Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Kult

Angelina Jolie nem plagizált

A Los Angeles-i bíróság ítélete szerint nem észlelhető feltűnő hasonlóság A vér és méz földjén című film és James J. Braddock The Soul
Angelina Jolie nem plagizált, amikor A vér és méz földjén című filmjének forgatókönyvét írta - döntött egy Los Angeles-i bíróság. A

Köves Nóra Vélemény

Kései üzenet az egykori fiatal demokratáknak egy fiatal demokratától

A diáktüntetések egyik résztvevőjének írása a negyedszázados Fideszről. A szerzőt különös érzés kerítette hatalmába a párt székházának
székházának udvarában fogok tiltakozni, vagy hogy szakadó hóesésben a parlament lépcsőjén ülve, alkotmányt, demokráciát és jogállamot
... az egykori fiatal demokraták székházának udvarában fiatal demokrataként tiltakoztam, kezemben a párt kukában talált 89-es programjával

MTI Itthon

"A Fidesz a legsötétebb kádári módszereket használja az ellenzék ellen"

Hálózat (HaHa) két aktivistáját, akik március elején részt vettek a Lendvay utcai Fidesz-székház udvarának
leszögezte, hogy a PM és az Együtt 2014 nem vett részt a Fidesz székház udvarának március 7-i elfoglalásában, de szimpatizálnak a
... reggel idézés nélkül őrizetbe vették a Hallgatói Hálózat (HaHa) két aktivistáját, akik részt vettek a Lendvay utcai Fidesz-székház
... miatt akarták kihallgatni gyanúsítottként. Március 7-én néhány tucat tüntető hatolt be a Fidesz-székház udvarára, tiltakozva az

hvg.hu Plázs

Videó: Budapesten forgatták a Prada új reklámfilmjét

Budapesten forgatták a Prada Candy parfüm reklámját - írja a Glamour Online. A háromrészes reklámfilm helyszínei között szerepel a Párizsi
fővárosunk néhány emblematikus helyszínét, például a Párizsi Udvart, vagy a mozit, ami valójában a Csepeli Munkásotthon színházterme.

hvg.hu Itthon

Falak közé szorult egy pécsi férfi

Az udvaron álló garázs és a szomszéd telek betonkerítése közötti szűk résbe esett be egy idős férfi szerda este Pécsen - közölte a
a bama.hu .  Az udvaron álló garázs és a szomszéd telek betonkerítése közötti szűk, 40 centiméternyi résbe esett be a férfi. Az

TA Kult

Univerzális hímtagexpander a Duna-parton

munkáival egyszerre találkozunk? A válasz: semmi. A meztelen férfi című kiállításon jártunk. (Írásunkban nyílt szexuális tartalom is
kell szembenéznünk a Ludwig Múzeum A meztelen férfi című kiállításán . A pénisz ugyan nem marad tabu, de ezt a legális kukkolást
... (az alacsonyabb ingerküszöbűek persze szívesen elkerülik a húsába aggatott kampókon lógó meztelen férfi performanszáról készült
...: a heroikus pózból kitaszítva könnyen sérülékennyé válik a meztelen férfi test. Egy egyébként hősként tisztelt és piedesztálra állított

HavariaPress Itthon

Focikapu dőlt egy diákra, leszakadt egy ujjperce

Az udvaron játszottak a gyerekek egy Győr-Moson-Sopron megyei iskola udvarán, amikor egy hetedikes fiúra rádőlt a futball
Rádőlt egy futballkapu egy 13 éves diákra a Győr-Moson-Sopron megyei Levél általános iskolájának udvarán. A gyermek a kezén sérült meg
... iskolájának udvarán. A napközis gyerekek az udvaron játszottak, amikor a fiúra rádőlt a futballkapu. A balesetről a fiú

MTI Itthon

Feljelenti a Fidesz a székházfoglalókat

Feljelentést tesz a Fidesz ismeretlen tettesek ellen a budapesti, Lendvay utcai pártszékház udvarának múlt heti elfoglalásánál történtek
a jogállamot, a demokráciát". A Fidesz-székház udvarát múlt csütörtökön elfoglaló tüntetők az alaptörvény negyedik – azóta már

MTI Itthon

Cigány forradalmárokra emlékeztek a Várban

A hazáért hősi halált halt cigány áldozatok előtt tisztelegve tartottak koszorúzást az 1848-49-es szabadságharc és forradalom 165. évfordulójának
valamint Mezei István, a megemlékezést szervező alapítvány elnöke és Kedves Gyula ezredes, a Hadtörténeti Múzeum igazgatója. A
... Intézet és Múzeum udvarán 2008-ban Szekeres Imre akkori honvédelmi miniszter jelenlétében leplezték le az emléktáblát, amely emléket

hvg.hu Itthon

Kénsavat tárolt udvarán a tanyabetörő

Kénsavat tárolt ingatlanának udvarán az a férfi, akinél egy tanyabetörés után tartottak házkutatást a hódmezővásárhelyi
Rendőrkapitányság munkatársai néhány órán belül megállapították a gyanúsított személyazonosságát és előállították. A házkutatás során házának

Népszabadság Karrier

NSZ: nem zárják be, de bizonytalan a sorsa a csepeli Burattino iskolának

pénzből gazdálkodhat – írja a Népszabadság. Egyelőre nem látni, miből működik az intézmény a következő tanévben – mondta Mezei Kata
ez pedig azzal fenyeget, hogy az iskola és a gyermekotthon nem tudja tovább eltartani magát”. Mezei Kata igazgató azt mondta: nem a
..., hogy a jogszabály szerint ez az új szerződés egyúttal magába foglalhatja a kiegészítő normatív támogatást is. Mezei Kata szerint

MTI Tech

Mézes bödönökkel csalogatja a hackereket a Deutsche Telekom

kilencven, a hackerek számára vonzó támadási lehetőséget nyújtó számítógépet, vagyis "mézes bödönöket" helyezett el csalinak a
A "mézes bödönre" rárepülő kártevők száma és gyakorisága valós időben követhető a hannoveri CeBIT informatikai seregszemlén üzembe
..." leterheléses blokkolásához. A DT a jövőben a kihelyezett csalik számának növelését tervezi. Egy-egy ilyen "mézes bödön" a

1
52 53 54 55 56
91
GKI: 2010 óta csak eldöcög a magyar feldolgozóipar régiós összehasonlításban

GKI: 2010 óta csak eldöcög a magyar feldolgozóipar régiós összehasonlításban

A Hamász láncra verve tartotta, fellógatta, megégette, éheztette az izraeli túszokat

A Hamász láncra verve tartotta, fellógatta, megégette, éheztette az izraeli túszokat

Repülőrajtot vettek az árak: 5,5 százalékra ugrott az infláció Magyarországon

Repülőrajtot vettek az árak: 5,5 százalékra ugrott az infláció Magyarországon

Hihetetlen, de már 60 éves a Toyota hibrid technikája, ami egy apró és cuki sportkocsiban debütált – körbefotóztuk

Hihetetlen, de már 60 éves a Toyota hibrid technikája, ami egy apró és cuki sportkocsiban debütált – körbefotóztuk

Tarr Béla: A magyar film él és van jövője

Tarr Béla: A magyar film él és van jövője

Leltárt készített a Die Presse Orbán hatalomgyáráról

Leltárt készített a Die Presse Orbán hatalomgyáráról

Nagy Márton harca az infláció ellen: toporzékol, berendel és küldi a fogyasztóvédelmet

Nagy Márton harca az infláció ellen: toporzékol, berendel és küldi a fogyasztóvédelmet

Az amerikai General Motors járhat a legrosszabbul Trump védővámjával

Az amerikai General Motors járhat a legrosszabbul Trump védővámjával

Kommandósok csaptak le arra a férfire, aki 30 éve lefejezett egy kisfiút, most pedig kislányokat erőszakolt meg

Kommandósok csaptak le arra a férfire, aki 30 éve lefejezett egy kisfiút, most pedig kislányokat erőszakolt meg

A címlapról ajánljuk