Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Világ

Perújrafelvétel a Pasolini gyilkosság ügyében

A harminc évvel ezelőtt meggyilkolt világhírű olasz filmrendező, Pier Paolo Pasolini családja új vizsgálatot kezdeményezett, miután a
a baloldali filmrendező meggyilkolásának ügyében. Három évtizede Pasolini nemcsak a kor uralkodó erkölcsi megítélése szerint volt botrányos, hanem
... politikai elit számára is nagyon kellemetlen figurának számított. Kíméletlen őszinteséggel figyelmeztette az olaszokat a fasizmus
... veszélyére, s egyenesen azt követelte, hogy a veszélyért elsősorban felelős "pártállamot", az akkor teljhatalmú olasz

MTI Világ

Leigazolták Matthäust

Öt év után ismét tétmérkőzésen lép pályára pénteken Lothar Matthäus, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi

MTI Itthon

Such Györgyöt jelölték a Magyar Rádió elnökének

Such Györgyöt jelölte a Magyar Rádió Rt. elnökének a közszolgálati médium kuratóriumának elnöksége hétfőn – értesült a testület több
mellett támogatta Such György, a Magyar Televízió korábbi alelnöke jelölését. A nagykuratórium 10 órakor ült össze, s szintén
... elmondhatta elképzeléseit Czeglédi Réka, a BBC munkatársa, Láng Balázs, a BBC magyar adásának volt munkatársa, Fodor János televíziós

MTI Világ

Putyin: Oroszország nem felejt

Oroszország soha nem felejti el a szövetségesek, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, valamint a német és olasz
valamint a német és olasz ellenállókra - mondta Putyin, hozzátéve, soha többé nem szabad megengedni, hogy megismétlődjön a
... rajzolt az égre, három Szu-25-ös pedig orosz trikolort festett kondenzcsíkjával. Ezután a díszvendégek, köztük a magyar államfő is

MTI Itthon

Orbán: a rendszerváltás vesztese a vidék

"A városi magyaroknak meg kell érteniük azt, hogy a vidéki Magyarország nélkül nincs biztonságos, kényelmes, magas színvonalú városi
... sem" - mondta a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke a Kisgazda Polgári Egyesület által rendezett országos gyűlésen, Solton
A Fidesz elnöke beszédében azt mondta csak addig lesznek viszonylag olcsó élelmiszeripari termékek, "amíg tönkre nem teszik a magyar
... tönkre nem megy a magyar mezőgazdaság, és ha ez bekövetkezik, abban a pillanatban lehúzzák a városi emberek bőrét is a magas

MTI Itthon

Gyurcsány: az antifasizmus nem jobboldali vagy baloldali

"Az antifasizmus dolgában érdektelen, hogy az antifasiszta koalíció tagjaként a Szovjetunió később milyen szerepet játszott az európai és a
érdektelen, hogy az antifasiszta koalíció tagjaként a Szovjetunió később milyen szerepet játszott az európai történelemben és a magyar
... tisztelet legyen az a vezérlő eszme, ami összeköt minket. A miniszterelnök a Magyar Köztársaság és a kormány nevében köszönetet
... a kitüntetetteknek. Az emléklapot, azok a büntetlen előéletű magyar állampolgárok kaphatják meg, a Magyar Antifasiszták és

MTI Itthon

Schmitt Pál újra a MOB élén

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) közgyűlése szombaton újabb négy évre Schmitt Pált választotta
most megbízást. Ha kitöltöm a mandátumomat, húsz évig leszek a Magyar Olimpiai Bizottság élén, amire 110 esztendő alatt nem volt példa

MTI Karrier

Magyarok német munkaügyi hivatalnokokat vesztegettek meg

Egy német munkaügyi hivatal (ügynökség) néhány munkatársát megvesztegették magyarok németországi munkavállalása ügyében – jelentette a
igazgatóság egy vagy két munkatársa ellen indult eljárás. Az illetők állítólag kenőpénz ellenében munkavállalási engedélyt állítottak ki több száz
... építőmunkás számára. Vállalkozási szerződés keretében bizonyos számú magyar építőipari munkás foglalkoztatható Németországban. A

MTI Gazdaság

Szavazás a legsikeresebb magyar márkákra

A legsikeresebb magyar márkákra, ezen keresztül a gyártókra lehet szavazni, újabb márkákat javasolni a szavazáshoz a Magyar
A magyar márkákat népszerűsítő kezdeményezés célja, hogy a fogyasztók véleményt mondjanak a termékekről. A magyar márkák
..., figyelmet kaphatnak, ami az erős nemzetközi versenyben igen fontos - véli a szövetség. A legjobb márkák díjazására május 24-én, a

MTI Itthon

Katasztrófától tartanak a hazai légi irányítók

Nyílt levélben fordult a miniszterelnökhöz a Magyar Légiforgalmi Szolgálatok Szakszervezete (MLSZSZ). Szerintük az új légtérszerkezet
 A levél szerint azért vezethet katasztrófa-helyzethez az új légtérszerkezet bevezetése, mert a HungaroControl Magyar Légiforgalmi
... a legalapvetőbb kockázatelemzéseket sem hajtotta végre. A szolgálat cáfol.     A HungaroControl szerdán közölte, hogy május 12-én módosul a
... Koordinációs tárcaközi Bizottság (NLKB) tárgyalta meg, s ezt követően a HungaroControl minden érintett szervvel - repülőterekkel, a

MTI Gazdaság

Hitelkonstrukció földalapú támogatásokhoz

Az európai uniós és a magyar földalapú támogatások előfinanszírozására dolgozott ki hitelkonstrukciót az OTP Bank Rt. A konstrukció
illetve a feltételeknek előzetes és teljes körű felmérésére az OTP Bank a Magyar Agrárkamarával közös céget hozott létre, az Agrocom
..., mert a mezőgazdasági termelők likviditási helyzete szükségessé teszi mind az EU-s, mind a magyar társpénzellátás előfinanszírozását
... el. Így a hitelösszeg minimum 500 ezer forint lehet, amit az uniós támogatások esetén legalább 30 hektár, míg az uniós és magyar

MTI Itthon

Ötvenmilliós pályázat "magyar értékek népszerűsítésére"

A "magyar értékek népszerűsítését" támogató pályázatot tett közzé a Külügyminisztérium - közölte Vig József, főosztályvezető
A minisztérium pályázatának célja, hogy a társadalom, a politika, a gazdaság, a történelem, a tudomány és a kultúra magyar értékeinek
..., ha a pályázó a magyar külpolitika számára kiemelt országban kívánja közvetíteni értékeinket. Ebbe a körbe tartoznak a szomszédos

Kult

Magyar spiritusz

A hagyományostól alaposan eltérő, irányított cefrekészítésnek is jelentős szerepe van abban, hogy a magyar pálinkák sorra zsebelik be a
mint négy arany- és három ezüstérmet nyertek a 142 közép-európai (magyar, német, olasz, osztrák, svájci és horvát) főzde
... nedű szobahőmérsékletűre langyosodna" - így foglalja össze az egyelőre íratlan pálinkaetikett néhány aranyszabályát Szabó László, a

Kovács Andrea (hvg.hu) Kult

Elit jazzklub csak a zenészelitnek?

Világhírű magyar jazz-zenészek világszínvonalú játszóhelye nyílt az év elején a kulturális minisztérium 18 milliójából. Egyelőre azonban
a Magyar Jazzművészek Társasága (MJMT) hozta létre és működteti abból a 18 millió forintból, melyet még a Hiller István vezette
... az első olyan szervezet, amelynek csak jazz-zenészek lehetnek tagjai, szemben az 1990 óta működő Magyar Jazz Szövetséggel (MJSZ), ahol
... csak kevesek „járnak jól”. Eddig a magyar jazz muzsikusok „egy hajóban eveztek”, de most sokan csalódottak és becsapva érzik magukat

Komoly problémák vannak az Apple-nél, egyes MI-funkciókra lehet, hogy még éveket kell várni

Komoly problémák vannak az Apple-nél, egyes MI-funkciókra lehet, hogy még éveket kell várni

Strasbourgig is elmennének Kenderesi Tamásék, hogy bizonyítsák az igazukat a doppingügyben

Strasbourgig is elmennének Kenderesi Tamásék, hogy bizonyítsák az igazukat a doppingügyben

Elkezdődött a Ramadán, mire Izrael leállította a humanitárius segélyeket a Gázai övezetbe

Elkezdődött a Ramadán, mire Izrael leállította a humanitárius segélyeket a Gázai övezetbe

Világrekorder harcsát fogott a Dunából egy román horgász

Világrekorder harcsát fogott a Dunából egy román horgász

Kétszer annyiba kerül, kétszer olyan hosszú ideig tart az USA-ban, mint Tajvanon: mi lehet az?

Kétszer annyiba kerül, kétszer olyan hosszú ideig tart az USA-ban, mint Tajvanon: mi lehet az?

Kedden élesedhetnek Trump vámjai, már csak az a kérdés, kinek fognak jobban fájni

Kedden élesedhetnek Trump vámjai, már csak az a kérdés, kinek fognak jobban fájni

Az én hetem Péterfy Gergellyel: Hogyan csapjuk agyon a kentaurt?

Az én hetem Péterfy Gergellyel: Hogyan csapjuk agyon a kentaurt?

Nemzetközi lapszemle: Mennyire bölcs dolog elhappolni mások ásványkészletét?

Nemzetközi lapszemle: Mennyire bölcs dolog elhappolni mások ásványkészletét?

Guardian: Orbán miatt köztes megoldásra kényszerül az EU Ukrajna ügyében

Guardian: Orbán miatt köztes megoldásra kényszerül az EU Ukrajna ügyében

A címlapról ajánljuk