Az angolul találóan halászpatkánynak keresztelt húszcentis rágcsálót először 1893-ban fedezték fel 900 méter feletti magasságban a perui Chanchamayóban. 1920-ban további hat példány került elő hasonló magasságban, ezúttal Ecuadorból. Az elkövetkező 90 évben nem látta senki.

Victor Pacheco, a limai Természettudományi Múzeum biológusa és kollégája, Joaquin Ugarte-Nunez ezért úgy döntöttek, hogy megpróbálnak újra a rágcsáló nyomára bukkanni. Csapdákkal sikerült négy új példányt befogniuk a perui Ayacucho megyében, 300 kilométerrel az eredeti lelőhelytől délre. Sőt mi több, a jelek arra utaltak, hogy közönséges fajról van szó - írták a kutatók a Mammalian Biology című szaklapban a BBC News ismertetése szerint.

A helyi lakosok, földtulajdonosok és a Vinchos folyó menti halfarmok dolgozói elmondták a kutatóknak, hogy a rágcsálókat rendszeresen, az 1970-es évektől kezdődően egyre gyakrabban látják Vinchos város környékén. Az Ichthyomys stolzmanni fő tápláléka a hal, és úgy tűnik, igencsak profitált az utóbbi időben gombamód szaporodó pisztrángfarmokból. A helyiek arról panaszkodtak a kutatóknak, hogy a rágcsálók rendszeresen megdézsmálják a farmokon nevelt ivadékot, jelentősen csökkentve a gazdaságok termelékenységét.

A halfarmok gazdái minden eszközzel próbálják távol tartani a kártevőket. A csapdázással nem sokra mentek, ezt követően a folyó menti gyepeket égették fel, remélve, hogy sikerül tönkretenniük az állatok élő- és szaporodóhelyét.

A kutatókat meglepte, hogy a faj milyen gyorsan alkalmazkodott a környezet változásához, az új táplálékforráshoz. Pacheco véleménye szerint korábban azért is találtak olyan kevés halászpockot, mert igen nehezen csapdázható, de az is lehet, hogy rossz helyen keresték.

A halfarmok körül tapasztalt fokozott jelenléte ellenére lehetséges, hogy a faj továbbra is szorult helyzetben van. Más vízi állatokhoz hasonlóan veszélyeztetheti az erdőirtás és az élőhelyéül szolgáló vizek szennyezése is.