Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu non-base

Tanórán oktatják a szerelem művészetét

Indiában hamarosan Káma-Szútra iskolát nyitnak azzal a céllal, hogy az ősi szerelmi furfangok a mindennapok kultúrájának szerves részét
majd a hallgatókat abban, hogy megszabaduljanak gátlásaiktól, s örömöt leljenek a szokatlan helyszíneken és pózokban gyakorolt

Gazdaság

Diplomáztak a Pénzügyminisztérium első belső ellenőrei

együttműködésével olyan pénzügyi belső ellenőrök képzését segítette, akik részt vesznek majd az uniós források kifizetési ellenőrzési
A képzésben részt vevő, sikeres vizsgát tevő belső ellenőrök nemzetközileg is elismert diplomát kapnak. Alkalmasak lesznek az

Gazdaság

Egyre többet költünk el a boltokban

Közép-Európában a lakosság jövedelmének jelentős része megy el a megélhetéshez szükséges fogyasztási cikkekre. Ám Nyugat-Európában a
ban átlagosan kiadott 1923 euróból 48 százalékkal részesedik a kiskereskedelem. Csehországban 50, Lengyelországban 63 százalékos ez a

Világ

Nyolc év börtönt kaphat a ferihegyi robbantás gyanúsítottja

Nyolc év börtönbüntetés kiszabását kérte az ügyészség Andrea Klumpra, akit azzal vádolnak, hogy 1991 decemberében Budapesten részt vett
elkövetett merénylet miatt. Klump a per folyamán tagadta, hogy közvetlenül részt vett volna a budapesti merényletben, amelyben négy

Gazdaság

Magyarország nem vesz részt a japán világkiállításon

Jövőre a japán Aichi városában rendeznek világkiállítást, amelyen Magyarország minden bizonnyal nem vesz részt, mivel a rendezvénynek
között pedig kisebb nemzetközi expókat. A nagyobb rendezvények fél évig tartanak nyitva, és több ország, illetve szervezet vesz részt
..., a Kiállítások Nemzetközi Irodájának (BIE) magyar képviselője. Magyarország 1992 óta valamennyi kiállításon részt vett és a

Gazdaság

Magasabb illetékekkel fizetünk az alacsony szja-ért?

A személyi jövedelemadóban meghirdetett könnyítésekből származó bevételkiesés egy részét vélhetően az illetékek jelentős emeléséből
rész után kedvezményes illetéket kellene fizetni. Kikerült az indítványból az a rendelkezés, amely szerint 40 ezerről 100 ezer
... a személyi jövedelemadó csökkentés miatti költségvetési bevételkiesés egy részét ellensúlyozná. Kuncze Gábor SZDSZ-elnök keddi
... sajtótájékoztatóján az illetékemeléssel kapcsolatban elmondta: az egyeztetések még folynak, az SZDSZ a törekvések egy részét, például a

hvg.hu non-base

Csernust a Família Kft. váltja fel

A kilencvenes években a Magyar Televízió műsorában megismert Família Kft. című szappanopera korábbi részeivel jelentkezik a Dr. Csernus

Kult

Kínai kulturális est

Kína Virágai a Kínai Kulturális Közösség szervezésében Kína kultúrája 5 000 éve szerves része az
Kína Virágai a Kínai Kulturális Közösség szervezésében Kína kultúrája 5 000 éve szerves része az emberiség kultúrájának

Kult

Szigorúan piszkos ügyek 2

Ez a rész a Szigorúan piszkos ügyek (2002) cselekményének előzményeit dolgozza fel, amikor a fiatal Yan beépül
Ez a rész a Szigorúan piszkos ügyek (2002) cselekményének előzményeit dolgozza fel, amikor a fiatal Yan beépül a Triádba és Ming a

Elhárították a hibát a Paksi Atomerőműben

Elhárították a hibát a Paksi Atomerőműben

Megpiszkálta Ajka kínos ügyeit, felfüggesztették a kutyapártos képviselő tanácsnoki posztját

Megpiszkálta Ajka kínos ügyeit, felfüggesztették a kutyapártos képviselő tanácsnoki posztját

20 milliárdnyi áfát szippanthatott ki csöves céghálón keresztül két gázos vállalkozó

20 milliárdnyi áfát szippanthatott ki csöves céghálón keresztül két gázos vállalkozó

Találtak egy baktériumot, ami egész egyszerűen megeszi a mérgező örök vegyi anyagokat

Találtak egy baktériumot, ami egész egyszerűen megeszi a mérgező örök vegyi anyagokat

Nem találták nyomát a medvének, ami elől állítólag vadászok menekültek Ózdnál

Nem találták nyomát a medvének, ami elől állítólag vadászok menekültek Ózdnál

Kevesebb az Erasmus-diák, ez pedig lefelé húzza a budapesti albérletárakat

Kevesebb az Erasmus-diák, ez pedig lefelé húzza a budapesti albérletárakat

Forint vagy deviza: az itt a kérdés az állampapírok kamatának drámai csökkenése után

Forint vagy deviza: az itt a kérdés az állampapírok kamatának drámai csökkenése után

Google Térkép helyett: szintet lépett a kínai navigációs alkalmazás

Google Térkép helyett: szintet lépett a kínai navigációs alkalmazás

Az amerikai General Motors járhat a legrosszabbul Trump védővámjával

Az amerikai General Motors járhat a legrosszabbul Trump védővámjával

A címlapról ajánljuk