Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Kult

Nem kell tovább Scarlett Johanssontól félnie a Disneynek

A színész 50 millió dollárra perelte a világ legnagyobb filmes cégét, akik viszont visszautasították a
amikor a film a neten is ugyanakkor lett elérhető, mint a mozikban. A Disney erre válaszként szokatlan módon kiteregette, hogy
... mostani közleményében leszögezi, boldog, hogy sikerült rendezniük az ügyet, nagyon büszke mindarra, amit a Disney-vel együtt a

hvg.hu Kult

Jó reklámot csináltak az Elkxrtuknak a betiltását sugalló nyilatkozatok

Kálomista Gábor a héten tovább folytatta az Elkxrtuk film forgalmazásának ellehetetlenítéséről szóló turnéját, miközben múlt héten már
„Ideológiai alapon, politikai eszközökkel akarnak kinyírni egy filmet” – szerda este jelent meg a Hír Tv online oldalán Kálomista
... kirohanása. A producer állítása szerint csak a Corvin moziban és csak két időpontban lehet majd látni a Gyurcsány-filmet. Egy nappal
... az Elkxrtuknak mint az amerikai filmeknek, illetve arról panaszkodott, hogy hétfő reggel úgy nézett ki, hogy az új Etele Pláza is

László Ferenc Autó

Mit tud egy 20 millió forintos Suzuki? Kipróbáltuk a zöld rendszámos és 306 lóerős Acrosst

A hibrid Suzukik az utóbbi időkben teljesen elárasztották a piacot: kétféle lágyhibrid, egy normál hibrid és egy tölthető hibrid
így a közelmúltban többek közt a Suzuki is teljes pályás hibrid letámadást hajtott végre. Ennek jegyében már a legolcsóbb, 4,4-5,9
.... A chiphiány miatt nemrégiben 2 hétig teljesen leálltak a hazai gyártósorok , jelenleg egy műszakban folyik a gyártás, és a
... egy 130 lóerős 1,4 literes turbós benzinmotort és egy 13 lóerős villanymotort vonultat fel, addig a teljesen más ligában focizó

hvg.hu Sport

3-1-re kikapott a Ferencváros a Betistől az Európa Ligában

A Ferencváros a Real Betist látta vendégül az Európa-liga 2. fordulójában. Sokáig nagy harcot láttunk, teljesen reális lehetőségnek tűnt
a vendégcsapat. Rodri beadását Civic csak nézte, nem rúgta el a labdát, Fekir három ferencvárosi védő között kapta meg a passzt és
.... Egy perccel később pedig kiegyenlítettek: Rodri utolsó emberként teljesen megmagyarázhatatlan buta hibával labdát vesztett, Uzuni
... nem volt nehéz dolga. Úgy értünk el a második félidő feléhez, hogy a Ferencváros kimondottan nagy tempót diktált, de vagy teljesen

hvg.hu Világ

Svédország eltörölte az összes Covid-korlátozást

korlátozásokat. A skandináv állam a járvány kezdete óta különutat jár és elsősorban a polgárok felelősségérzetére apellálva igyekszik minimálisra
beengedhető vendégekre vonatkozó korlátozásokat és teljesen szabadon látogathatóak a bárok és éttermek is. Nem csak az különleges

HVG Extra Pszichológia Pszichológia magazin

A filmeket nagyon is lehet terápiás eszközként használni

Mára messze nem csak szórakozást jelentenek a filmek, sorozatok – a világ megismerésének fontos terepévé váltak. Ezért különösen
..., hogy mennyire hitelesek szakmailag a bennük ábrázolt karakterek, történések. Kapitány-Fövény Máté klinikai szakpszichológus nemrégiben
A filmekre visszatérve, az mennyire várható el egy filmtől, hogy szakmailag is teljesen hiteles legyen
... Szembesül a filmek jelentőségével pszichológusként? A filmek ma a szépirodalom mellett – és talán helyett is – azt a
... a sajátjainkat is). A következő fontos kérdés, hogy mindaz, amit a filmekben vagy ezekben a videókban látunk, hatással van-e a

Kovács Gábor Vállalkozás

Egyik napról a másikra lecserélik az MVM vezetőjét, volt kormánytag kerül a helyére

Kóbor György megy, a helyére Czepek Gábor érkezik a Szerencsejáték Zrt. éléről. A csere teljesen
29-én. A közlemény méltatja Kóbor György munkáját, a távozása ezzel együtt teljesen váratlan. Kóbor utolsó nyilvános szereplése pár
... távozott, lényegében a cég teljes felsővezetése lecserélődött. Kóbor utódja, Czepek Gábor 2018 vége óta a Szerencsejáték Zrt

MTI / hvg.hu Kult

Minden csillogást beleadtak az új James Bond-film londoni premierjébe

A királyi család is képviseltette magát a londoni világpremieren, nem is akárhogy. A filmet szeptember 30-ától vetítik a brit és a
között Harry Kane, az angol válogatott csapatkapitánya, Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke és párja, Geri Halliwell brit énekesnő, valamint a
... főcímzenéjét előadó Billie Eilish is. A film hivatalos sztorileírása szerint „Bond otthagyta a titkosszolgálatot és élvezi az életet
... ügynök szerepét a filmben utoljára játssza el Daniel Craig, akinek utódjáról még mindig nincs hír. Mellette olyan sztárok szerepelnek a

HVG HVG Hetilap

Fehérvári huszárok

az opciós tételekkel és 8 százaléknyi tartalékkerettel együtt – nettó 35 milliárd forint értékű, a projektet teljes egészében az állam

HVG HVG Hetilap

Sorsközelben

mutatja be, aki beleszeret az egyik diáklányba, és egy röpke pillanatra elhiszi, hogy beteljesülhet a szerelme. A filmet jelölték

Vajon tényleg létezik szexuális összeillés?

Vajon tényleg létezik szexuális összeillés?

Találtak egy baktériumot, ami egész egyszerűen megeszi a mérgező örök vegyi anyagokat

Találtak egy baktériumot, ami egész egyszerűen megeszi a mérgező örök vegyi anyagokat

Megvannak a budapesti BL-döntő szurkolói zónájának lehetséges helyszínei

Megvannak a budapesti BL-döntő szurkolói zónájának lehetséges helyszínei

Épül és leépül: 25 ezer volt feszültség alatt álló vezetéket is elloptak a Budapest–Belgrád vasút vajdasági szakaszán

Épül és leépül: 25 ezer volt feszültség alatt álló vezetéket is elloptak a Budapest–Belgrád vasút vajdasági szakaszán

Horogkeresztes pólót árul Kanye West

Horogkeresztes pólót árul Kanye West

Leesik az ember álla, mire képes ez az új videószerkesztő program – videó

Leesik az ember álla, mire képes ez az új videószerkesztő program – videó

Nincs elég áram Ózdon, az ipartelep sem tud bővülni

Nincs elég áram Ózdon, az ipartelep sem tud bővülni

Csak a februári fizetés biztos a Szabad Európánál, már a bezárásra is felkészültek

Csak a februári fizetés biztos a Szabad Európánál, már a bezárásra is felkészültek

Lehetetlen helyzet elé állít sok munkáltatót, hogy a kormány túltolta az idénymunka szigorítását

Lehetetlen helyzet elé állít sok munkáltatót, hogy a kormány túltolta az idénymunka szigorítását

A címlapról ajánljuk