Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Világ

Megint nem borult ki Tudor bilije

Vadim Tudor soha nem volt a Secunak az embere. Pedig akiről bebizonyosodik, hogy együttműködött az államrendőrséggel, nem indulhat az
voksukat, hogy Tudor besugó volt, ők az igazság bajnokai, mi pedig akik mellette szavaztunk hülyék vagyunk – véli az RMDSZ-es
...) archívumából „előkerült” tizenkilenc kötetes iratcsomóban itt-ott előfordul a nagyromániás politikus neve. Ennek ellenére a CNSAS
... Ionescu, a liberális párt elnöke, akiről miután kiderült, hogy húsz éven át hűségesen írta a jelentéseket, most is jelentős szerepet

Világ

Bosszúra készültek a terroristák Madridban

Madrid belvárosában álló épületének. A terroristák így akartak végezni azokkal a bírákkal, akik társaik ügyét
így akartak végezni azokkal a bírákkal, akik a Spanyolországban elfogott iszlám terroristáknak, köztük a márciusi madridi
... kapcsolatban állt a terroristahálózat algériai származású vezetőjével, Mohamed Asraffal, akit Svájcban vettek őrizetbe az országba való
... vádja alapján. A letartóztatottak korábban együtt raboskodtak egy salamancai börtönben Asraffal, akit hitelkártyacsalás miatt

Világ

Szocialisták kontra Buttiglione: nem elég a "kozmetikázás"

Az Európai Parlament szocialista képviselőcsoportja teljes tárcacserét követel az utóbbi hetekben a viták középpontjába került Rocco Buttiglione
Buttiglione konzervatív politikus az EU-bizottság bel- és igazságügyi biztosának jelöltje. A szocialista frakció vezetője, Martin Schulz

Kult

Haver

Kristoffer és Geir óriásplakátok ragasztásából él. Stig Inge, akinek apartmanjában laknak
Kristoffer és Geir óriásplakátok ragasztásából él. Stig Inge, akinek apartmanjában laknak, web-dizájner. Gondtalanul telnek napjaik

Itthon

Zuschlag János lemond képviselői mandátumáról

A szocialista politikus lemondását azzal indokolta, hogy emberként és politikusként is óriási hibát követett
amelyek egyesekben fájdalmas emlékeket ébreszthetnek". Mint mondta, ezért elnézést kér mindenkitől, akit megbántott. A
... felvételének tanúsága szerint nevetve, válaszolt: "Azoknak már nem volt hideg". Hétfői sajtótájékoztatóján a politikus azt
...: a politikusoknak példát kell mutatniuk, ha hibáznak, le kell vonniuk a következtetéseket. "Azt gondolom, hogy nem bűnt, hanem

Világ

Oszama bin Ladent döglött oroszlánként aposztrofálják

figyelmét a rejtőzködésre fordítani. Viszont felbukkantak más vezetők, akik képesek a vezértől függetlenül is csoportokat
elszigetelődése ellenére nem szűnt meg a terrorizmus veszélye, mert felbukkantak más vezetők, akik képesek a vezértől függetlenül

Világ

Az európai szocialisták feláldoznák Kovácsot Buttiglione kiiktatásáért

Ha Barroso továbbra is kitart a viták kereszttüzébe került olasz jobboldali politikus, Rocco Buttiglione bel- és igazságügyi biztosi
teljesítményét számos bírálat érte. A szocialisták vezetői - akik eddig mindvégig kiálltak Kovács mellett - most úgy fogalmaztak, hogy
... került Kovács László személye is, aki az energiaügyi biztos tárcáját kapná a Barroso-bizottságban, s akinek a parlamenti meghallgatáson
... is úgy látják, hogy a magyar politikus képes felkészülni feladatára, Hannes Swoboda, a szocialista frakcióvezető egyik helyettese mégis

Világ

Kiszabadítottak két kínai túszt

A pakisztáni erők kiszabadították az al-Kaida terrorszervezethez kötödő emberrablók fogságából azt a két kínait, akiket a múlt héten

Világ

Kerry nyerte az utolsó elnökjelölti vitát

Az amerikai elnökjelöltek helyi idő szerint szerda esti utolsó televíziós vitájában George Bush elnök szélsőséges liberális
akinek - noha most a költségvetés kiegyensúlyozásáról beszél - hitvallása az adók emelése és a befolyt adópénzek elköltése, . "Ön az
... távoli balszélén helyezkedik el" - mondta és azt is hozzátette: Edward Kennedy, Massachusetts másik szenátora Kerryhez képest konzervatív
.... John Kerry megerősítette, hogy elnökké választása esetén visszavonja a Bush által nyújtott adócsökkentést azoktól az amerikaiaktól

Itthon

Gyurcsány népszerűsége 18 ponttal nőtt

kutatásból. A kormányfő a politikusok népszerűségi ranglistáján a júliusi 17. helyről a 7. helyre rukkolt előre. Népszerűség-növekedése
százalékra ugrott azoknak az aránya, akik „szívesen látnák fontos politikai szerepben". Ennyi idő alatt ilyen mértékű
... az elmúlt másfél évtizedben még soha nem regisztrált a Medián. Októberre a már miniszterelnökké választott Gyurcsány a

Meloni személyesen győzné meg Trumpot, hogy az USA sem járna jól a vámháborúval

Meloni személyesen győzné meg Trumpot, hogy az USA sem járna jól a vámháborúval

Kína négy műholddal nyomná le a több ezerrel próbálkozó Musk-rendszert

Kína négy műholddal nyomná le a több ezerrel próbálkozó Musk-rendszert

A Tátra-csúcs luxusa egy ötvenes évekbeli presszóban

A Tátra-csúcs luxusa egy ötvenes évekbeli presszóban

Sokkal korábban visszatérhet a Manchester City aranylabdás játékosa, mint az várható volt

Sokkal korábban visszatérhet a Manchester City aranylabdás játékosa, mint az várható volt

Révész Sándor: A kormány ellen fordítható a választások előtti ígéretcunami

Révész Sándor: A kormány ellen fordítható a választások előtti ígéretcunami

A legfurább Oscar-közjátékot a kapucnis pulcsiban megjelent Adam Sandler adta elő

A legfurább Oscar-közjátékot a kapucnis pulcsiban megjelent Adam Sandler adta elő

36 órát élt túl a lavina alatt többtucatnyi munkás a Himalájában

36 órát élt túl a lavina alatt többtucatnyi munkás a Himalájában

Amorim szerint a bajnoki cím a cél Manchesterben, Wayne Rooney kemény beszólással reagált rá

Amorim szerint a bajnoki cím a cél Manchesterben, Wayne Rooney kemény beszólással reagált rá

Több mint 200 új elektromos töltőpont épül itthon uniós pénzből

Több mint 200 új elektromos töltőpont épül itthon uniós pénzből

A címlapról ajánljuk