Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

hvg.hu Olimpia

Magyarok és a többiek – Kis magyar öttusatörténet

Az olimpiai sportok között a vízilabda mellett az öttusa is magyar sikerágazatnak számít. Ahogy a pólóban, úgy az öttusában is
... a legeredményesebb, már ami az olimpiák történetét illeti. Svédországnak és Magyarországnak egyaránt kilenc-kilenc aranyérme van, de a
olimpián alakult meg, az öttusa 1912-ben, Stockholmban volt először olimpiai sport. Pierre de Coubertin, a Nemzetközi
... évekig harcolt azért, hogy az antik pentathlonnak legyen utóda a modern olimpiákon is, így jelent meg az V. nyári olimpiai
... között az öttusa. Az 1910. július 2-i Nemzeti Sportban Muzsa Gyula, a Magyar Olimpiai Bizottság társelnöke a következőt írta az

MTI Olimpia

Felemás magyar kezdés öttusában

Kiváló lövészettel kezdte szereplését a pekingi olimpia férfi öttusaversenyében Horváth Viktor. A másik magyar induló, Balogh Gábor
sorozatába két nyolcas is becsúszott, ezzel együtt 187 körrel, azaz 1180 ponttal zárt, ami a negyedik helyre volt elég. A nyolc éve, Sydneyben
... nyerte 191 körös olimpiai csúccsal (1228 pont), a korábbi rekordot a fehérorosz Dmitrij Meljah tartotta, aki 2004-ben 186-ig jutott. A

MTI Olimpia

Zsivoczky Attila feladta a tízpróba küzdelmeit

A sérüléssel bajlódó Zsivoczky Attila a második szám, a távolugrás előtt feladta a férfi tízpróbázók versenyét a pekingi
elindul az olimpián, megpróbálja végigcsinálni a tíz számot, de most úgy határozott, nincs értelme, mert esetleg komolyabban is

MTI Sport

A magyar csapat gólzáporos döntetlenje a Puskás Stadionban

A szeptemberi Dánia és Svédország elleni világbajnoki selejtezőkre készülő magyar labdarúgó-válogatott barátságos mérkőzésen 3-3-as döntetlent
selejtezőkön." NEMZETKÖZI BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉS MAGYARORSZÁG - MONTENEGRÓ 3-3 (1-1) Puskás Ferenc Stadion, 3000 néző, v

MTI Olimpia

Bolt 200 méteren is világcsúccsal nyert

A jamaicai Usain Bolt a döntőben megjavította a 200 méteres síkfutás világcsúcsát a pekingi
A 100-on is világrekorddal győztes sprinter 19.30 másodperc alatt teljesítette a távot, ezzel az amerikai Michael Johnson 1996-os, atlantai

hvg.hu Itthon

A miniszter szerint néha a kudarcnak is örülni kell

Gyenesei Leila édesapja sosem hitte volna, hogy a lánya kijut az olimpiára. Kijutott. Leila a téli olimpia után a nyárit is
István:  Nyílván arra gondol, hogy sportért felelős miniszterként, sportapa is vagyok, akinek a legkisebb lánya itt van az olimpián és
... egy nemzeti alázatra az olimpia iránt. Egy kicsit túl lettünk értékelve az évtizedek során, jóval a gazdasági és válogatási
..., a bronzéremnek és a helyezéseknek hatalmas értéke van az olimpián. Egyébként, ha mi most nyerünk két-három aranyérmet az elkövetkező

hvg.hu Olimpia

Fazekas Róbert: „Öt forintot nem tettem volna fel a döntőre”

Fazekas Róbert három olimpián vett részt eddig. Az egyiket valószínűleg ő is elfelejtené. Közel egy méterrel dobott kevesebbet, mint
méter és a 63 között, de ennek magyarázható oka van. hvg.hu: Már van időd körülnézni, milyen a falu? Fazekas Róbert:  Már a harmadik

hvg.hu Olimpia

Tóth Krisztina kikapott és búcsúzott az olimpiától

Sima, 4-1-es vereséget szenvedett többszörös Európa-bajnok asztaliteniszezőnk, Tóth Krisztina a kínai-amerikai Wang Chentől, így búcsúzott a pekingi
búcsúzott, asztaliteniszezőink közül még Póta Georginának szurkolhatunk magyar idő szerint 14 órától. 2008-AS NYÁRI OLIMPIAI

MTI Itthon

Demonstratív rendőrségi akció

Többnapos fokozott ellenőrzést tartott a rendőrség Budapest belvárosában és az idegenforgalmilag jelentős közterületeken; a demonstratív

hvg.hu Itthon

Utcák és terek, ahol ma nem lehet parkolni

Az augusztus 20-i rendezvények miatt a megszokottnál több lezárásra és forgalomkorlátozásra kell számítani Budapest belvárosában, ezért
a Szent György utcában, a Dísz téren, a Színház utcában és a Palota utca egy részén. A Szent Jobb Körmenet miatt korlátozzák Budapest

MTI Olimpia

Az utolsó pillanatban beugró magyar birkózó korán búcsúzott

Első mérkőzésén tusvereséget szenvedett Veréb István a szabadfogású birkózók 74 kg-os súlycsoportjának pekingi olimpiai versenyében az
az olimpia, amikor - múlt csütörtökön - megtudta, hogy indulhat. Aktívan kezdte a mérkőzést, az első menetben kétszer ledöntötte

MTI Olimpia

"Nem akartam nyert meccs nélkül hazamenni az olimpiáról"

Tóth Krisztina sikerrel vette a második fordulót egyesben a pekingi olimpia asztalitenisz tornáján, s ezzel bejutott a legjobb 32
szettben a rivális kissé meglepte a negyedik olimpiáján szereplő, 34 éves magyar klasszist, a folytatásban azonban már utóbbi
... beszélt, s nagyon zavaró volt. Nem akartam nyert meccs nélkül hazamenni az olimpiáról. Következő ellenfelem jobb játékos, de jobb is

MTI Olimpia

Fazekas Róbert bejutott a döntőbe és ott nyolcadik lett

A diszkoszvető Fazekas Róbert 63,43 méterrel a nyolcadik helyen végzett a pekingi olimpián. A számot a világbajnok észt Gerd Kanter
jár. Kanter mögött a lengyel Piotr Malachowski (67,82) zárt a második helyen, a kétszeres olimpiai bajnok litván Virgilijus Alekna

1
749 750 751 752 753
857
Adrien Brodynak Oscar-díjat hozott A brutalista, pedig a HVG-nek azt mondta, sokáig úgy tűnt, nélküle csinálják meg a filmet

Adrien Brodynak Oscar-díjat hozott A brutalista, pedig a HVG-nek azt mondta, sokáig úgy tűnt, nélküle csinálják meg a filmet

Lavrov: Donald Trump mindent ért, Európa viszont háborút akar

Lavrov: Donald Trump mindent ért, Európa viszont háborút akar

Az akadémiai dolgozók visszautasítják Hankó miniszter állítását

Az akadémiai dolgozók visszautasítják Hankó miniszter állítását

Sosem volt ennyi barátunk, és sosem voltunk ennyire magányosak

Sosem volt ennyi barátunk, és sosem voltunk ennyire magányosak

50 éves a VW Polo

50 éves a VW Polo

Mitől szállt el ennyire az étolaj ára?

Mitől szállt el ennyire az étolaj ára?

Rosszabb a kedve esténként, főleg vasárnap? Nincs egyedül

Rosszabb a kedve esténként, főleg vasárnap? Nincs egyedül

Az oroszok állítják: nem dróntámadás okozott tüzet az egyik legnagyobb olajfinomítóban

Az oroszok állítják: nem dróntámadás okozott tüzet az egyik legnagyobb olajfinomítóban

A közvécék hiányára hívták fel a figyelmet, egy év próbaidőre ítélték A Város Mindenkié aktivistáit

A közvécék hiányára hívták fel a figyelmet, egy év próbaidőre ítélték A Város Mindenkié aktivistáit

A címlapról ajánljuk