Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Itthon

Harmadszor adták át a Példakép Díjakat

részéből érkezett jelölések alapján kiválasztott kitűnőségeknek. Ezúttal Benkő Ferenc, Neszmély polgármestere, Szűcs László barlangász és Tunyogi
a közösség valóban képes lehet megfordítani az elvándorlás, elszegényedés tendenciáját. Szűcs László , barlangász, aki egyesületével

MTI Itthon

Miniszteren tesztelik a madárinfluenza elleni vakcinát

Néhány napon belül megkezdődik Magyarországon a madárinfluenza elleni oltóanyag embereken történő tesztelése, az első két oltást Rácz Jenő
arra, hogy különböző génszerkezeteket építsen be magába. Ha tehát a vírust egy ember egy szárnyastól megkapja, előfordulhat, hogy a

MTI Itthon

Kornai és Fischer Iván Budapest díszpolgára lehet

Akár hét új díszpolgára is lehet idén Budapestnek, ha a benyújtott javaslatokat támogatja majd a jövő héten a fővárosi önkormányzat
az eseti bizottság tárgyal a Pro-Urbe Budapestért-díjra benyújtott 36 javaslatról is. Közülük az érvényes fővárosi szabályozás alapján évente hat

Gazdaság

Kína számítógépóriása Magyarországon

kapni a "kék óriás" személyi számítogépeiről (pc). Az IBM pc üzletágát szőröstül-bőröstül felvásárló kínai Lenovo – jelenleg a világ 3
között e szolgáltatásokat is igénybe lehet majd venni.   A hongkongi tőzsdén jegyzett Lenovo Group Ltd. - hosszas jogi procedúra után

hvg.hu Kult

Akusztikai terror helyett minőségi zene a plázákban

Az akusztikai terror jeleivel lépten-nyomon találkozni lehetett a magyarországi közhasználatú tereken; az éttermekben tuc-tuc
rendszer. Sem a műholdas sugárzásba, sem az mp3-vezérelt háttérzenei szolgáltatásba nem lehet „belenyúlni”, sem technikai, sem
... amúgy talán a magyarországi kiadók is örülnének, hiszen növekednének az eladások, és szerzők is, hiszen a nyilvános lejátszásokért pénzt

Itthon

Ellehetetlenül a pedagógiai szaksajtó?

Könnyen lehet, hogy megszűnik a hazai pedagógiai sajtó, mivel az Oktatási Minisztérium véget vet a folyóiratok támogatásának. A
az idei működéshez 24.5 milliót kapott az OM-től. Jövőre legalább ugyanennyire lenne szükség, a lap teljes költségvetése 37 millió

Infinit Tech

Politikai manipulációra használják a videojátékokat

kapcsolatban tört ki, a játékban ugyanis kódok segítségével erotikus jeleneteket lehetett előcsalni
Warcraft”, a „Halo 2”, a „God of War”, a „Half-Life 2” és a „Knights of the Old Republic” is díjakat kaptak egy G4 nevű, játékokkal

hvg.hu Világ

Kik a felelősök New Orleansért?

a kiürítést, de miért az utolsó pillanatban? Ki a felelős a történtekért? Nem lehet egyetlen hatóságot, vagy egyetlen személy
Busht is bírálják, amiért nem kapott időben észbe. Csak késve szakította meg szabadságát, és napok teltek el, amíg végre felvállalta

MTI Világ

Totálisan kiürítik New Orleans-t

A rendőrség felhatalmazást kapott arra, hogy erővel bírja az embereket távozásra, ha
klasszis adakozása révén tovább lehet kezelni a térségben élő rákbetegeket. "Úgy tűnik, hogy későn érkezett a segítség New Orleansbe

hvg.hu Itthon

Demagógok, népbarátok és populisták

Még akkor is, ha nincs igazuk. Már magával a populizmus szóval is baj van, és a populizmus vádja maga is populista lehet, ha a hiányzó
ideológiai irányzatnak tekintjük, érdemes megpiszkálni, hol „fedezték fel”, és „mire használták”. De míg a hagyományos politikai
... az embereknek, hogy „ma kormánnyal vagytok, holnap maga a kormány lesztek”, a nép nem kapott valódi beleszólást az ügyek vitelébe. A
... szükségszerűen együtt járó túlköltekezés és krach pedig szükségszerűen erodálta a rezsimek támogatottságát. Osztogatni csak addig

MTI Itthon

Markó szerint csak a kettős állampolgárság a megoldás

A kettős állampolgárságot csak a kettős állampolgársággal lehet kiváltani, semmi egyébbel – mondta a Krónikának adott nyilatkozatában
csak a kettős állampolgársággal lehet kiváltani, semmi egyébbel". Az RMDSZ elnöke Elmondta, hogy a szövetség nem kapott

Itthon

Korai rákfelismerés PET/CT-vel

Nem lehet eléggé hálás a sorsnak az a beteg, akinek nem kezdték el kezelni a jobb veséjében hagyományos komputer tomográffal (CT) talált
azonban a kapott kép kiértékeléséhez nagyobb gyakorlatra van szükség. A CT-vel egybeépített PET óriási előnye, hogy ugyanabban a
... pedig indokolatlan műtétek, és hatástalan kemoterápiák milliós költségeitől lehetett megkímélni. A két új központ kapacitása évi

MTI Itthon

Nagy Zsolt: az informatikai tárca nem költött egymilliárdot Erdélyre

létrehozására kapott 300 millió forintnak is csupán az egynegyede érkezett meg - derült ki Nagy Zsolt romániai informatikai
pénzforrások feltérképezésére folytatott tárgyalások, ezért most az alapítvány azt várja, hogy a forráselosztótól engedélyt kapjon "az
... között az IHM közel egymilliárd forintot csorgatott volna Erdélybe. Szerinte ennyi pénzt esetleg az összes határon túli magyar régió

HVG-Könyvek

Hogyan arasson tartós üzleti sikert cégünk?

Hogyan lehet egy kutatást összefoglaló könyv érdekes egy cégvezető
Hogyan lehet egy kutatást összefoglaló könyv érdekes egy cégvezető számára? Hát úgy, hogy üzleti a témája, olvasmányos, a
... következtetéseket, azaz a kiemelkedés alapelveit azonban a kutatók időtlennek ítélik. Azt próbálják meg általános érvénnyel megfogalmazni, miként
... vállalkozást olyanná átalakítani, hogy az tartósan kiváló eredményeket legyen képes elérni. Bár nem kapunk készen egy néhány pontból

MTI Kult

Lambert Budapesten forgat

Metamorfózis címmel amerikai-magyar horrorfilm forog Budapesten Christopher Lambert főszereplésével. Lambert következő munkája is magyar vonatkozású
leszármazottat alakító 46 éves Lambert azt mondta, szereti a valóságtól elszakadó, fantasztikus témájú filmeket, amelyek nézve álmodozni

MTI Itthon

A kormányszóvivő szerint Szijjártó hangulatot kelt

A fideszes képviselő szerint a "Gyurcsány-cégháló" összesen több mint 300 millió forint állami támogatást kapott, és több mint 400
millió forintos állami támogatásban részesültek, és több mint 400 millió forintnyi állami megbízást kaptak. Az ellenzéki politikus
..., hogy a "Gyurcsány-cégháló" összesen több mint 300 millió forint állami támogatást kapott, és több mint 400 millió forintnyi állami
... hozzátette: a Szijjártó Péter által említett összegek töredékét sem kapták meg az érintett vállalkozások azt követően, hogy Gyurcsány

Mit keres a matematikus a háziorvosi rendelőben, ha nincs panasza? Hatalmas változások jöhetnek az EESZT-ben

Mit keres a matematikus a háziorvosi rendelőben, ha nincs panasza? Hatalmas változások jöhetnek az EESZT-ben

A londoni csúcstalálkozón egy új szövetségesi rendszer alapjait rakták le – Magyarország nélkül

A londoni csúcstalálkozón egy új szövetségesi rendszer alapjait rakták le – Magyarország nélkül

Lech Walesa: Sértő, hogy Trump hálát és tisztelet vár az Ukrajnának nyújtott támogatásért

Lech Walesa: Sértő, hogy Trump hálát és tisztelet vár az Ukrajnának nyújtott támogatásért

Őrizetbe vették a Berekfürdőn holtan talált 10 éves német kisfiú anyját

Őrizetbe vették a Berekfürdőn holtan talált 10 éves német kisfiú anyját

50 helyett 170-nel hajtott egy fiatal Esztergomban, félmilliós bírsággal zárta a száguldást

50 helyett 170-nel hajtott egy fiatal Esztergomban, félmilliós bírsággal zárta a száguldást

Al Di Meola újfent arra kéri Orbánt: ne álljon Trump mellé

Al Di Meola újfent arra kéri Orbánt: ne álljon Trump mellé

Telelés közben vettek videóra egy denevért a Királyréten

Telelés közben vettek videóra egy denevért a Királyréten

Egy katolikus iskola tanára pizsamapartit szervezett a nyolcadikos diákjainak, majd az egyik fiút szexuálisan zaklatta

Egy katolikus iskola tanára pizsamapartit szervezett a nyolcadikos diákjainak, majd az egyik fiút szexuálisan zaklatta

Ukrajna hat hónapra elegendő fegyverkészlettel rendelkezik, most azon gondolkodnak, mi lesz utána

Ukrajna hat hónapra elegendő fegyverkészlettel rendelkezik, most azon gondolkodnak, mi lesz utána

A címlapról ajánljuk