Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Itthon

Öt év alatt 108 elítélt kapott elnöki kegyelmet

tárgyi súlyával és társadalmi, erkölcsi megítélésével indokolták - olvasható a Vasárnapi Hírek című hetilapban megjelent
a Vasárnapi Híreknek elmondta: arról, hogy valaki hogyan és kihez fordulhat kegyelemért, pontosan rendelkezik a büntetőeljárási

MTI Itthon

Nol.hu: részegen találtak rá Kiss Ernő dandártábornokra

rendőrségi forrásból szerdán. A nol.hu portál információja szerint a tábornok részeg
t, de nem kívántak nyilatkozni az ügyben, mondván nyugalmazott tábornokról van szó és már nem az állomány tagja. A nol.hu
... szerint "merevrészegen, mezítláb, zokni és cipő nélkül, vérző fejjel talált egy tábornokot a rendőrjárőr Budapesten, a XII. kerületben". Az atv.hu

MTI Világ

Egyre több oknyomozó újságírót ölnek meg

életüket kockáztatva kényes információkat közöltek egyebek mellett drogkereskedelemről, emberi jogsértésekről vagy korrupcióról - áll
közérdekű információk közzétételét, vagy azt, hogy újságírók kutakodjanak utánuk - hangsúlyozza jelentésében az UNESCO. A bűnesetek
... nem külföldi haditudósító volt, hanem helyi lakos, aki írásaiban közérdekű információkat tárt fel saját országában, békeidőben. Az

MTI Kult

Kékre festették a mennyezetet a Louvre-ban - fotó

az ég mélykékjére színezte, és lebegő korongokat, valamint az ókor híres görög szobrászainak nevét festette
a híres múzeum egyik mennyezetének díszítését. Henri Loyrette, a Louvre igazgatója a múzeum modernizálási munkálatai során évek óta

ingatlanmenedzser.hu Ingatlan

Pezsgő és plazmatévé: tömegjelenet az új aradi plázánál

Tömegjelenetek játszódtak le Arad főútvonalán, rögtön a híres vagongyárral szemben: a biztonságiak két órával
Tömegjelenetek játszódtak le Arad főútvonalán, rögtön a híres vagongyárral szemben: a biztonságiak két órával a tervezett határidő

hvg.hu Tech

Temetni veszélyes – a nyomtatott sajtó jövője

érdekes információt? E két véglet között mozognak a nyomtatott sajtóval kapcsolatos vélemények. Sorra szűnnek meg a lapok, és a
népszerűsége stabil, ami azt jelzi, hogy az emberek továbbra is az őket közvetlenül érintő hírekre kíváncsiak. A magyar felnőttek
... kapcsolatos híreket, szeretnének részleteket megtudni a celebek magánéletéről. Gulyás János is arra hívta fel a figyelmet, hogy egyre

hvg.hu Tech

Különleges időjárás-előrejelző szoftver

Ha kicsit több információra vágyunk, esetleg a következő napok időjárása is érdekel minket, nézzünk ki inkább egy virtuális
Eddig két nagy online kedvencünk volt, ha az időjárásra voltunk kíváncsiak: az egyik a weather.com, a másik az idojaras.hu. Mindkettőt
... előrejelzésre hajlandó, a fizetős pedig nyolcra, illetve az utóbbiban nemcsak kettő, hanem tetszőleges számú város időjárását
... két város időjárásával és – a még nagyjából el is „található” – háromnapos előrejelzéssel, bőven megteszi az ingyenes változat is. A

techline.hu Tech

Különleges időjárás-előrejelző szoftver magyarul és ingyen

Eddig két nagy online kedvencünk volt, ha az időjárásra voltunk kíváncsiak: az egyik a weather.com, a másik az
Eddig két nagy online kedvencünk volt, ha az időjárásra voltunk kíváncsiak: az egyik a weather.com, a másik az idojaras.hu. Mindkettőt
... előrejelzésre hajlandó, a fizetős pedig nyolcra, illetve az utóbbiban nemcsak kettő, hanem tetszőleges számú város időjárását
... két város időjárásával és – a még nagyjából el is „található” – háromnapos előrejelzéssel, bőven megteszi az ingyenes változat is. A

techline.hu Tech

Heti TOP 5 letöltés: a képek és fotók csoportos letöltésétől a friss hírek kényelmes olvasásáig

Feed RollerManapság percenként, sőt, másodpercenként juthatunk újabb és újabb hírekhez az internet
Feed Roller Manapság percenként, sőt, másodpercenként juthatunk újabb és újabb hírekhez az internet segítségével. Ám folyamatosan
... van, minden rendszerre, korábban mi is igyekeztünk bemutatni belőlük a legjobbakat. Ám ahhoz, hogy a friss hírekről folyamatos

Ráhajtott a sínekre a pirosnál, lecsukódott mögötte a sorompó, aztán jött a vonat – videó

Ráhajtott a sínekre a pirosnál, lecsukódott mögötte a sorompó, aztán jött a vonat – videó

Fél emelet elszállt, négy ember meghalt gázrobbanásban egy tajvani áruházban

Fél emelet elszállt, négy ember meghalt gázrobbanásban egy tajvani áruházban

Újabb kötelezettségszegési eljárást indít az Európai Bizottság Magyarország ellen

Újabb kötelezettségszegési eljárást indít az Európai Bizottság Magyarország ellen

Ezek a kínai autók a legnépszerűbbek Magyarországon

Ezek a kínai autók a legnépszerűbbek Magyarországon

Erősebb új 911 Dakar sportkocsival lepi meg a rajongókat a Porsche

Erősebb új 911 Dakar sportkocsival lepi meg a rajongókat a Porsche

Kuvaitban kapott munkát egy Mészáros Lőrinchez köthető cég

Kuvaitban kapott munkát egy Mészáros Lőrinchez köthető cég

Úgy volt, hogy Teslákat vesz az amerikai külügy, de most már csak „páncélozott elektromos járművekről” van szó

Úgy volt, hogy Teslákat vesz az amerikai külügy, de most már csak „páncélozott elektromos járművekről” van szó

Már az Airbus is vizsgálja, hogyan lehetne „egymás ölébe” ültetni az utasokat a repülőgépeken

Már az Airbus is vizsgálja, hogyan lehetne „egymás ölébe” ültetni az utasokat a repülőgépeken

A Ford vezére szerint Trump vámháborúja már most „sok költséget és káoszt” okozott az amerikai üzleti életben

A Ford vezére szerint Trump vámháborúja már most „sok költséget és káoszt” okozott az amerikai üzleti életben

A címlapról ajánljuk