Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

HVG HVG Hetilap

Aláírva, letudva

helyzetük 2024. január 1-jétől történő megváltozását, közalkalmazotti státuszuk elvesztését. Akinek ez nem tetszik, az is köteles lesz

HVG HVG Hetilap

Ellenség a kapuknál

intéztek a kiadó online felületei ellen. Néhány éve a HVG címlapplakátjait tüntették el a hirdetőoszlopokról, de a hetilap azóta sem

HVG HVG Hetilap

Osztottak, szoroztak

a Költségvetési Tanács elnöke a 2024-es büdzsé országgyűlési zárószavazásán. A jegybank idei vesztesége a magas kamatszintek miatt

HVG HVG Hetilap

Megtagadott múlt

„Lesznek, bár biztosan nagyon kevesen, akik nem örülnek ennek a nemzeti önismeret és annak megerősítését megvalósító filmnek” – írta
... a Magyarságkutató Intézet (Maki) égisze alatt készített, A pozsonyi csata című animációs filmről 2020 decemberében, s hozzátette
... ez a magyarság életében, és egyben a filmkészítésben is.” Hiába kritizálták történészek és hagyományőrzők a történelemhamisító

MTI Világ

Több mint húsz évre ítélték a barátnőjét meggyilkoló volt egyetemi tanárt Kolozsváron

A gyilkosság áldozata, a 30 éves Molnár Beáta óraadó tanár volt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) kolozsvári
..., fotóművészet és média szakán, valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Iskola Alapítványának könyvkiadását és az egyik
mert meggyilkolta barátnőjét, Molnár Beátát. A tavaly májusban történt gyilkosság az erdélyi magyar és a magyarországi közvéleményt is
... belül megfellebbezhető. A gyilkosság áldozata, a 30 éves Molnár Beáta óraadó tanár volt a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem
... filmművészet, fotóművészet és média szakán, valamint a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Iskola Alapítványának könyvkiadását

hvg.hu Itthon

Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményez a Momentum a svéd NATO-csatlakozás ratifikálására

A párt szerint a katonai szövetség bővítése alapvető nemzeti érdek, hiszen minél erősebb a NATO, annál nagyobb biztonságban vannak a
a magyarok. Ráadásul azzal, hogy Erdogan elnök közölte, hogy támogatja a svédek csatlakozását, Magyarország maradt az egyetlen
... sem, hiszen az elmúlt napokban többször is fény derült rá , hogy valami miatt a magyar kormánypárt kritikátlanul odaláncolta magát a
... és mindent attól tesz függővé, hogy mit lépnek Ankarában. A Momentum közleménye szerint véget kell vetni annak, hogy a magyar

hvg.hu Gazdaság

Fizz.hu néven indít webáruházat az OTP

Az új online piacteret egyelőre még csak tesztelik
Fizz.hu néven indít webáruházat az OTP – írja a Forbes . Az új online piactér csapatának alapemberei az eMAG-tól igazoltak át, míg

Bábel Vilmos Itthon

Nem nagyon látszik, mit nyert Magyarország a svéd NATO-csatlakozás késleltetésével

szerint nem is akar késlekedni a hivatalos döntéssel a török parlament. Ez azt jelenti, hogy a magyar kormány is gyorsan kell hogy
Orbán Viktor ugyanakkor "papíron" támogatta a csatlakozást, csak a magyar kormány által bemutatott dramaturgia szerint a
... a magyar törvényhozás) volt, amelyik nem egyezett bele, amikor meg már beleegyezett, akkor sem derült ki, miért nem tűzik napirendre
... el nem ismerte, hogy a törökökre várunk – más poltikai vagy gyakorlati indoka soha nem volt a magyar időhúzásnak. A Fidesz mostanra

hvg.hu Gazdaság

A taxisok beleszálltak a Boltba a logója miatt

Az Uber után ismét egy utasait online szervező taxiscéget támadnak a taxis szervezetek, ezúttal a taxikon szereplő védjegyet
a BKK többszöri nyilatkozata alapján – jóváhagyással rendelkeznek. Ehhez képest a Bolt franchise nemzetközi anyavállalata a nyilvános
.... Emlékezetes, hogy a magyar taxisok egyszer már kiüldöztek egy appos taxistársaságot az országból: tiltakozásukat követően 2016

hvg.hu Gazdaság

Habony és Garancsi együtt lépnek be a százmilliárdos online sportfogadási bizniszbe

A Las Vegas Casino-csoport lett az első hivatalos riválisa az állami Szerencsejáték Zrt-nek az online sportfogadási piacon, Vegas Sports
az online sportfogadási piacon – írja az mfor.hu . Az illetékes hatóság ugyanis június 27-én távszerencsejáték szervezési engedélyt
... Andrea vezérigazgató pedig elmondta, hogy az online sportfogadás a bevételük 20 százalékát adja, ez 160 milliárd forintot jelent.
... volt a magyar összegnek – írja a gazdasági portál. Az öt budapesti kaszinó (Sofitel, Corvin, Atlantis, Tropicana, Átrium) koncessziós

hvg.hu Kult

Itt a 2023 végére ígért Ridley Scott-féle Napóleon-film előzetese

A kedvcsináló alapján egy látványos és egyben klasszikus történelmi filmet kapunk az év
Megjelent a Ridley Scott által rendezett Napóleon-film előzetese, amely végigkíséri a francia császár életét a felemelkedéstől a
... koronázás emlékezetes pillanataihoz. És vélhetőleg így halad majd tovább a film, legalábbis erre enged következtetni, hogy az
... kavalkádjából pár gyors vágás erejéig feltűnik előttünk a waterlooi csatatér is. A filmet a Sony Pictures Entertainment hálaadás

hvg.hu Kult

A hazai rádiókat nem érdekli, mely előadók népszerűek a Spotify-on, Azahriah helyett Ákosék dalait játsszák

Azahriah volt a legnépszerűbb a magyarok körében tavaly a streamingfelületeken, a rádiók viszont inkább Ákos vagy Rúzsa Magdi dalait
hete folyamatosan a magyar top200-ban található Dzsúdló és Lil Frakk Lej című műve, melyet csak 2022-ben 3,8 milliószor streameltek
... elsősorban a magyar előadókra kíváncsi ezen a platformon is. Akárcsak 2021-ben, ezúttal is húszból mindössze egyetlen volt a külföldi
.... A legnézettebb a magyarok körében 2022-ben a 21 éves Azahriah volt itt is.   Magyar különlegesség, hogy a zenei

hvg.hu Itthon

Sándor Fegyir: „Biztos vagyok benne, hogy a magyarok 73 százaléka a kocsmákban fog inni Ukrajna győzelmére”

magyarokról, ahogyan arról is, hogy mennyi segítséget kapnak magyarországi civilektől, illetve szóba kerül a hivatalos
A legegyszerűbb és leggyorsabb módja a magyar-ukrán viszony rendezésének a háború megnyerése – mondta Sándor Fegyir az Ukrinform nak
..., hogy a magyarok 73 százaléka a kocsmákban fog inni Ukrajna győzelmére” – mondta. Sándor bizakodására okot ad, hogy becslése szerint
... évben 70 millió hrivnya (kb. 660 millió forint) értékben adományoztak magyar szervezetek különféle felszereléseket (drónokat

MTI Világ

Orbán Viktor gratulált az üzbég államfőnek választási győzelméhez

A magyar miniszterelnök szerint kormánya továbbra is a magyar–üzbég politikai és gazdasági kapcsolatok fejlesztéséért
a Mirzijojev elnök által megteremtett stabilitás és a végrehajtott reformok mellett. A magyar miniszterelnök kifejtette, hogy
... is a magyar-üzbég politikai és gazdasági kapcsolatok fejlesztéséért dolgozik. Orbán Viktor és Savkat Mirzijojev "örömmel
... magyar cég már komoly súllyal megjelent az üzbég piacon például a bankszektorban, a kommunikáció és a kereskedelem terén. A két

Riba István hvg360

Százéves békére vette rá a nagyhatalmakat, Kissinger doktori dolgozatot írt róla – 250 éve született Klemens von Metternich

A felvilágosult abszolutizmus híve volt, az önkényuralmat elvetette, a népszuverenitásban a káoszt látta, a magyarokkal szemben a húzd
dorbézoló, magyarul nem tudó arisztokratát látta, amilyen Széchenyi a fiatalkorában volt. Amikor azonban a gróf az 1825-ös
... ki, hogy nem kell komolyan venni a forrófejű Széchenyit, csak „hőmérőnek” jó a magyar állapotok szondázásához.
... véleménye, „a magyar szellem mindenekelőtt származásának bélyegét viseli magán, keleti és tatár” – intézte el sommásan Metternich

hvg.hu Élet+Stílus

Brad Pitt a Hungaroringen fog forgatni

Az Apex című filmhez forgatnak Mogyoródon is
néhány kört egy átalakított F2-es autóval a pályán, amit a filmben felhasználnak majd.   A filmet várhatóan
... Brad Pitt már a hétvégén ott volt Silverstone-ban a Forma–1-es nagydíjon, ahol az Apex című filmhez vettek fel jeleneteket. Mivel a
... boxutcában. A film története szerint a Brad Pitt által alakított Sonny Hayes egy nyugdíjból visszatérő versenyző, aki találkozik a

Végzetes ütközés: a Mötley Crüe frontemberének magángépe a kifutón rohant bele egy másik repülőbe

Végzetes ütközés: a Mötley Crüe frontemberének magángépe a kifutón rohant bele egy másik repülőbe

Milák Kristóf: Megbántottam olyanokat, akiket nem szerettem volna, igyekszem ezen változtatni

Milák Kristóf: Megbántottam olyanokat, akiket nem szerettem volna, igyekszem ezen változtatni

Marabu Féknyúz: Sikerült víz alá nyomni az inflációt!

Marabu Féknyúz: Sikerült víz alá nyomni az inflációt!

Fokozódik az árverseny – közölte a GVH, miután az infláció repülőrajtot vett

Fokozódik az árverseny – közölte a GVH, miután az infláció repülőrajtot vett

Két év szünet után érhet el a gyengén ellátott hazai térségekbe a nagy e-autó-töltőtelepítési hullám

Két év szünet után érhet el a gyengén ellátott hazai térségekbe a nagy e-autó-töltőtelepítési hullám

Vádat emeltek egy magyar férfi ellen, aki zsoldosnak állt Ukrajnában, majd végezni akart a testvérével

Vádat emeltek egy magyar férfi ellen, aki zsoldosnak állt Ukrajnában, majd végezni akart a testvérével

Nagyobb aksi, hosszabb hatótáv: itt a legújabb elektromos Audi

Nagyobb aksi, hosszabb hatótáv: itt a legújabb elektromos Audi

Drágult a casco, de nem annyira, mint a szerelők rezsióradíja

Drágult a casco, de nem annyira, mint a szerelők rezsióradíja

Akár két új szabadstrand is nyílhat idén nyáron a Duna budapesti szakaszán

Akár két új szabadstrand is nyílhat idén nyáron a Duna budapesti szakaszán

A címlapról ajánljuk