szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Augusztus 19-től indítja szolgáltatását Budapesten a Taxify

A budapesti taxitársaságként üzemelő Taxify nem titkolt célja, hogy gyors és hatékony applikációjával gyorsan meghódítsa az erre fogékony és az UBER magyarországi kivonulásával “hoppon maradt” közönséget.

A gombnyomással hívható autók, a GPS koordináták alapján, az applikációban követhető utazás és a leegyszerűsített, automatikus fizetési rendszer mind az Uberre emlékeztet, azonban mivel a Taxify a taxisrendelet minden elemét betartja, így a kedvezményes tarifának viszont az utasok búcsút inthetnek.

A magát – az Uberhez hasonlóan – inkább infotech start-up cégnek valló Taxify úgy véli, hogy a taxizás élménye újradefiniállható, és ezt a pénteki indulásra felkészített sofőrök segítségével már érzékeltetni is fogja. Az alkalmazást, az első bejelentést követően, már több ezren töltötték le.

Magyar cég is bejelentkezett az Uber helyéért

Az új társaság viszonylag kis sofőrlétszámmal kezdene, tarifája nem lesz ugyanaz, mint az Uberé, de alacsonyabb árakat ígér, mint a sárga taxik.

A cég ígérete szerint már az első naptól kezdve egy érezhetően más szolgáltatást fog nyújtani, mint a hagyományos taxitársaságok, azonban türelmet és megértést kérnek az esetleges kezdeti hibák és problémák előfordulásáért, melyeket a felhasználók visszajelzései alapján szeretnének orvosolni. 

Még ki sem hűlt az Uber nyoma, már itt is az utódja

Máris átvenné az Uber helyét egy Észtországból indult vállalkozás, amely ugyanazt a modern technológiára épülő, utasközpontú szolgáltatást igéri, csak éppen sárga autókkal.

Fellazít és lázít Európában az orosz propaganda, a magyar kormánypárti média ingyen is terjeszti

Fellazít és lázít Európában az orosz propaganda, a magyar kormánypárti média ingyen is terjeszti

Trump megzelenszkijezte az ovális irodában a dél-afrikai elnököt is

Trump megzelenszkijezte az ovális irodában a dél-afrikai elnököt is

„Nem akarjuk, hogy tudatlannak higgyenek? Ne kérdezzünk!” – kiégés ellen a hibázás kultúrájára lenne szükség a magyar munkahelyeken

„Nem akarjuk, hogy tudatlannak higgyenek? Ne kérdezzünk!” – kiégés ellen a hibázás kultúrájára lenne szükség a magyar munkahelyeken

Átalakul a Netflix, az HBO Max meg a Disney+: visszatér a régi kábeltévés fizetési rendszer, akkora lett mára a káosz a streamingben

Átalakul a Netflix, az HBO Max meg a Disney+: visszatér a régi kábeltévés fizetési rendszer, akkora lett mára a káosz a streamingben