Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Itthon

Vízágyúval szorították ki a támadókat a köztévéből

Mintegy félszáz tüntető vonult a Kossuth térről a Magyar Televízió elé – adta hírül a Hír TV este tíz órakor. Tizenegykor a huligánokkal
szerint a rendőrség csak könnygáz bevetésével tudta kiszorítani a támadókat. A tüntetők kavicsokkal dobálták az épületet, és egy uniós zászlót is
... vésőkkel estek neki a tüntetők. Többen feszegetni kezdték az emlékművön lévő címert, és összetörték a kőből készült virágládákat

MTI Itthon

Az MSZP-frakció kiáll Gyurcsány mellett

este Budapesten, a szocialista frakció zárt ülését követően, melyen a miniszterelnök is jelen volt
akar, ahol nem a riválisok küzdelmei, hanem az ország nagy történetei a meghatározóak" - hangsúlyozta a kormányfő. Kérdésre

MTI Itthon

A Kossuth-téren áttörték a kordont

Mintegy 5.000 ember gyűlt össze a fővárosi Kossuth téren kora estére, hogy Gyurcsány Ferenc és kormánya leváltását követelje; néhány
néha paradicsomot, apróbb tárgyakat dobálnak a rendőrök felé, akik minderről nem vesznek tudomást. Kora este, sötétedéskor még mindig
...-főkapitányság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a vasárnap estétől folyamatosan zajló demonstráción rendőri intézkedésre nem került

Papp László Tamás Vélemény

Pinokkió-gate, avagy vége az átverőshownak?

Géprabló tör be a pilótafülkébe, csőre töltött stukkerrel fenyegetve a személyzetet. Azt kiabálja, ha nem teszik, amit mond, golyót
s a hangfelvétel lényegében ugyanezen mentalitás summázata. Beismerése mindannak, amit a közvélemény gondolkodásra hajlamos része eddig

MTI Itthon

Kéri és Stumpf: ellentétes értelmezések

a tartaléka, amelyik hazudozásra épített". Stumpf István szerint a nyilvánosságra került májusi frakcióülés hangfelvételének ügye
politikája, amit egyszerűen nem lehet kimosdatni a médiának" - fogalmazott.   Stumpf István szerint Gyurcsány Ferenc
..., és olyan unalmas, hogy ott az nemigen tűnt föl".   Stumpf István, a Századvég Alapítvány elnöke szerint a nyilvánosságra került
... és véglegesen" megrendült. Félő, hogy ez egy kormányzati válságot idéz elő, mert nagyon nehéz lesz ilyen morális alapon támogatást kérni

hvg.hu Vélemény

„Gyurcsány sokkal inkább megszállott, mint cinikus"

A Nap TV hétfő reggeli adásában Betlen János beszélgetett Bence György filozófussal, Lengyel László és Stumpf István politológusokkal. A
a kialakításához. Sőt, mondott olyat is, hogy nem is akar itt egy csomó olyan trükkről beszélni, amiről jobb hogyha nem
... nem az a következménye, hogy felajánlja a lemondását? L. L.: Mert ő úgy gondolja - és ez az amit magyarázott itt reggel, tegnap
... be. De most itt vagyok miniszterelnökként. Mit is akartam csinálni, amikor elindultam? Nos, ebből a szempontból még csak

hvg.hu Itthon

Sajtó elé vinné a kiszivárogtató nevét az MSZP

Ha kiderül, hogy ki vagy kik szivárogtatták ki a balatonöszödi frakcióülésen elhangzottakat, be fogjuk jelenteni a sajtónak – nyilatkozta a hvg.hu
Nyakó István egyben a leghatározottabban cáfolta a hvg.hu-nak azt a szocialista körökben is terjedő információt, miszerint Szekeres

MTI Itthon

Thürmer és Csurka egy véleményen

Ahogyan Csurka István, úgy Thürmer Gyula is alkotmányozó nemzetgyűlés összehívását tartja szükségesnek a kormányfő balatonöszödi
úgy fogalmazott, "Gyurcsány Ferenc, Hiller István - az egész elnökséget nem akarom most felsorolni".
... állítottak négy évvel ezelőtt, "az utolsó többé-kevésbé tisztességes választásokra". Arra a felvetésre, hogy e fórum gondolatát Csurka

MTI Világ

Belfastban 11 rendőrt sebesítettek meg

Katolikus fiatalok 11 rendőrt sebesítettek meg Belfastban, amikor a rend őrei egy autótolvajt akartak őrizetbe venni. A
A fiatalok vasárnap éjjel támadták meg a rendőröket, amikor azok egy lopott gépkocsit vezető autótolvajt akartak

MTI Itthon

Hiller: az MSZP támogatja Gyurcsány Ferencet

Az MSZP támogatja Gyurcsány Ferencet és azt a politikát, amit a miniszterelnök visz - mondta Hiller István szocialista
távozását vasárnap este óta követelő demonstráció kapcsán az MSZP elnöke azt mondta, az Alkotmány és a jogszabályok betartása mellett
...Aki eljuttatta a sajtónak májusi frakcióülés hangfelvételét, rosszat akart tenni a miniszterelnöknek, mégis használt a magyar politikai
.... Kitörve a hazugságspirálból végigvisszük a reformokat, amelyek a korszerű és modern Magyarországhoz vezetnek - közölte Hiller István

hvg.hu Autó

Összkerekes változatban is rendelhető az S-osztály

Mostantól állandó összkerékhajtással is rendelhető a Mercedes-Benz S-osztály. Az önálló fejlesztésű új rendszer előnyösen ötvözi a
befecskendezésű V6-os dízelmotorja, és 7,8 másodperc alatt gyorsítja fel 100 kilométer/órás sebességre az akár 245 kilométer/óra
... képest. Így akár több mint 1000 kilométert képes megtenni az S 320 CDI 4MATIC egyetlen tankolással. Az S-osztály valamennyi 4MATIC

hvg.hu Itthon

Gyurcsány címlapfotói és nyilatkozatai

frakcióülésén. A beszéd következményei egyelőre kiszámíthatatlanok, ám a miniszterelnök vasárnap este bejelentette, nem mond le
mindenki a holnapi népszerűség és az ellenfél reakciójától teszi függővé, mit mond”- mondta a Népszavának nyilatkozó Gyurcsány Ferenc
... „Hazudtunk reggel, éjjel meg este” – mondta Gyurcsány Ferenc az előző másfél évről májusban Balatonőszödön, az MSZP-frakciónak. A
... meg este” Gyurcsány Ferenc a megnyert választás után beismerte: évekig nem csináltak semmit Ellentmondások sora kísérte a második

Itthon

Szocsiban hallgatnak Gyurcsány botrányáról

nemzeti fejlesztési programokban való részvételre. Az orosz médiumok nem akarnak ünneprontóak lenni: Putyin orosz elnök és Gyurcsány
Az orosz rádiók és televíziók a jelek szerint úgy döntöttek, nem foglalkoznak a magyarországi belpolitikai vitákkal azon a napon
... bekövetkezett jelentős javulás annak köszönhető, hogy a 2002-ben hatalomra került szocialista-liberális koalíció rendezni akarta a két
... a magyar cég megszerzéséről, s az orosz állam vezetői – akik támogatják az orosz cégek külföldi tulajdonszerzését – minden bizonnyal lobbizni

MTI Itthon

Gyurcsánynak találkozója van, nem magyarázkodhat

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök szerint az, hogy körülbelül tíz órán keresztül nem tudja majd közvetlenül magyarázni azt, amit a
... változásokról gondol, nem áll arányban azzal a veszteséggel, ami az orosz elnökkel történő találkozó lemondásával járna. A kormányfő
"Az, (...) hogy nagyjából tíz órán keresztül nem fogom tudni magyarázni közvetlenül és élőben mindazt, amit gondolok a szükséges

MTI Világ

Charles herceg farmot vásárol magának Erdélyben

A Brassó megyei, és körülbelül ezer lakosú Szászfehéregyházán (román neve Viscri) egy körülbelül kétszáz éves farmot akar magának
egyemeletes ház a látogatók rendelkezésére áll majd, kivéve azt a néhány napot, amikor Charles Szászfehéregyházán tartózkodik.

MTI Itthon

Gyurcsány: szembesülni kell az elmúlt évekkel

Gyurcsány Ferenc szerint a zárt, balatonőszödi MSZP-frakcióülésen elmondott beszéde azt mutatja, hogy amit az elmúlt három-négy hónapban
A kormányfő úgy fogalmazott: "a szöveg azt mutatja, hogy amit az elmúlt három-négy hónapban mondok és csinálok, az nem kommunikációs

automenedzser.hu Autó

Audi S8 teszt: gőzkalapács Lambo szívvel

Szinte szűz volt még, alig 800 kilométert futott előttem. Azt csináltam vele, amit akartam, mindent megtett nekem. Az
csúcsának számító remekműbe, az Audi S8-asba. Amikor a szerkesztőségben ódákat kezdtem zengeni az S8-ról, az egyik kollégám egy Bentley
..., Mercedes-Benz S65 AMG) még nem voltak nálunk. Ami késik, nem múlik. Kevés autó tudja azt, hogy ha rálépünk a gázra bedugul a fülünk
... biztató kilátások, már ami a pénztárcánkat illeti, de hát egyszer élünk. Visszafogottan vezettem a kezes monstrumot, néha egy-egy

Itthon

Pokorni: játékszernek tekintette az embereket Gyurcsány

Tegnap este néhányan összegyűltünk, de a Fidesz részéről nem lesz botrány, elég botrány az, amit Gyurcsány Ferenc okozott
tekintette az embereket, ugyanis nem az az MSZP hatalmi érdekeinek képviseletével bízták meg, hanem a gyerekek, az idősek, az ország dolgaival

Dorka maximum fokozaton készül az érettségire, mégis stresszel – kiégő tinédzsereket termel a magyar oktatás

Dorka maximum fokozaton készül az érettségire, mégis stresszel – kiégő tinédzsereket termel a magyar oktatás

Naponta 14 liter tiszta ivóvizet von ki a levegőből a kidobott ételmaradékokkal működő új módszer

Naponta 14 liter tiszta ivóvizet von ki a levegőből a kidobott ételmaradékokkal működő új módszer

Az India és Pakisztán közötti háború egyre közelebbinek tűnik, és mintha mindkét fél évek óta erre készülne

Az India és Pakisztán közötti háború egyre közelebbinek tűnik, és mintha mindkét fél évek óta erre készülne

A konzervatívok favoritjaként mutatja be Erdő Pétert a New York Times a pápaválasztás előtt

A konzervatívok favoritjaként mutatja be Erdő Pétert a New York Times a pápaválasztás előtt

Fogyasztóinjekció fejlesztésébe száll be a Richter

Fogyasztóinjekció fejlesztésébe száll be a Richter

11 évesen meghalt a Netflix brazil gyerekszínésze

11 évesen meghalt a Netflix brazil gyerekszínésze

Átíródott a baleseti toplista: már nem a gyorshajtás a legfőbb baleseti ok

Átíródott a baleseti toplista: már nem a gyorshajtás a legfőbb baleseti ok

Kijelöli a kereteket a bizalmi vagyonkezelés, de ezek szükség esetén módosíthatók

Kijelöli a kereteket a bizalmi vagyonkezelés, de ezek szükség esetén módosíthatók

Hidegebb van a szokásosnál, a hétvégén gyenge fagy is lehet

Hidegebb van a szokásosnál, a hétvégén gyenge fagy is lehet

A címlapról ajánljuk