Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Karrier

Hiller-Hoffmann vita a felsőoktatásról

Az azonnali kérdések és válaszok órájában a szocialista Hiller István és Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár vitázott a felsőoktatási
vissza a kabinet a felsőoktatási törvény koncepcióját, hanem további megfontolást kért több ponton. "Nem is azzal a szándékkal

Szegő Péter Itthon

A nap képe: "Dohányzós" Kerényi a nemdohányzók nagy napján a Parlamentben

Az Országgyűlés elfogadta a nemdohányzók védelméről szóló törvény módosítását, amely 2012-től valamennyi zárt közforgalmú térben és
kérdésünkre a politikus (Szabolcs az ország fő dohánytermelő területe). Az ellenzéki képviselő hangsúlyozta: ő személy szerint nemmel fog szavazni

Fürjes Judit Vélemény

Gémesi: bennünket nem kérdeztek meg az önkormányzati törvényről

Készül az önkormányzati törvény, de eddig erről a kormány nem kérdezte a Gémesi György vezette önkormányzati szövetséget. fFennáll a
hogy a jövőben össze lehet vonni településeket. 1990-ben, amikor megalkották az önkormányzati törvényt, közel 1600 tanács volt az
... az új törvény lehetőséget adott rá, hogy a települések önállóan szerveződjenek és így jött létre a mai több mint 3100 önkormányzat. Ha
..., hogy a törvény-előkészítés során mi marad, és mi kerül ki az önkormányzati törvényből, ezért felelősen nyilatkozni

MTI Itthon

Szijjártó szerint megbukott az MSZP és az LMP bojkottja

szóvivője arra, hogy az MSZP és az LMP is részt vesz az alaptörvény részleteit kibontó kétharmados törvények
csütörtöki számában megjelent cikk szerint az MSZP és az LMP is részt vesz az új alkotmány részleteit kibontó kétharmados törvények
... Mónika, az MSZP közjogi kabinetjének vezetője szerint a szocialista pártnak ott kell lennie a sarkalatos törvények parlamenti
... fogalmazott: a Fidesz az új alkotmánnyal bilincset készített, amelyet a sarkalatos törvényekkel akar rákattintani a következő kormány

MTI Gazdaság

Elkészült az agrárkamarai törvény tervezete

Elkészült az agrárkamarai törvény tervezete, a dokumentumot társadalmi vitára bocsátották - jelentette be Fazekas Sándor
 A törvénytervezet társadalmi vitája csütörtöktől május 15-ig tart.  A részleteket ismertetve Ángyán József arról beszélt, hogy az agrárkamarai
... váljon. A törvény erejénél fogva mindenki, aki agrárgazdasággal foglalkozik alanyi jogon tag lesz az új szervezetben. Egy tag, egy
.... A miniszter szerint a már létező különböző szakmai és civil szervezetek, valamint érdekképviseletek működésére az agrárkamarai törvény

MTI Itthon

MSZP: nem lehetne cégvezető a miskolci polgármester

Az MSZP miskolci önkormányzati frakciója törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményez a megyei kormányhivatalnál a városi közgyűlés
... önkormányzatokról szóló törvény szerint ez összeférhetetlen a polgármesteri tisztséggel - közölte Simon Gábor, a városi közgyűlés
Az önkormányzatokról szóló törvény szerint főállású polgármester a képviselő-testület hozzájárulása nélkül nem lehet gazdasági társaság
... azt is: a megyei kormányhivatal vezetőjétől emiatt törvényességi felügyeleti eljárást kért, és arra is választ vár, hogy az

MTI Itthon

Visszaül az MSZP és az LMP a parlamentbe

Az új alkotmány részleteit kibontó kétharmados törvények vitájában a Népszabadság szerint már részt vesz a két ellenzéki
Lamperth Mónika, az MSZP közjogi kabinetjének vezetője szerint a szocialista pártnak ott kell lennie a sarkalatos törvények parlamenti
.... Ahogy a lapnak fogalmazott: a Fidesz az új alkotmánnyal bilincset készített, amelyet a sarkalatos törvényekkel akar rákattintani a
... csuklójára, úgy, hogy eközben Orbán Viktor zsebre teszi a bilincs kulcsát. Hozzátette: az MSZP-nek a sarkalatos törvények vitájában

MTI Itthon

Szeptemberben kerülhet az Országgyűlés az új közoktatási törvény

Május közepén tárgyalja a kormány a közoktatási törvény koncepciójának végleges változatát, a jogszabály-tervezet pedig várhatóan
Nagy Anna azt mondta, ha tartani tudják a tervezett ütemet, 2012 szeptemberétől már az új közoktatási törvény rendelkezései lesznek

MTI Itthon

Lázár: még az idén új önkormányzati rendszer lesz

Legkésőbb ősszel a Parlament elé kerül az új választási törvény - mondta Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője az InfoRádió Aréna című
húzódjanak el az ügyek. Az új alkotmány részletes szabályokat tartalmaz a választásokra és a választhatóságra vonatkozóan. Minden sarkalatos
... vonatkozó szabályokat. Részleteket nem árult el, csak annyit mondott: szeretné, ha minden kétharmados törvényhez az ellenzék is
.... Azt mondta: májusban teszi le a Belügyminisztérium a törvény új koncepcióját a kormány asztalára, és reméli, hogy a költségvetés

hvg.hu Itthon

Tizenhárman döntenék el, mi hungarikum

A hungarikum törvény tervezete egy 13 fős, főleg minisztériumi tagokból álló bizottságra bízná annak végső eldöntését, hogy mi lehet
Hétfőn zárult le a leendő hungarikum törvény tervezetének társadalmi egyeztetésének második fázisa, a hvg.hu úgy tudja, hogy a
... is megtörténjen a minősítés. De mi az a hungarikum? Az, hogy a törvény szerint mi lehet hungarikum, egy piramisszerű értékelési
... automatikusan hungarikumnak minősülnének). A kereskedelemben megjelenő hungarikumok számára új védjegyet vezetnének be. A

MTI Itthon

Tétényi: vége a jogállamnak Esztergomban

összehívott hétfő esti ülésen levette a napirendről a város 25 milliárd forintos adósságának rendezéséről szóló tervet, és helyette egy korábbi
szerint az önkormányzati törvény csak az alakuló ülésen ad ülésvezetési jogkört a korelnöknek. Rendelettel alkotott jogszabály pedig
... a napirendről az adósságrendezési tervet, mert a mostani tárgyalással elismerték volna, hogy a korábbi ülés törvénytelen volt. A

MTI-OS Karrier

Levelet írt Orbánnak az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete

Az Alapítványi és Magániskolák Egyesülete (AME) megdöbbent, hogy a sajtóból kellett értesülnie arról, hogy a közoktatási törvény
elnöksége egyetért a Közoktatási törvény koncepciójának államosítási törekvésével. Az eredeti koncepcióról az AME részletes álláspontot

MTI Itthon

Romák elleni támadások: még marad a régi bíró

Egy bírósági perben egy adott bíró összeférhetetlenség vagy elfogultság miatti kizárását a büntetőeljárási törvény szabályozza
a büntetőeljárási törvény szabályozza. A romák elleni támadássorozat múlt hét szerdai tárgyalásának kezdetén jelentett be elfogultságot

MTI Gazdaság

Késhet az új közbeszerzési törvény hatályba lépése

hatályba az új közbeszerzésin törvény - mondta Gajdos Róbert a Közbeszerzések Tanácsa elnöke hétfőn, a Transparency International (TI
hátrányosan befolyásoló szabályokat elemezte. Amennyiben az új törvényben a kormány hatáskörébe vonná a Közbeszerzések Tanácsát
... megállapítása szerint pedig egy olyan új közbeszerzési törvénnyel, amely megköveteli a közpénzekkel történő felelős gazdálkodást, évi

1
348 349 350 351 352
482
Árstoppal ébredt hétfő reggel Nagy Márton

Árstoppal ébredt hétfő reggel Nagy Márton

Hiba történt a Paksi Atomerőmű 4-es blokkjában

Hiba történt a Paksi Atomerőmű 4-es blokkjában

Nemzetközi lapszemle: Kiemelt figyelmet kaptak a világsajtóban a Trumpnak tapsoló Orbánék

Nemzetközi lapszemle: Kiemelt figyelmet kaptak a világsajtóban a Trumpnak tapsoló Orbánék

Egyre vastagabban fog a lakásukat hirdetők ceruzája

Egyre vastagabban fog a lakásukat hirdetők ceruzája

A lesoványodva szabadult Eli csak most tudta meg, hogy családját már 2023. október 7-én lemészárolta a Hamász

A lesoványodva szabadult Eli csak most tudta meg, hogy családját már 2023. október 7-én lemészárolta a Hamász

Elengedték a szaúdi hatóságok azt a nőt, akit Twitter-bejegyzések miatt 34 év börtönre ítéltek

Elengedték a szaúdi hatóságok azt a nőt, akit Twitter-bejegyzések miatt 34 év börtönre ítéltek

Elhárították a hibát a Paksi Atomerőműben

Elhárították a hibát a Paksi Atomerőműben

Tizenöt éves játékosa góljával a második meccsét is megnyerte a női hokiválogatott az olimpiai selejtezőtornán

Tizenöt éves játékosa góljával a második meccsét is megnyerte a női hokiválogatott az olimpiai selejtezőtornán

Mérnökszemmel vezeti le Aszódi Attila, hogy miért nem gödöromlás történt Paks II. építkezésénél

Mérnökszemmel vezeti le Aszódi Attila, hogy miért nem gödöromlás történt Paks II. építkezésénél

A címlapról ajánljuk