Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

MTI Tech

Algák is lehetnek öngyilkosok

Eddig úgy gondolták, hogy a programozott sejthalál csupán magasabb rendű növények és állatok egyes sejtjeinél fordul elő, most azonban egysejtű algáknál is sikerült kimutatni.

MTI Tech

Vörösiszap tározót veszélyeztetne az Almásfüzitőre tervezett erőmű

Az Esztergomi Környezetkultúra Egyesület nem támogatja a Bakony Erőmű Almásfüzitőre tervezett földgáztüzelésű erőművének létesítését, mert annak vízigényét a Dunából fedeznék, és felmérhetetlen kockázatot jelentene, hogy az óránként 70 000 köbméter vizet szállító vezeték az egykori timföldgyár vörösiszap tározóján haladna keresztül.

hvg.hu Tech

Iszapkatasztrófa: ügyesebbek voltak nálunk a spanyolok?

Évtizedekre van szükség a talaj regenerálódásához egy olyan fémszennyezés után, amilyen 1998-ban Spanyolországban történt – írja a ScienceDaily című internetes tudományos lap, egy frissen megjelent tanulmányra hivatkozva. Az újság a spanyol zagytározó átszakadását a magyarországi vörösiszap-katasztrófával hasonlítja össze.

MTI Világ

Áradásokra és aszályokra figyelmeztet az ENSZ

Gyorsuló ütemben olvadnak a gleccserek, a létfontosságú természetes víztározók elvesztése milliókat fenyeget először áradásokkal, majd pusztító aszállyal - figyelmeztetett az ENSZ.

hvg.hu Tech

A nap képe: albínó jégmadarakat találtak Ausztráliában

Két albínó, vagyis kék szárny nélküli kékszárnyú kokaburát találtak kirándulók Ausztráliában - írja a Zöldtér. A madárfiókák teljesen fehérek, szemük vörös. Jelenleg a Ravenshoe közelében lévő Eagles (Sasok) vadon élő állatokkal foglalkozó kórházban látják el a madarakat.

hvg.hu Tech

Miért fújta a szél a Holdon az amerikai zászlót?

A német Die Zeit magazin régi összeesküvéselméleteket elevenített fel, és az ESA, az Európai Űrügynökség szakemberét megszólaltatva igyekszik cáfolni is azokat. A Holdra szállásról van szó, és annak három legismertebb "trükkjéről". Vagyis: miért lobog az amerikai zászló, és miért nem látszanak a csillagok, ha ott nincs légkör? Továbbá miért nem hagyott krátert maga után a holdkomp?

hvg.hu Tech

Klímacsúcs: tíz bizonyíték a klímaváltozás mellett

Az Egyesült Államok Országos Óceán- és Légkörkutató Hivatala (NOAA) azok közé az intézmények közé tartozik, amelyek egyértelműen állást foglalnak az éghajlatváltozás ténye mellett: a szervezet a globális felmelegedés jelenségét tíz úgynevezett globális klímaváltozási indikátorral támasztja alá - írja a Zöldtér.

hvg.hu Tech

A szélsőséges éghajlatváltozás végezhetett a neandervölgyi emberrel

Német kutatók szerint a neandervölgyi emberrel az ismétlődő szélsőséges éghajlatváltozások végezhettek. A kutatók Gerd-Christian Weningerrel, a Kölni Egyetem professzorával az élen régészeti, paleontológiai és paleogenetikai vizsgálati eredményeket elemeztek. Az így nyert adatok alátámasztották azt a korábbi feltételezést, hogy a neandervölgyi ember kihalását a klímaváltozás okozta - írja a Zöldtér.

MTI / hvg.hu Tech

A Csendes-óceánba zuhanhattak az orosz műholdak

Letért a kijelölt pályáról, és a Hawaii-szigetek közelében a Csendes-óceánban zuhant az orosz GLONASS (Glonaszsz) navigációs rendszer három műholdja - közölte vasárnap a RIA Novosztyi orosz hírügynökség az orosz katonai-űrkutatási iparból származó forrásokra hivatkozva, cáfolva a sikeres felbocsátásról szóló korábbi híreket. Más források szerint még a levegőben eléghettek a berendezések, amikor visszazuhantak a Föld légkörébe.

MTI / hvg.hu Tech

"Túllőtték a célon" az orosz műholdakat?

A kelleténél jóval magasabb Föld körüli pályára állt vasárnap az orosz GLONASS (Glonaszsz) navigációs rendszer három műholdja - közölték az orosz katonai-űrkutatási iparból származó források. Időközben kiderült, hogy a műholdak megsemmisültek: vagy a Csendes-óceánba zuhantak vissza, vagy a Föld légkörébe visszaérve elégtek.

MTI Tech

Minél több faj hal ki, annál több a kórokozó

Az egyre csappanó fajgazdagság kedvez a kórokozók elterjedésének, veszélyeztetve az emberi egészséget - állapították meg amerikai kutatók korábbi tanulmányok kiértékeléséből.

MTI Tech

Utolsó útjára készül a Discovery

Leghamarabb február 3-án indulhat utolsó útjára a Discovery űrsikló - jelentette be pénteken az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA.

MTI Tech

Idén kisebb volt az ózonlyuk

A Déli-sarkvidék fölött található ózonlyuk idén olyan kicsi volt, mint öt évvel ezelőtt - közölték új-zélandi kutatók pénteken.

1
72 73 74 75 76
220
Demeter elismeri, hogy nem érzi sikeresnek a közgyűjteményi központ eddigi működését

Demeter elismeri, hogy nem érzi sikeresnek a közgyűjteményi központ eddigi működését

Két év alatt 50 százalékkal nőtt a felvett személyi hitelek összege, már 3 millió forint az átlag

Két év alatt 50 százalékkal nőtt a felvett személyi hitelek összege, már 3 millió forint az átlag

Alternatív gyermekvédelem: a fiatalok becsalogatását is támogatja a kormányzati kocsmaprogram

Alternatív gyermekvédelem: a fiatalok becsalogatását is támogatja a kormányzati kocsmaprogram

Csaknem 3 millió forintért vették meg Szoboszlai dedikált mezét, amelyben gólt lőtt a Manchester Citynek

Csaknem 3 millió forintért vették meg Szoboszlai dedikált mezét, amelyben gólt lőtt a Manchester Citynek

Itt a teljesen új, nem elektromos Audi A6

Itt a teljesen új, nem elektromos Audi A6

Zelenszkij engedett Trumpnak, sajnálja a Fehér Házban történteket, és hálálkodott is

Zelenszkij engedett Trumpnak, sajnálja a Fehér Házban történteket, és hálálkodott is

Panama elnöke szerint Donald Trump hazudik

Panama elnöke szerint Donald Trump hazudik

iPhone-ja van? Több hasznos újítás is jön heteken belül

iPhone-ja van? Több hasznos újítás is jön heteken belül

Rajtakapták Orbán Sárát, ahogy egy NER-milliárdossal kiszáll egy, a Maldív-szigetekről érkezett magángépből

Rajtakapták Orbán Sárát, ahogy egy NER-milliárdossal kiszáll egy, a Maldív-szigetekről érkezett magángépből

A címlapról ajánljuk