Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Itthon

Orbán: a paradicsomleves legyen paradicsomleves

szólítja híveit, hogy demonstrálják „a békét és az egyetértést”. A feladatot nehezíti, hogy a rivális MSZP pontosan erre a napra szervezi a
teljesen tétnélkülivé a kongresszust, az maga az időpont: három héttel a választások előtt szimbolikusan is megnövekedett jelentősége
... maga a pártelnök választja ki. Míg csinos lánykák kezükben narancsszín szavazóládákkal vadászták a voksokat (némileg megnehezítve a
... volt a tekintetük. Felbukkan a jogerősen elítélt Várhegyi Attila is, aki jobb híján a szavazatgyűjtő lányok körül teszi magát

MTI/hvg.hu Világ

Fehéroroszország: az utcára szólítják a tiltakozókat

választókörzetében, miután feleségével együtt leadta szavazatát. Lukasenko szerint most sokkal nyugodtabban folyik a választási
Minszkben adta le délben szavazatát. Az állami televízió egyenes adásban közvetítette, amint az államfő az 1. számú választókörzetben
... tüntetést szervez az ellenzék, akik ígérik: nem próbálják áttörni a kordonokat és fegyvereket sem visznek magukkal. Az ellenzék a
... később leadott tudósítás szerint az elnök kijelentette, hogy az előző évekhez viszonyítva sokkal nyugodtabban folyik a választási

hvg.hu Vélemény

Nem a demokráciát, Debreczeni Józsefet féltem

viszont a magam részéről Debreczenit féltem. Nem lenne jó ugyanis, ha a kitűnő, (magának függetlenséget kiverekedő) publicista és
Horn Gyula is ultrapopulista volt, amikor 1993 nyarán olyan “előkampányos” hirdetésre adta áldását, mely 2000 milliárdnyi fedezetlen
...) olyan társasággal hoznák összefüggésbe, melynek tagjait egyetlen dolog köti össze. Választások előtt menetrendszerűen vészjelzéseket
... mindegyike röhejes hisztibe és/vagy cirkuszba fulladt. Az interpellációk és a rájuk adott válaszok nem egyebek, mint jogi relevanciával

hvg.hu Plázs

Fókuszban a hátfájás

Minden életkornak megvannak a maga sajátos gerincproblémái. Öt felnőttből négy hátfájásra panaszkodik, általános recept azonban nincs
jelentkezik, és maga a gerinc is legtöbbször nagyobb területen érzékeny nyomásra vagy ütögetésre. Az érzékeny terület merev, mozgása
... és a közöttük futó szalagok adják. Szalagok Az erős és ruganyos szalagok révén a csigolyák és a porckorongok oszlopot alkotnak. Az

MTI Választás 2006

Fidesz: törvénysértő privatizáció

A Fidesz szerint a Láng Kiadó és Holding Zrt. megsértette a privatizációs szerződésben foglaltakat, amikor a Nemzeti Tankönyvkiadót az
körülmények között" vásárolta meg a Láng Kiadó, most pedig, 17 hónappal "a botrányos ügylet" után Erdős Ákos az állammal kötött

MTI Autó

Autóipari boom Szlovákiában

Szlovákiában tavaly már az autóipar adta az ipari termelés mintegy negyedét, 1998-ban ez még csak 14,3 százalék volt. Az idén a 25

MTI Választás 2006

A jobboldali koalíció miniszterelnöke lenne Dávid Ibolya

Az MDF azzal, hogy miniszterelnök-jelöltet állított, azt üzente, vagy ellenzéki szerepre készül, vagy az MDF adja a miniszterelnököt
hogy az osztrák választások után, 1999-ben a harmadik helyen végzett párt adta a miniszterelnököt, s más helyeken is
... együttműködésben, ő adja a miniszterelnök-jelöltet, mert nem kíván asszisztálni egy ilyen baloldali retorika és program mellé, amelyet
... már, hogy nem a legnagyobb párt jelöltje lett a kormányfő. Kitérő választ adott arra a felvetésre, ki lenne Orbán Viktor egy Dávid

Választás 2006

Egyre stabilabb a pártok tábora

A Marketing Centrum tavaly decemberi felmérésben a megkérdezettek 58 százaléka vallotta hűségesnek magát az emlékei szerinti 2002-es
felmérésben a megkérdezettek 58 százaléka vallotta hűségesnek magát az emlékei szerinti 2002-es pártjához, idén márciusra pedig a

hvg.hu Tech

Telefonos ügyfélszolgálatok útvesztőiben

Szélessávú internetet akartunk: megkaptuk. Közben átverekedtük magunkat a szolgáltató cégek telefonos ügyfélszolgálatain, beszélgettünk
az ügyféllel. Az irányítószám megadása után mintegy három másodperccel megtudjuk, hogy az adott helyen nincsenek meg a műszaki
... a rendszer közli, hogy a megadott telefonszám mégsem alkalmas a szélessávú internetezésre. Szomorú hangvételben írott érdeklődésünkre

Vélemény

Az Orbán-jelenség

határozna meg. A hatalomvágy maga is sokféle lehet. Folyton más eszmét és alakot öltő formája nem annyira a vezértípusra, mint a
és sokan vannak körülötte, akik értik vagy érteni vélik az ő kimondatlan gondolatait is. Elképzelhetetlen, hogy maga ne lenne
..., mintsem hogy törekvéseit, céljait egyetlen jellemzője alapján megérthetnénk. Felismerve énjének döntő jellemvonását, talán maga is
... szónoklataival a híveiben kialakított tekintélye elégíti ki. Ha így van, nem biztos, hogy (érzelmi) lénye kész minden kétség nélkül

MTI Itthon

M0: fellebbeztek a környezetvédők

amiben az elutasította az M0-ás körgyűrű 3-as út és M3-as autópálya közötti részszakaszára kiadott építési engedély végrehajtásának

MTI Plázs

A magány a negyveneseknek a legnehezebb

Egy ausztrál felmérés eredménye szerint a felnőttek többsége magányosnak érzi magát, az egyedüllétet pedig legkevésbé a negyvenesek
..., mégis sokan önként választják azt. A kutatásban részt vevő 1300 tizennyolc évesnél idősebb felnőttnek több mint 65 százaléka vallotta
vagy magányosnak érzi magát. A magány nem mindig negatív, sokan önként választják azt, csak akkor van baj, amikor az egyedülléthez
... jobban a magányt. A kutatás egyik legmeglepőbb eredménye az volt, hogy a közhiedelemmel ellentétben az emberek nem az öregedésükkel arányosan érzik
... életformát, míg a nőket elhagyják, és azért lesznek egyedülállók. Sokan azok közül is magányosnak vallották magukat, akik családban

MTI Itthon

Az ügyészség újra elutasította Deutsch-Für feljelentését

családi cége, a Fittelina Kft. ügyében legutóbb március 8-án fordult a nyomozó hatósághoz - adta hírül a Magyar Nemzet keddi
be, hogy feljelentést tett a Legfőbb Ügyészségen Apró Piroska, Dobrev Klára és más ismeretlen személyek ellen, különösen nagy összegű

hvg.hu Gazdaság

Hogyan szabjunk árat a lakásnak?

Azt mindenki tudja, mennyi pénzt szeretne kapni eladó lakásáért, ám azt sokkal nehezebb meghatározni, milyen ár lenne reális érte. A
Add jó olcsón, úgy biztosan megveszik – szól egy rutinos lakáseladó pesszimista tanácsa a kétezres évek közepéről, Budapestről. A
... ezért van jelentősége annak, milyen árat szabunk eladó ingatlanunknak. Az eredeti tanács persze túl egyszerű megoldás lenne, ráadásul
... a kínálati ár, mint látni fogjuk, számos árképzési taktika végeredménye lehet. Ilyen adatokat nem szívesen ad ki senki, úgyhogy

Világ

Helyszíni zsemle

Ma már nem elég sikkes csekkel jótékonykodni. Aki arról is meg akar győződni, hogy jó helyre kerül a segítsége, maga megy a hiányt
és turizmus szavakból összevont volunturizmus kifejezés önálló életre kelt, évi 50 milliárd dolláros idegenforgalmi üzletággá nőtte ki
... elkötelezettséget jelentett, ma már a kommercializálódás valamennyi jelét magán viseli. Utazási irodák tucatjai szerveznek "közcélú"
..., amelyek a hosszú hétvégétől a néhány hetes, de akár több hónapos, több helyszínt és országot magában foglaló körutazásig terjedhetnek

Vélemény

Portré Ungváry Krisztiánról

"Egyik barátom maga készítette kis katonafiguráival lejátszottuk a hétéves háborút. Én voltam a porosz sereg, mert inkább
és eladtam. - Ez semmi. Úgy tudjuk, volt idő, amikor ön volt a szovjet katonai ruhák, rendjelek, ereklyék egyik legmegbízhatóbb és

MTI Választás 2006

Fénymásolt cédulákat adott le a MIÉP-Jobbik Szombathelyen

Szombathelyen két választókerületben is fénymásolt kopogtatócédulákat adott le a MIÉP-Jobbik. A szombathelyi 2-es választókerületben nem
hogy érvénytelennek tekinti a nem szabályos módon kitöltött, fénymásolatban leadott ajánlószelvényeket, és jelezte, hogy rendőrségi
... választókerületében a MIÉP-Jobbik jelöltje március 10-én 1.245 darab ajánlószelvényt adott le, az ellenőrzés során azonban felmerült a
..., a MIÉP-Jobbik jelöltje március 10-én 916 darab ajánlószelvényt adott le, amiből a bizottság megállapítása szerint 478 darab volt

Annyit javult a pápa állapota, hogy mostantól nem adnak ki róla közleményt minden este

Annyit javult a pápa állapota, hogy mostantól nem adnak ki róla közleményt minden este

A Nitrogénművek a kormány „büntetőadójára” mutogat – „Jól áll a cég, csak nincs pénze”

A Nitrogénművek a kormány „büntetőadójára” mutogat – „Jól áll a cég, csak nincs pénze”

A friss NATO-tag Svédország nyolc Gripennel szállna be Lengyelország légvédelmébe

A friss NATO-tag Svédország nyolc Gripennel szállna be Lengyelország légvédelmébe

Reviczky Gábor: "Hálás lennék, ha halhatatlanná tennének"

Reviczky Gábor: "Hálás lennék, ha halhatatlanná tennének"

Így érkezett meg az EU-csúcsra Orbán Viktor – videó

Így érkezett meg az EU-csúcsra Orbán Viktor – videó

Herendi Gábor szerint pocskondiázó cunami indult a Futni mentem ellen

Herendi Gábor szerint pocskondiázó cunami indult a Futni mentem ellen

Húsz fok fölé mehet ma a hőmérséklet

Húsz fok fölé mehet ma a hőmérséklet

Több mint ezer településen ihatatlan a csapvíz, van, ahol még tisztálkodáshoz sem javasolják

Több mint ezer településen ihatatlan a csapvíz, van, ahol még tisztálkodáshoz sem javasolják

Íme a franciák Porsche Macan riválisa, a legújabb Alpine

Íme a franciák Porsche Macan riválisa, a legújabb Alpine

A címlapról ajánljuk