Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Tech

Ezért érdemes szedni magnéziumot

A paracetamol az egyik leggyakrabban használt hatóanyag a gyógyászatban, ám bevitele májkárosodáshoz vezethet. Úgy tűnik azonban, hogy ezt meg
a máj megvédhető. Sőt, még a gyógyszer is hatékonyabb lehet ennek köszönhetően. A kutatók a Cell Host and Microbe című

Bankmonitor Gazdaság

Már most érdemes készülni a csok plusz 2024-es érkezésére

A 2024-ben érkező csok plusz várhatóan nagy durranás lesz, az első évben akár 12-15 ezer igénylőre is számítani lehet. Érthető, hiszen a
... lakáshitel kamata maximum 3% lehet, három gyerek esetén pedig akár 50 millió forint is igényelhető. Ráadásul a csok plusz kombinálható
kétségtelen, időnként erre is szükség lehet. A csok pluszból településtől függetlenül megvásárolhatunk egy használt lakást
... büntetlen előéletűnek kell lennie. A házaspár egyik tagjának sem lehet 5 ezer forintot meghaladó köztartozása. Meg kell
... büntetlen előéletűnek kell lennie. A házaspár egyik tagjának sem lehet 5 ezer forintot meghaladó köztartozása. Meg kell

hvg.hu Tech

Megvan a mesterterv: ezzel a robottal találná meg az életet a NASA a Jupiter és a Szaturnusz holdjain

A Jupiter és a Szaturnusz jeges holdjain, több kilométerrel a felszín alatt folyékony víz lehet. A tudósok azt vizsgálnák meg, van-e ott
A probléma csak az, hogy a Mars felszínével ellentétben ide nem lehet csak úgy robotokat küldeni, illetve nem is elég az a
..., az emberiség történetének egyik legfontosabb felfedezése lehet. A NASA egyébként nemrég már elkészített egy robotkígyót, ami

hvg.hu Itthon

Mentelmi jogot is kaphat a Szuverenitásvédelmi Hivatal leendő elnöke

meg, amit csak kétharmados parlamenti többséggel lehet felfüggeszteni – szúrta ki a 24.hu
Mindez a lap szerint azt jelenti, hogy az új hatóság elnökét nem lehet felelősségre vonni bíróság vagy más hatóság előtt a
... kapcsolatban, illetve csak a parlament előzetes hozzájárulásával lehet (kétharmaddal) ellene büntető- vagy szabálysértési eljárást

HVG hvg360

Ha diszkriminálják az anyát, változik a magzat agya

Nemcsak az egyén, hanem az anyában fejlődő magzat egészségére is káros hatással lehet a megkülönböztetés és az akkulturáció (egy új
mechanizmusokat vizsgálják, amelyeknek szerepük lehet abban, hogy a szülők átviszik az utódjaikra ezeket az átélt csapásokat, illetve

HVG Extra Pszichológia Pszichológia magazin

Szeretetre, támogató kapcsolatokra vágyunk, de hogy kaphatjuk meg, ha a többiek is ugyanezt akarják?

Pszichológia magazinban szakértő szerzőinkkel annak eredtünk a nyomába, hogy miként lehetnek a kapcsolataink a lehető legjobbak. Mikor
végigveszi, melyik életkorban hogyan barátkoznak a gyerekek, és mi lehet az oka, ha egy gyerek társak nélkül marad.
... által meghatározott , hogyan éljük meg és kezeljük az érzelmeinket, mennyire tudjuk azokat őszintén és spontán módon kifejezésre
... egy életen át? Több cikk is foglalkozik azzal, hogyan aknázhatjuk ki karizmatikus tanáraink, kollégáink, vezetőink hatását. Nagy érték

Nagy Iván László Itthon

Nem a felhőkarcoló a baj Rákos-Dubajjal - Dományi Bálint építész-urbanista a Fülkében

De hogyan kellene kinéznie egyébként egy ilyen fejlesztésnek és mit kell tudni Budapest azon részéről, ahol "millenniumi" építkezés
? 11:49: Mik a legfőbb funkciók, amelyeket egy felújított Rákosrendezőnek teljesíteni kellene? 14:02: Hogyan lehet
...: A felhőkarcoló-kérdés – hogyan nézne ez ki? Hogyan lehet megoldani, hogy ne verje szét a városképet? Van-e
..., ha a felhőkarcolóval foglalkozunk? Hogyan pusztult el Rákosrendező és milyen tervek születtek eddig a rekonstrukciójára? Mit tartanak

Windisch Judit hvg360

„Karikó szinte megszállottan kitartott, és igaza lett. Ez a legjobb az egészben"

Focizni lehet húszezres stadion nélkül is, kutatni azonban csak jól felszerelt laborokban lehet – mondja Erdei Anna, az MTA
nem gondolták volna, hogy ezért most Nobel-díjat kaphatnak. E. A.: Ennek az lehet a hátterében, hogy a legtöbben a nagy
... meghozta a gyümölcsét: egyértelművé vált, hogy mennyire fontos, amit csinálnak, és tényleg elképesztően gyorsan eredményt lehet vele
... forradalmasították a biomedicinának egy fontos fejezetét. Karikó nagy találmánya az, hogy rájött, a hírvivő RNS-t át lehet

HVG hvg360

Végzetes lehet, hogy a rákkezelések még mindig egy standard emberre, egy 70 kilós férfira vannak szabva

adagolása, időtartama az ő esetükben hatásos lehet, a populáció nagy része, például a nők számára nem feltétlenül
szentelni az immunológiának. A férfi- és a női hormonoknak ugyanis eltérő immunológiai hatásuk lehet, és ez határozza meg
... hormoningadozások befolyásolhatják az eredményeket, és hogy a vizsgálati beavatkozásnak esetleg magzatkárosító hatása lehet. Azonban
... kutatók is ebbe az irányba mozdultak el. A The Institute of Cancer Research szakemberei azt vizsgálták , hogyan befolyásolja a nem

Szentgyörgyi Rita hvg360

Haumann Máté: Hallgatni kell a belső hangokra, és hinni bennük

szerepét játszotta. Beszélt arról, hogyan választották ki a szerepre, hogyan sikerült feldolgoznia édesapja halálát, és
A Macskák musical láttán már háromévesen tudta, hogy színész akar lenni? H. M.: Sosem lehet elég korán kezdeni ezt a pályát
..., hogy ebben a korban még nem dönthet valaki, rendkívül erős volt bennem az érzés, hogy milyen jó dolog lehet játszani. Nyilván egy
... felajánlását a szerepről. Nagyon jól dolgoztunk együtt a címszereplő Cillian Murphyvel is. Sokat beszélgettünk, ami akár barátság kezdete is

Balogh Csaba hvg360

Balogh Csaba: Magyarország, a Nobel-díjak és a nullával osztás esete

Szüleik és tanáraik is magyarok voltak, joggal lehet az egész ország büszke a két friss Nobel-díjas tudósra. Ha róluk nem is, a magyar
a Vavilov Optikai Intézetben végezte azon kutatásait, amelyek megalapozták a kvantumpontok Nobel-díjas felfedezését. Oroszország büszke
... Alexei Ekimov névformulával 1999-től él és dolgozik. Így aztán Amerika is büszke lehet rá. Az oroszok akkori oktatásukat, az amerikaiak
... osztás-szorzás. Mert nullával osztani nem lehet. Szorozni meg nem igazán érdemes. Hogy ez a szám miért ilyen csúnyán kerek

HVG360 hvg360

Nemzetközi lapszemle: Kritikus pillanat következett be Ukrajnában, Bidennek szembe kell néznie az igazsággal

Sürgetik, hogy Amerika adja meg a támogatást Ukrajnának és Izraelnek. Mi lehet Ukrajnával? Miért van bajban Scholz és Hszi Csing-ping? A
kampányban. Az ellentétek ennél rosszabb időpontban nem is merülhettek volna fel. Ugyanakkor a gondok egy részét már előre lehetett
..., hogy a valóság kikényszeríti a választ arra a kérdésre: mennyi területet lehet reálisan visszaszerezni? Meddig tart ki a nyugati
... nyugtalanok a költségek miatt. A Biden-kormányzatnak viszont ki kell dolgoznia egy B tervet a hogyan továbbot illetően. Mert amíg

Árháborút indít a BYD, ha ingyen adja majd önvezető rendszerét

Árháborút indít a BYD, ha ingyen adja majd önvezető rendszerét

Bejelentette lemondását Klaus Iohannis román államfő

Bejelentette lemondását Klaus Iohannis román államfő

Épp az útellenőrök előtt fordult meg egy autós, hogy nekivágjon szemből az M85-ösnek – videó

Épp az útellenőrök előtt fordult meg egy autós, hogy nekivágjon szemből az M85-ösnek – videó

Nagy Márton harca az infláció ellen: toporzékol, berendel és küldi a fogyasztóvédelmet

Nagy Márton harca az infláció ellen: toporzékol, berendel és küldi a fogyasztóvédelmet

8,3 millió látogató, 1,4 millió hotdog és napi 60 eladott konyha – erős évet zárt az IKEA Magyarországon, és még csak most jönnek a „transformers bútorok” – interjú

8,3 millió látogató, 1,4 millió hotdog és napi 60 eladott konyha – erős évet zárt az IKEA Magyarországon, és még csak most jönnek a „transformers bútorok” – interjú

Árháborút indít a BYD, ha ingyen adja majd önvezető rendszerét

Árháborút indít a BYD, ha ingyen adja majd önvezető rendszerét

Leltárt készített a Die Presse Orbán hatalomgyáráról

Leltárt készített a Die Presse Orbán hatalomgyáráról

Sztrájkra készülnek a kormánytisztviselők az alacsony bérek miatt

Sztrájkra készülnek a kormánytisztviselők az alacsony bérek miatt

Elhunyt Tom Robbins, az amerikai ellenkultúra írója

Elhunyt Tom Robbins, az amerikai ellenkultúra írója

A címlapról ajánljuk