Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Világ

Nem volt ismeretlen a pszichiáterek előtt a koppenhágai lövöldöző


az egyetlen gyanúsított. Thomassen közölte, hogy nincs jele annak, hogy a gyanúsított másokkal együtt cselekedett volna, de a nyomozás
... „puskát és lőszert tartott magánál”. A hétfői sajtótájékoztatón Thomassen elmondta, hogy semmi sem utal arra, hogy a támadás

hvg.hu Élet+Stílus

A pápa viccelődött egyet azzal, hogy rákbeteg lenne

Az orvosok semmit nem mondtak nekem erről – mondta a Reutersnek adott interjúban. Beszélt arról is, hogy a pletykákkal ellentétben nem
hogy rákbeteg lenne, sőt viccelt is vele, mondván, hogy az orvosai semmit nem szóltak neki erről. Megismételte ugyanakkor a korábbi

Kovács Gábor hvg360

A kormány puha landolással jönne ki a válságból, de elnyújtott szenvedés lehet a vége

Fájdalom nélkül nincs eredmény – mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter utalva arra, hogy a recesszióval, GDP-csökkenéssel
nincs eredmény), mondta Nagy Márton – a kormány a jelek szerint igyekszik a fájdalmat minél jobban szétteríteni és elmaszkolni
.... Akinek nincs autója, az egyáltalán nem kap támogatást. Kicsit számszerűsítve, aki havonta kétszer tankol 50 litert, annak ez 30 ezer

László Ferenc Tech

Méretét meghazudtoló módon szól ez a kis hangszóró, és még a szóból is ért


keresztül megoldható az integrált akkumulátor töltése, arra viszont egyes riválisoktól eltérően nincs mód, hogy például a mobilunkra
... egy kicsit a hangfalról. A vezeték nélküli töltésnek nincs akadálya, a wireless töltő feláras tétel, de elvileg bármilyen Qi
...-, hanem nyomásérzékenyek, ami ellen semmi kifogásunk, a véletlen megnyomások esélye minimális. A gombok révén állítható a hangerő

Bihari Ádám - Jeruzsálem Élet+Stílus

"Az izraelinek arab vagyok, az arabnak cigány"


van saját nyelvük is, a domári, de ezt leginkább már csak az idősek ismerik, írott formája nincs. Az itt élő cigányok muzulmánok, de
... is szembe. Egyedül vagyunk, semmiféle támogatást nem kapunk. Az, hogy mégis előreléptünk, isteni csoda. hvg.hu: És az európai
... Izraelben, arabként kezelnek minket. Bár alapvetően nincs ezzel bajom, de a fiatal, felnövekvő generáció önértékelésének jót tenne

Szlavkovits Rita Vállalkozás

Drágaságra aszály: rövidesen aranyárban vehetjük a kenyeret

Nem elég, hogy az alapanyagok drágulása miatt már elindult a kenyér ára felfelé, nincs vége a trendnek, még az aszály is belerondíthat
berendezéseket, mert azok beindításával a felhők közé „lőtt” ezüst-jodid miatt nincs csapadék. A kamara kénytelen most fórumokat
... nincs információja arról, hogy most aktuálisan hol állnak a termésbecslések, a malmok és a feldolgozók arra készülnek, hogy a
... időszakra a raktárakat. „A 130-140 ezer forintos búza még nincs beárazva” – magyarázza a főtitkár azt, hogy bár az üzletekben már

Kovács Bálint Élet+Stílus

„Ennek nem szabadna megtörténnie, ez rombolás” – Tényleg bezár az Átrium?


színház nagyjából ugyanannyit kap továbbra is úgynevezett többlettámogatás jogcímen – amit már nem határoz meg a jegyeladás, sőt a kormány
... kérelem. A pályázat és a kérelem között pedig az a legnagyobb különbség, hogy utóbbinak nincs átlátható döntési háttere, sem elbírálási
... áprilisig kiosztott az ilyen kérelmekre összesen 12 milliárd forintot, de az Átrium – sok más független színházhoz hasonlóan – ebből

Kína tovább növelné a Tajvanra gyakorolt nyomást

Kína tovább növelné a Tajvanra gyakorolt nyomást

FIFA: A Coldplay-jel szervezik a 2026-os vb-döntő félidei show-ját

FIFA: A Coldplay-jel szervezik a 2026-os vb-döntő félidei show-ját

Marabu Féknyúz: Orbán küldetésben

Marabu Féknyúz: Orbán küldetésben

Ruszin-Szendi Romulusz: Akinek már volt vérdíj a fején, az nem ijed meg ilyen fenyegetéstől

Ruszin-Szendi Romulusz: Akinek már volt vérdíj a fején, az nem ijed meg ilyen fenyegetéstől

„Agyoncsapni a kiskutyát, és megy a kukába” – nem csak az állatoknak volt pokol a gyömrői horrormenhely

„Agyoncsapni a kiskutyát, és megy a kukába” – nem csak az állatoknak volt pokol a gyömrői horrormenhely

Az ALDI büntető szóviccet sütött el Jancsó Dávid Oscar-jelölésének a tiszteletére

Az ALDI büntető szóviccet sütött el Jancsó Dávid Oscar-jelölésének a tiszteletére

Reviczky Gábor: "Hálás lennék, ha halhatatlanná tennének"

Reviczky Gábor: "Hálás lennék, ha halhatatlanná tennének"

70-es táblánál 111-gyel száguldott egy autós a Szentendrei úton

70-es táblánál 111-gyel száguldott egy autós a Szentendrei úton

Hamarosan bármelyik rendelőbe lehet interneten időpontot foglalni

Hamarosan bármelyik rendelőbe lehet interneten időpontot foglalni

A címlapról ajánljuk