy ha egy párt választási vereséget szenved, azonnal változtat valamit a márkáján, azaz a brandjén. Például úgy, hogy nevet vált.
..., míg a Magyar Szocialista Párt az 1998-as kudarc után lett döntött úgy, hogy „csak” MSZP lesz. Most, hogy a szocialisták újra kikaptak

MTI Itthon

Az SZDSZ is nevet változtat

Az SZDSZ nem fog megszűnni, a liberális párt a parlamenten kívül is hallatni fogja a hangját - mondta Retkes Attila, az SZDSZ elnöke
A politikus kijelentette: ő maga és a párt ügyvivői testületének többsége még nem mond le, nem hagyja sorsára a pártot, a
... azt a küldöttgyűlést, amely egyebek közt a teljes tisztújításról, a párt nevének megváltoztatásáról, valamint az új alapszabályról
... van szükség a párt nevének megváltoztatására, mert az SZDSZ névhez olyan stigmák kapcsolódnak, amelyek lehetetlenné teszik az

Szijjártó a háború kitörésekor még azt mondta, hogy Magyarország támogatja Ukrajna EU-csatlakozását

Szijjártó a háború kitörésekor még azt mondta, hogy Magyarország támogatja Ukrajna EU-csatlakozását

Utálja Trumpot? Vásároljon európait! De vajon meglennénk amerikai kütyük, appok és áruk nélkül?

Utálja Trumpot? Vásároljon európait! De vajon meglennénk amerikai kütyük, appok és áruk nélkül?

Itt az eljárás, amely visszanyeri az arany 99,9%-át az e-szemétből

Itt az eljárás, amely visszanyeri az arany 99,9%-át az e-szemétből

Tusk Orbánról: „Az európai érdekek árulója vagy hasznos idióta”

Tusk Orbánról: „Az európai érdekek árulója vagy hasznos idióta”

Erősíti magyarországi jelenlétét a paksi atomerőmű szlovák beszállítója

Erősíti magyarországi jelenlétét a paksi atomerőmű szlovák beszállítója

Minden lengyel férfit kiképeznének egy esetleges   „háborús helyzetre”

Minden lengyel férfit kiképeznének egy esetleges „háborús helyzetre”

"A gyermekek jogai minden eddiginél erősebb törvényi védelmet kapnak!" - Kocsis Máté megosztotta, hogyan változik az Alaptörvény

"A gyermekek jogai minden eddiginél erősebb törvényi védelmet kapnak!" - Kocsis Máté megosztotta, hogyan változik az Alaptörvény

"Nincs erre jobb szó, hitványul vagyok" - Balázs Péter súlyos betegséggel küzd

"Nincs erre jobb szó, hitványul vagyok" - Balázs Péter súlyos betegséggel küzd

Rezsicsökkentés az űrben: leállítja a Voyager-űrszondák műszereit a NASA

Rezsicsökkentés az űrben: leállítja a Voyager-űrszondák műszereit a NASA

A címlapról ajánljuk