HVG
Vállalkozás
Mészáros Lőrincé lett az egykori Szerencsekerék-háziasszony óbudai étterme
Egy 300 millió forintos ingatlanhoz is hozzájutott a milliárdos.
A Cégszolgálatnak rövidíthető szervezet felel a cégnyilvánosságért a Cégközlöny szerkesztősége pedig a közleményekért, lehetőleg felelősségvállalás nélkül. Pedig csinos éves bevételt tudhat magáénak általuk a minisztérium. Mire jó ez a szervezeti rend és jelenleg mi múlik ezen?
Újabb kisrészvényese adott be keresetet a Magyar Telekom ellen, és kérte több, a társaság 2010. április 7-i közgyűlésén hozott határozat hatályon kívül helyezését – közölte a távközlési cég hétfőn a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A kereset hivatalos kézbesítésére még nem került sor – áll a közleményben.
A pénzügyi válságnak számos oka volt, abban azonban egyetértenek a szakértők, hogy kockázatkezelési hibák is hozzájárultak kibontakozásához – derült ki az Economist Intelligence Unit (EIU) napokban nyilvánosságra hozott kutatásából.
A válság hatására még erőteljesebb lett a költségcsökkentési kényszer a szervezeteknél, amely különösen a humán erőforrás területeit érintette. Számos kutatás bizonyította, hogy azok a vállalatok működnek igazán hatékonyan, amelyek tudatosak pénzügyi folyamataikat illetően és előre megtervezik HR költségvetésüket.
Megváltoztak az európai uniós munkanélküli-ellátás szabályai, így május elseje óta azok a magyar állampolgárok, akik egy másik tagállamban végeztek munkát, ugyanolyan feltételek mellett jogosultak a munkaviszony megszűnése után ellátásért folyamodni az adott tagállamban, mint annak állampolgárai - hívja fel a figyelmet az Állami Foglalkoztatási Szolgálat a honlapján található tájékoztatóban.
Július elsejétől elektronikus úton, véletlenszerűen jelölik ki a felszámolókat, ám a szakértők szerint így nem érvényesülhetnek a törvényben megkövetelt szempontok – írja a csütörtöki Világgazdaság.
Mérséklődött a lízingpiac visszaesése 2010. első negyedévében az egy évvel korábbi hasonló időszakhoz képest, a csökkenés mértéke 43 százalék, a finanszírozott összeg értéke pedig 70 milliárd forint volt. Javuló tendencia figyelhető meg, hiszen a tavalyi év utolsó hónapjaiban még 57 százalékos volt a piac zsugorodása. A fordulat azonban még várat magára; a Lízingszövetség év végénél korábban nem számít élénkülésre.
Az APEH hátralékállománya az elmúlt időszakban – a működő adózók hátralékának csökkenése mellett – számottevően emelkedett, és március végén elérte a 2000 milliárd forintot (ami nagyjából a GDP 7,5 százaléka), a behajthatatlanként nyilvántartott tartozásállomány meghaladja a 200 milliárdot – derül ki a hivatal állapotáról készült helyzetjelentésből.
Az ingatlan eladás-visszabérleti konstrukció lehet a vállalatok válasza a gazdasági válság okozta finanszírozási nehézségekre. A tengerentúlon már hosszabb ideje működő üzleti gyakorlat egyre inkább terjed Magyarországon is a tőkehiányban szenvedő gazdasági társaságok körében, amelyek így férhetnek hozzá az ingatlanban lekötött vagyonukhoz.
Felfüggesztette a Fővárosi Bíróság a Magyar Telekom április 7-i rendes közgyűlésen hozott határozatai egy részének végrehajtását. A társaság közleménye szerint a tilalom azokra a 2008. évet érintő döntésekre vonatkozik, amelyeket vállalat idei áprilisi közgyűlése azért szavazott meg ismételten, mert a bíróság egy perben az e határozatokat támadó kisrészvényeseknek adott igazat jogerősen.
Egy gépjárműipari ügyfél megbízásából az APEH Kiemelt Adózók Igazgatóságával egyeztetett nemrégiben a slágertémának számító garanciális javítással összefüggő áfakötelezettségről a KPMG. Mi lett a megbeszélés vége? Kosztolányi Tamás, a szenior adómenedzsere kommentál.
A várakozásokhoz képest sokkal több cég döntött úgy, hogy nem fizet idén rehabilitációs hozzájárulást, helyette megváltozott munkaképességűeket foglalkoztat - írja a Napi Gazdaság csütörtöki száma.
A Szociális és Munkaügyi Minisztérium idén is pályázatot hirdetett munkahelyteremtő beruházások támogatására. A pályázaton csak Magyarországon bejegyzett vállalkozások vehettek részt, amelyek vissza nem térítendő támogatást kaphattak építési jellegű, valamint új gépek, berendezések, technológiák beszerzése során felmerült költségeikre. A pályázatok támogatására összesen 2,3 milliárd forint áll rendelkezésre.
Közeleg május 20-a, s még közel másfélmillió adózó bevallását várja eddig az időpontig az adóhatóság. A hiba kevesebb mint az elmúlt években, s az internettel is barátkozunk.
Április elseje és 25-e között 120,4 ezer alkalmi munkavállalói bejelentést regisztráltak - írja keddi számában a Napi Gazdaság az adóhatóság adataira hivatkozva.
Az Alkotmánybíróság egyhangú határozatával elutasította az ombudsman beadványát a vagyonosodási vizsgálatok alkotmány-ellenességének megállapítására. Kommentár.
Ismét megtámadta egy kisrészvényes a Fővárosi Bíróságon, mint cégbíróságon a Magyar Telekom legutóbbi és korábbi közgyűlési határozatait, további két kisrészvényes pedig a legutóbbi közgyűlési döntéseket – jelentette be a Magyar Telekom a BÉT honlapján pénteken.
A győri Integrál-Hexa Zrt. építőipari cég felszámolása során kétmilliárd forint elúszhat – írta a Kisalföld pénteki száma.
Szakképzés fejlesztésére több mint 405 millió forint vissza nem térítendő támogatást ítélt oda százkilenc pályázónak a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság.
Egészséges munkahelyek címmel indít kétéves kampányt az Európai Munkahelyi Biztonsági és Egészségvédelmi Ügynökség (EU-OSHA).
Bár a NER prominensei egyértelműen Trump mellett tették le a garast, a WSJ szerint több vitás pont volt a két ország közt, amelyek aligha oldódtak meg mára.
Senki sem gondolta, hogy Orbán Viktor szó szerint érti a repülőrajtot, és Indiába utazik.
Az eredetileg tervezettnél kisebb mértékben és csak később emelkednek az energiamegtakarítási kvóták.
A főpolgármester a demokrácia melletti “következetes kiállását” is megköszönte a távozó amerikai nagykövetnek.
A távozó nagykövet szerint az egyre terebélyesedő kleptokrácia a demokráciára is fenyegetést jelent.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.