Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Világ

Összeállt a magyarveréseket vizsgáló EP-bizottság

Becsey Zsolt (Fidesz-MPSZ) és Hegyi Gyula (MSZP) is helyet kapott az Európai Parlament január végén a Vajdaságba és Belgrádba utazó
alelnök, Johannes Swoboda és - térségbeli képviselőként - a szlovén liberális Jelko Kacin kapott helyet. Az utazást megelőzően

MTI Itthon

„Nagy Testvér Díjat” kapott az adatvédelmi biztos

személyiségekből álló zsűri, és ezért kapta meg végül a magánszféra megsértőinek járó
Testvér Díját a Magyar Hivatalos Közlönykiadó Kft. Kapta, annak on-line regisztrációs rendje miatt; a magánszemélyek közül a Magyar
... elnökhelyettese kapott Nagy Testvér Díjat. A Technika az Emberért Alapítvány elismerő Nagy Testvér Díjat is kiad. Ezt az az internetes
... szerint Székely Iván adatvédelmi szakértő kapta. A Nagy Testvér Díjat 1998-ban hozta létre a Privacy International nevű szervezet. Az

MTI Világ

Kárpótolják a kommunizmus áldozatait a cseheknél

Pénzbeli kárpótlást kapnak a jövő évtől kezdve az egykori kommunista rezsim politikai foglyai Csehországban. Erről a cseh kormány
határozata szerint a volt politikai foglyok minden, börtönben vagy munkatáborban eltöltött hónapért havi ötven koronát fognak kapni. A
... kiszámolt összeget nyugdíj-kiegészítésként kapják majd rendszeresen kézhez, jövő januártól kezdve. A volt politikai foglyok özvegyei
... koronát fognak kapni ezen a címem. „A kárpótoltak körének kiszélesítését az 1968-1989 közötti időszakra is erkölcsi és politikai

MTI Itthon

Gyurcsány: erősből a paprika jó, a forint nem

jelentős részét külföldön kell értékesítenie, az adásvétel sikere elsősorban azon múlik, hogy az ellenértékül kifizetett euróért, dollárért, minél
kapjon, mit akár két vagy három évvel ezelőtt" - mondta a miniszterelnök azon a szolnoki nagygyűlésen, amelyen a Lendületben az ország

EU Mindentudó

K

Közép-európai szabadkereskedelmi társulás (CEFTA) - Közös agrárpolitika (KAP) - Közös álláspont - Közös külső vámtarifa - Közösségi
állam felmentést kap a döntés végrehajtásának bármely része alól, azonban köteles marad nem hátráltatni az abból eredő bármely
.... KÖZÖS AGRÁRPOLITIKA (KAP) A közös agrárpolitika hosszú évek óta az egyik legfontosabb európai politikának számít. Célkitűzései
.... A reformok ugyanakkor nem változtattak a közös agrárpolitikát irányító eljárásokon. A rendszer oly mértékben bonyolult, hogy a

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

„Nem az az érdekes, hogyan ülsz, hanem hogy tíz-húsz percenként mozdulj meg” – minden, amit megtehetünk a gerincünk egészségéért

Robbie Keane gól nélküli döntetlennel mutatkozott be a Fradi kispadján

Robbie Keane gól nélküli döntetlennel mutatkozott be a Fradi kispadján

Halálra gázoltak egy nőt és hároméves gyerekét Bagnál

Halálra gázoltak egy nőt és hároméves gyerekét Bagnál

A Meta nemcsak a tényellenőröket dobja ki, hanem a sokszínűséget is

A Meta nemcsak a tényellenőröket dobja ki, hanem a sokszínűséget is

Közel egy év sem volt elég az Apple-nek, hogy javítsa az iPhone-ok hibás ébresztőjét

Közel egy év sem volt elég az Apple-nek, hogy javítsa az iPhone-ok hibás ébresztőjét

Mélyponton a nyelvvizsgázók száma 

Mélyponton a nyelvvizsgázók száma 

„A Tisza igenis milliárdos nagyságrendben jut közpénzhez” – Magyar Péterrel vitatkozik a momentumos képviselő a parlamenti frakciók pluszjuttatásairól

„A Tisza igenis milliárdos nagyságrendben jut közpénzhez” – Magyar Péterrel vitatkozik a momentumos képviselő a parlamenti frakciók pluszjuttatásairól

Csökkentik a megengedett sebességet a budapesti rakpartokon

Csökkentik a megengedett sebességet a budapesti rakpartokon

Eltemették Keleti Ágnest – fotók

Eltemették Keleti Ágnest – fotók

A címlapról ajánljuk