A BBC értesülései szerint a Proceedings of the Royal Society című tudományos folyóiratban megjelent koncepció szerint a jármű a légkörből kivont szén-dioxidot folyadékká sűrítené, majd egy hagyományos rakétához hasonló meghajtással lenne képes nagyobb távolságok megtételére.

Az ötletgazdák szerint ezzel a stratégiával alaposabban fel lehetne térképezni a Marsot, mint a napenergiával hajtott Spirit és Opportunity nevű robotok tették. Bár mindkét szerkezet jóval több adatot szolgáltatott a vörös bolygóról, mint eredetileg tervezték, alapvetően kis területet tudtak bejárni a felszínen.

A kutatók számos módszert felvázoltak, amelyekkel a jövőbeni Mars-robotok nagyobb területet bejárhatnak: szóba került szárnyas felszíni egységek, illetve a meteorológiai ballonokhoz hasonló járművek alkalmazása, sőt, még egyfajta „felfújható ördögszekér” koncepciója is megszületett, amelyet a marsi szél fújhatna ide-oda a terepen.

A napelemes Mars-robotok mozgástere limitált

ESA

Hugo Williams, a University of Leicester kutatója kollégáival együtt azonban úgy gondolta, hogy a legjobb egy olyan felderítő robot lenne, amely képes gondoskodni saját hajtóanyagáról.

A rendszer lelkét egy radioaktív izotópokon alapuló generátor adja, amelyben egy pár kilogrammos radioaktív anyagból készült mag működteti a Mars-járót. A nukleáris telepek egyébként nem új fejlesztésűek: a hosszútávú űrmisszióknál már régóta alkalmazzák a módszert, többek között a hetvenes években fellőtt Pioneer űrszonda is hasonló technológiát használ.

Az ugráló robot a radioaktív bomlás során keletkező hő működtetné a kompresszort, amely a légkörből kinyert szén-dioxidot összesűríti. A hő egy része egyfajta radiátorba kerül. Amikor a robot ugrani akar, a folyékony szén-dioxidot tartalmazó tartály és a radiátor összekapcsolódik, a CO2 felhevül, hirtelen visszaalakul gázzá. Ezt átvezetik egy hagyományos rakétáknál alkalmazott fúvókán, s így a nagy nyomású gáz kellő emelőerőt szolgáltat, hogy a robot képes legyen megtenni az ugrást.

„A sugárzó izotópos energiaforrás előnye, hogy hosszú távon is használható és nem függ a Nap fényétől” – magyarázta dr. Williams. „Sokkal hosszabb ideig használhatnánk egy ilyen robotot és a Mars olyan régióiba is eljuthatnánk vele, ahová viszonylag kevés napfény jut. Mivel a hajtóanyagot a bolygó atmoszférájából gyűjtené a gépezet, nem kellene a Földről feljuttatni, foglalva ezzel az értékes helyet.

A tervek szerint a robotnak egy hétig kellene gyűjtögetnie a hajtóanyagot, hogy végrehajthasson egy egy kilométeres ugrást, azonban a kutatás során ez az idő várhatóan amúgy is adott lesz, mivel az egyes helyeken végzett adatgyűjtés is időt igényel.