Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

HVG360 hvg360

Amerikai tanulmány: Az orbáni propagandagépezet már előre felkészítette a magyar közvéleményt a háborúra

Két kutató a mesterséges intelligencia segítségével tárta fel, hogyan terjesztették a magyar médiában a hivatalos orosz
propagandagépezete már előző ősztől megkezdte a magyar közvélemény ráhangolását az invázióra, az immár nemigen kétséges. A akkori
... az amerikai egyetemen, tavaly ősztől végignyálazta az idevágó magyar sajtóanyagokat és arra jutott, hogy abban már akkor
... a lehetséges szankciókról, a katonai szállításokról, valamint kárpátaljai magyarokkal kapcsolatban. Ez a három téma uralta a

hvg.hu Élet+Stílus

Szoboszlai második gólját lőtte a Liverpoolban – videó

A magyar középpályás biztosította be csapata győzelmét a Premier League 15. fordulójában. Kerkez Milos klubja is nyert
a magyar válogatott csapatkapitánya pedig a 94.-ben talált be: Darwin Núnez harcolt meg az elvesztett labdáért, középre passzolt az

Nagy Iván László Itthon

Ki volt Ön szerint a 2023-as év embere és citromdíjasa, mi volt az év szava és legabszurdabb pillanata? Szavazzon!

bukása volt a leglátványosabb? Az akkugyár, a fólia vagy a mesterséges intelligencia éve volt 2023? És mi volt a legszürreálisabb pillanat a
Karikó Katalin magyar biokémikus társával, Drew Weismannal együtt, akik a koronavírus-járvány végét évekkel előrébb hozó, de más
... embere díj is a HVG-n, idén azonban már az első magyar Nobel-díjas nőként került fel a jelöltek listájára. Másnap pedig jött a
.... Idén azonban nem csak tudósaink kerültek szupersztári magasságokba: Szoboszlai Dominik , a magyar válogatott középpályása nyáron a

Bihari Ágnes hvg360

God is a DJ – interjú Petrányi Zsolttal, a Nemzeti Galéria TechnoCool kiállításának kurátorával

Lassan az X generációhoz tartozó magyar alkotók is kezdenek öregedni, sőt, egyre gyakrabban jön fájdalmas hír egyikük vagy másikuk idő
... (is) itthon a világ. Erről – meg sok másról is – szól a Magyar Nemzeti Galéria február elejéig látogatható kiállítása, a TechnoCool
A kiállítás, ami a címében jelzett időszak magyar képzőművészeti (és részben zenei) irányzatait, műveit és akkori fiatal alkotóit
... is benne van mint mediális élmény. Egyébként feltűnő, hogy a magyar művészet abban a korban nem nagyon reagált a rendszerváltásra
... bibliográfia is, ami nagyon jó kiindulópont lesz annak, aki ezt a korszakot fogja kutatni. A nyitóképen Petrányi Zsolt / Fotó

Serdült Viktória Itthon

Pfizer vs. Magyarország: olyan vakcinákról folyik a vita, amelyekért a magyar kormány két éve még Canossát járt

Bírósági dokumentumok szerint a heti részletfizetést is felajánlotta a Pfizer a magyar kormánynak azokért az oltóanyagokért, amelyeknek
... egy belga bíróság elé került. A magyar kormány a vakcinagyártó szerint 21 és félmilliárd forinttal tartozik – méghozzá azokért a
Valószínűleg megbánta már a magyar kormány, hogy mégis beszállt az Európai Bizottság harmadik vakcinavásárlási szerződésébe, amelyet
... került bírósági dokumentumokra hivatkozva írt arról, hogy a Pfizer, valamint a céggel partnerként dolgozó BioNTech beperelte a magyar
... a magyar állam igyekezett titokban tartani. Cikkünkhöz mindkét felet megkerestük, de egyelőre csak a magyar kormány

EUrologus EUrologus

Brüsszelben cáfolják a magyar igazságügyi minisztert az uniós pénzek kapcsán

Tuzson Bence szerint az uniós források egy részét blokkoló igazságügyi reform kapcsán már minden kérdésre választ adott a magyar
Hétfőn Brüsszelben járt az igazságügyi miniszterek tanácskozásán a magyar tárcavezető is. Tuzson Bence az ilyenkor szokásos megoldást
... azt jelenti, hogy a magyar kormány késlekedése miatt nem kaphat Magyarország EU-s pénzt. Arról van szó, hogy az igazságügyi reform
... az Európai Bizottság először kilenc tisztázó kérdést tett fel szeptember végén, amire egy hónap múlva megérkezett a magyar válasz. Majd

Dezső András hvg360

Simlis stróman lehet a 8 millió eurós heroincsempészetben érintett kisrepülő magyar utasa

Nincs makulátlan múltja, korábban büntetve is volt, de eddigi tevékenysége alapján nem számít nagy halnak az a magyar férfi, akit egy
a kétezres évek közepén egy ismert magyar milliárdos vállalkozó egyik cégének ügyvezetőjeként dolgozott, jelenleg is egy milliárdos
... lakcímmel rendelkező olasz férfi vette meg, akit a magyar férfi üzlettársaként mutatott. A cég egyik előző tulajdonosa teljesen átlagos
... az adásvételi szerződés megkötésekor. Ahogy fogalmazott, “nem tűnt sittes figurának”, de simlisnek igen. A. Ignác egy olyan magyar

Lengyel Tibor Itthon

Két, Koszovóban megsérült magyar katona kapott protézist – ismerték el több hónap sunnyogás után hivatalosan a lábamputációkat

két, Koszovóban megsérült magyar katonának is amputálni kellett a lábát. Böröndi Gábor szerint mindketten művégtagot kaptak és
érkező új technikai eszközök beszerzéséről szóló interjút adott a kormánypárti Magyar Nemzetnek a Magyar Honvédség
... talán egyetlen informatív része, hogy amikor Böröndi Gábor vezérezredes kapott egy kérdést a május 29-i, koszovói támadásban megsérült
... amputálni, arról pedig pláne nem, hogy kettőét. Mint ismert, május 29-én Zvecsanban szerbek támadtak rá a többségében magyar

Balla István hvg360

Balla István: Hüpp-hüpp-hüpp, PISA-trükk

Megvan végre! A magyar oktatás végre felküzdötte magát az OECD-átlag színvonalára. Miközben maradt ugyanolyan tré. Vélemény
gazdasági teljesítménye között. Természetesen nem a teszt eredménye önmagában, hanem az azzal leírt készségek, képességek. (Ahogy a
..., a 2000-es évek végére a tönk szélére jutó magyar oktatást a 2011. decemberi új törvényeivel a szakadékba rugdosó Hoffmann Rózsa
... az új intézkedések hoztak, noha nem volt drasztikus romlás (nem volt hova: beállt rég a magyar iskola egy nagyon gyenge

hvg.hu Élet+Stílus

A BBC szerzője szerint Szoboszlai lehet az új Puskás

A brit közmédia portréja szerint a Liverpool magyar középpályása azért lehet képes elviselni a nagy előd nyomdokában járókra nehezedő
A Liverpool szurkolóinak kedvence és a magyar legenda, Puskás Ferenc lehetséges utódja – így mutatja be Szoboszlai Dominikot a BBC
... szakírója, Constantin Eckner, aki a magyar válogatott Eb-kijutása apropóján szerdán hosszú portrét írt a 23 éves középpályásról. A
... megénekeltette a Puskás Aréna lelátóját. Innen ugrik vissza az időben arra a pontra, amikor a magyar focista 16 évesen külföldre

HVG360 hvg360

Nemzetközi lapszemle: Daniel Freund szerint nem szabad pénzzel megvenni Orbán Viktor jóindulatát

tárgyalja, benne Orbán Viktor és magyar EU-s pénzek szerepét. Az osztrák lap szerint az Uniónak van B terve, ha a magyar
hogy a magyar vezető csak ne akarja megfúrni az ukrán csatlakozási tárgyalások megkezdését, mert nem olyan időket élünk, amikor lehet
..., hogy esze ágában ne legyen pénzzel megbékíteni Orbán Viktort. Hírek szerint Brüsszel 10 milliárd euróval igyekszik megvenni a magyar
..., akkor pedig jelentősen meggyengülne az Unió. Név nélkül nyilatkozott a lapnak egy magyar illetékes, aki azt fejtegette, hogy Ukrajna

hvg.hu Élet+Stílus

Nagy Ervin: Néhanapján hadd üssek már vissza

A szakadék széle felé tart a magyar kultúra, a magyar közoktatás, a magyar társadalom – mondja Nagy Ervin, aki
űrt hagyott maga után, és milyen hasznos lobbitevékenységet fejtett ki a magyar filmért, ami szerinte a nemzeti filmipar megújításáért
... regnálása alatt csinálhattam meg a Kincsem et, ami a magyar filmgyártás egyik legsikeresebb filmje lett” – mondta a színész. Az RTL

Lenthár Balázs hvg360

Az olyan szuverén magyar külpolitika, amelyről Orbán beszél, még soha nem segített a bajban

tradíciók nem kecsegtetnek túl fényes kilátásokkal, hiszen a magyar történelem folyamán amikor a kormányfő huzamosabb időre magához
Orbán Viktor a külpolitikai agytrösztnek tekinthető Magyar Külügyi Intézet (MKI) születésnapján közölte az ünneplőkkel, hogy
... a magyar külpolitika irányáról akarna eszmét cserélni, akkor hozzá érdemes ebben a kérdésben is fordulni. Mindezt Orbán azzal
... a magyar történelem folyamán az ország képes volt „szuverén és önálló külpolitikát folytatni”, akkor azt a miniszterelnökségen

EUrologus EUrologus

EP-felmérés: a magyaroknak csak a 17 százaléka szerint fontos ügy a migráció

választások iránt. A migráció az uniós átlagnál is kisebb mértékben érdekli a magyarokat, és nem szerepel a legfontosabb problémák
van az Unióról. A magyar válaszadók 73 százaléka szerint előnyös az ország uniós tagsága, 40 százalék nevezte meg az új munkahelyek
... előnyként, 34 százalék szerint a gazdasági növekedés, és 29 százalék szerint az életszínvonal emelkedése a főbb okok. Az EU-ról a
... növekedést mutat tavaly tavasz óta. A magyarok 76 százaléka gondolja, hogy az EU tevékenysége közvetlen hatással van az életére. A

HVG HVG Hetilap

Kettős kötésben

a Kínából, Dél-Koreából importált termékek értéke, amivel az oda irányuló magyar kivitel nem volt képes lépést tartani
... növekedését hozó 2018-as esztendőben a kínai–magyar külkereskedelem 3,4 milliárd eurós deficittel zárt, tavaly pedig már 8 milliárdos
Az egyre növekvő deficitek a korábban bevált gazdasági modell hátrányát is megmutatják. Ennek lényege némi leegyszerűsítéssel az, hogy
... miatt. Egyrészt az osztrák–magyar áruforgalomban szintén meghökkentő, 4,6 milliárdos hiány jött össze, ami arról árulkodik, hogy
... jelentős mennyiségű energiát importált nyugati szomszédján keresztül is. Mindeközben a szintén az európai statisztikába sorolt

HVG HVG Hetilap

Kiderül vagy beborul?

Január elsejével megszűnik az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ), feladatait az annak szakembereivel felálló HungaroMet Magyar

HVG HVG Hetilap

Választási segítség

a szerbiai választásokon induló Vajdasági Magyar Szövetség számára. Mint azt Lázár János a vajdasági Palicson, egy mozgósítás előtti
... bejelentette, csak az ő választókerületéből negyven aktivista segíti majd a VMSZ-t. A magyar szervezet a kormányon lévő Szerb Haladó
... tavasszal.” A Fidesz kampányaiban nem új, hogy határon túli magyarokat foglalkoztat, a legutóbbi választások előtt Budapesten is

Megtagadták egy magyar katonai repülőgép leszállását Bosznia-Hercegovinában

Megtagadták egy magyar katonai repülőgép leszállását Bosznia-Hercegovinában

Orbán szerint Londonban az európai vezetők a háború folytatásáról döntöttek

Orbán szerint Londonban az európai vezetők a háború folytatásáról döntöttek

Hongkongi kézből a BlackRockhoz kerülhet a Panama-csatorna két kulcskikötője

Hongkongi kézből a BlackRockhoz kerülhet a Panama-csatorna két kulcskikötője

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara nem csatlakozik az orvosok szombati tüntetéséhez

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara nem csatlakozik az orvosok szombati tüntetéséhez

Donald Trump nevét senki sem ejtette ki az Oscar-gálán

Donald Trump nevét senki sem ejtette ki az Oscar-gálán

Kézi játékkonzolként éled fel az ikonikus Nokia N97

Kézi játékkonzolként éled fel az ikonikus Nokia N97

36 órát élt túl a lavina alatt többtucatnyi munkás a Himalájában

36 órát élt túl a lavina alatt többtucatnyi munkás a Himalájában

Az egészségügyi államtitkár szerint nem kell minden faluba háziorvos

Az egészségügyi államtitkár szerint nem kell minden faluba háziorvos

Kedden lépnek életbe Trump Kanadát és Mexikót sújtó vámjai, de a mértékük még bizonytalan

Kedden lépnek életbe Trump Kanadát és Mexikót sújtó vámjai, de a mértékük még bizonytalan

A címlapról ajánljuk