Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Választás 2006

Az MDF elmagányosodása

Izgalmas hetek, hónapok következnek a magyar politikában. Ha győz a koalíció, abból a gödörből kell kivezetniük az országot, amibe az

MTI Választás 2006

Már 3 helyen született Fidesz-MDF együttműködés

is visszautasította, ugyanakkor azt mondta: nem annak van itt az ideje, hogy minősítgessék egymást. Orbán Viktor erről a Magyar Rádió
70 százalék fölé vinni a részvételt, s azt szerették volna elérni, hogy a magyar demokrácia erősebb legyen. Ezt nem tudtuk elérni

hvg.hu Választás 2006

Az MDF szavazói nem engednek a Fidesz nyomásának

A Magyar Demokrata Fórum jelöltjei arra kérik a többi jelöltet, hogy ne saját érdekeiket, hanem a demokrata fórumét tartsák szem előtt
a szavazókat, akik eddig ellenálltak a riogatásoknak és kitartottak az MDF mellett nem lehet arra kényszeríteni, hogy más pártra szavazzanak. A
..., arról nem az MDF tehet. Ezt a felelősséget a Magyar Demokrata Fórum nem vállalja magára.

Vélemény

A Magyar Nemzet jobbat érdemel

méltó sajtó támogat. Az egykor a magyar újságírás etalonjának tekintett Magyar Nemzet szélsőséges hangnemű napilappá vált
egy másik, fájdalmasabb vonatkozása, mely egyértelműen a médiával függ össze. Arról van szó, hogy az elmúlt négy évben a jobboldal napilapja, a
...”. Elképesztőnek tartom, hogy az egykor a magyar újságírás etalonjának számító Magyar Nemzet olyan mélyre süllyedt, ahol
... arra, hogy a 2002-es választások előtt a Magyar Nemzet ezzel a címmel hozott cikket: „K.O.” Vagyis nemcsak ostobán megelőlegezte a

MTI Világ

Hejce: telefont és útlevelet találtak a helyszínen

Az egyik áldozat mobiltelefonját és útlevelét találta meg vasárnap a januárban Magyarországon lezuhant szlovák katonai repülőgép katasztrófájának
Ladányi Lajos, a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) képviselője, a parlament védelmi bizottságának tagja a testület keddi ülésén be is

hvg.hu Vállalkozás

Áfa-visszaigénylés: összevonhatók-e az értékek?

Mikor, mennyi áfát, s hogy lehet visszaigényelnie egy magyar vállalkozónak? Kell-e egészségügyi hozzájárulást fizetnie a külföldi
? Nem kívánja a magyar egészségügy szolgáltatásait igénybe venni, más országban biztosított. Összefügg-e ez a kettő? Szeretném megtudni
.... Ez jelen esetben Magyarország, azaz a magyar adójogszabályok vonatkoznak az ilyen jövedelmekre. A lakásbérbeadás tipikusan egy
... adótípus, hiszen ezért nem kap egészségügyi szolgáltatást a magánszemély, tehát a kérdés sem merülhet fel, hogy igénybe kívánja-e venni a

MTI Gazdaság

Moody's: az egyik legfejlettebb bankrendszer a magyar

A magyar bankrendszer igen sok hasznot húzott a külföldi stratégiai tulajdonosok jelenlétéből, és a közép-európai térség egyik legjobb
A Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő szerint a magyar bankok hitelképessége jelentősen javult azzal, hogy a külföldi
... a lakossági piacon -, és pénzügyi segítséget is nyújtottak a bankoknak. A Moody's által besorolással ellátott magyar bankok
....    A magyar bankrendszerre jellemző, "A2" szintű (elsőrendű) átlagos devizabetéti besorolás is jelzi, hogy a magyar

MTI Választás 2006

S&P: az első fordulónak még nincsenek következményei

A magyarországi választások első fordulójának, amelyből egyik párt sem került ki egyértelmű győztesként, nincs azonnali hatása a szuverén
A világ legnagyobb hitelminősítőjének kommentárja szerint a magyar besorolás jövője szempontjából az lesz a döntő, hogy a
..., hogy az S&P januárban az addigi stabilról negatívra rontotta a magyar adósosztályzat kilátását, a magyarországi közfinanszírozási
... végén, a választások első fordulója előtt azt írta heti térségi devizastratégiai elemzésében, hogy a következő magyar kormány

MTI Választás 2006

Financial Times: az SZDSZ döntheti el a választásokat

a hatalmat - írta a magyar parlamenti választásokat kommentálva internetes honlapján a Financial
A londoni üzleti napilap a szavazatok 90 százalékának összeszámlálása alapján a választási éjszaka meglepetésének nevezte a Magyar
.... Van véleménye? Mondja el  a hvg.hu fórumán! A magyar szavazóknak a fiatal szocialista miniszterelnök, Gyurcsány
... (PPP) és a külföldi befektetéseket, míg Orbán, aki bírálja az általa "vadkapitalizmusnak" nevezett magyar gazdasági rendszert, sokkal

hvg.hu Itthon

A világsajtó a régi koalíció esélyeiről beszél

A magyar parlamenti választások széles sajtóvisszhangot váltottak ki a világban, annak ellenére, hogy a legutóbbi információk a
A törökök rendkívül érdekesnek találták, hogy a magyar polgárok először járulnak az urnákhoz azóta, hogy az ország belépett az Európai
... Gyurcsány és Orbán vezérletével. A végső győzelem meglehet, hogy csak pár szavazaton múlik, így ádáz küzdelem folyik. A török lap azzal zárja ismert
... bejutásának döntő szerepe van. A voanews.com (a Voice of Amerika, azaz Amerika Hangja) médiavállalat fényképes tudósítása „A magyarok

MTI Választás 2006

Az oroszok nem tartanak a választás eredményétől

Bárki győz is a magyar parlamenti választásokon, Budapest geopolitikai pozíciói nem módosulnak számottevően: Magyarország továbbra is
Simon Araloff, az AIA európai részlegének koordinátora megjegyezte, hogy a magyar kampányban – a tavalyi német és lengyel
... – gyakorlatilag nem érintették az Oroszországhoz fűződő viszonyt. A magyar jobboldali konzervatívok és szocialisták egyaránt az
... panaszkodnak, hogy a magyarok az utóbbi években elárulják a "visegrádi egységet", Brüsszel és Berlin kedvére téve. Ennek kirívó

Végre tényleg itt a tavasz: napsütés és további melegedés jön

Végre tényleg itt a tavasz: napsütés és további melegedés jön

1,6 millió eszközt fertőzött meg egy androidos kártevő, ami egyre csak veszélyesebb

1,6 millió eszközt fertőzött meg egy androidos kártevő, ami egyre csak veszélyesebb

Ennek a 34 éves Mercinek az árából kijön egy vadonatúj 802 lóerős S-osztály

Ennek a 34 éves Mercinek az árából kijön egy vadonatúj 802 lóerős S-osztály

Az Egyesült Államok felfüggeszti a kiberhadműveleteit Oroszországgal szemben

Az Egyesült Államok felfüggeszti a kiberhadműveleteit Oroszországgal szemben

Kilenc embert őrizetbe vettek, amikor egy Tesla-szalon előtt tüntettek Elon Musk ellen

Kilenc embert őrizetbe vettek, amikor egy Tesla-szalon előtt tüntettek Elon Musk ellen

Otthagyta a Metát a sztárügyvéd, mert a cégen és Mark Zuckerbergen is „neonáci őrület lett úrrá”

Otthagyta a Metát a sztárügyvéd, mert a cégen és Mark Zuckerbergen is „neonáci őrület lett úrrá”

Fegyverkezési programot jelentett be Ursula von der Leyen

Fegyverkezési programot jelentett be Ursula von der Leyen

Valaki csaknem 650 millió forintot nyert a hatos lottón

Valaki csaknem 650 millió forintot nyert a hatos lottón

Kocsis Máté elmondta, mit terveznek a szerintük Soros-bérenc sajtó ellen

Kocsis Máté elmondta, mit terveznek a szerintük Soros-bérenc sajtó ellen

A címlapról ajánljuk