Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Hamvay Péter: Fábry Sándornak igaza van
hvg360

Hamvay Péter: Fábry Sándornak igaza van

Fábry Sándor csalódott a NER-ben. „Ezektől” már nem vár semmit. Pedig még Kossuth-díjat, meg világ körüli utat, szülinapi ajikat is megérdemelne. Fábrynak – gondolhatja – több jár, hiszen ő a liberális akolt hagyta ott a Fideszért, és saját hitelét adta be a Fidesz Zrt.-be, azt, ami más NER-celebnek soha nem volt.

Vélemény

A VÉSZ folytatja akcióit a nem fizetőkkel szemben

Rendezni lehet-e az építőipari cégek közötti körbetartozásokat egy, az adófizetők pénzéből létesülő állami faktoring cég létrehozásával, ahogy azt a két nagy párt javasolja? Milyen új jogszabályokra van szükség ahhoz, hogy ne állandósuljanak a körbetartozások? Éliás Ádám, a Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetségének elnöke válaszol.

Vélemény

Sztrájkok, sztrájktörők, politikai sztrájkok

Az állampolgári jogok országgyűlési biztosát, az ombudsmant, Szabó Mátét többek között arról kérdeztük, mennyire jogos sztrájktörőket bevetni a munkabeszüntetés letörésére, miképpen lehetne biztosítani az elégséges szolgáltatást sztrájk idején, törvényes-e sztrájkolni egy adott munkahelyen nem a munkaadó, hanem a kormány politikája ellen?

Vélemény

Magyar-izraeli–palesztin közös kutatás

A tel-avivi magyar nagykövetség által kezdeményezett háromoldalú kutatási együttműködés keretében izraeli és palesztin tudósok látogattak a miskolci Nanotechnológiai Kutatóintézetbe. A hvg.hu tudósítójának kérdéseire Danny Porath, a Jeruzsálemi Héber egyetem professzora és Mukhles Sowwan, a Jeruzsálem keleti határán található palesztin Al Quds Egyetem oktatója válaszolt.

Vélemény

Alföldi Róbert Izraelben

Izraelben járt Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház főigazgatója, ahol az izraeli nemzeti színházzal, a Habimával való együttműködésről tárgyalt. A hvg.hu jeruzsálemi tudósítója a látogatás tapasztalatairól faggatta a művész/rendezőt útjának utolsó éjszakáján.

Vélemény

Szétzilálná-e a MÁV a HÉV-et?

Súlyos problémákat vet fel, ha Európa legrosszabb színvonalú állami vasúttárságának a kezelésébe adják a HÉV-et, állítja Vitézy Dávid, a VEKE (Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület) szóvivője. Szerinte ezt az átgondolatlan tervet végső soron az indokolja, hogy az állam ellenőrizni akarja az elkerülhetetlenül szükséges új járműpark beszerzését, rátenné a kezét a tenderre.

Vélemény

Ha valami baj van, elkezdjük marni egymást, mint a patkányok

Popper Péter úgy véli, hogy a történelme során újabb és újabb megszállókkal küszködő Magyarországot sokkal mélyebben érinti majd a gazdasági válság, mint a stabil nemzeti identitású országokat. A pszichológus szerint Mózesnek igaza volt: rabszolga nemzedékkel nem lehet hazát foglalni, nekik előbb ki kell halni.

Vélemény

A kiskunlacházi tragédia másnapján

Kellő rendőri jelenléttel talán meg lehetett volna előzni a horrort, egy tizennégy éves kislány szörnyű halálát a főváros agglomerációs övezetéhez tartozó Kiskunlacházán. De a rendőrőrsöt megszüntették. A gyilkosságba torkolló csoportos nemi erőszak előzménye, hogy egy deviáns csoport hosszabb ideje fenyegeti a községet. Ezt állítja a helyi lap, a Mi újságunk főszerkesztője, a művelődési ház szervezője, aki a helyi általános iskola alsó tagozatában tanít.

Vélemény

Tasnádi Péter: A média szerint minden el van szúrva

"Amikor bejelentkezem valahova, azt szoktam mondani, hogy Tasnádi Péter vagyok, de nem kell megijedni, nem »az« a Tasnádi Péter" - avat be kapcsolat-menedzselési technikáinak egyikébe Pécs 52 éves polgármestere, aki ebbéli minőségében a város 2010-es Európa kulturális fővárosa projektjének is első számú felelőse.

Vélemény

Répássy Róbert a közigazgatási reformról

Közigazgatási hivatalokról, a régiókról, az önkormányzatok számának csökkentéséről, a fővárosi, „kétszintes” közigazgatás egyszerűsítéséről folynak viták a pártok között. Répássy Róbert, a Fidesz jogi és közigazgatási kabinetjének vezetője, a parlament alkotmányügyi bizottságának ellenzéki alelnöke a hvg.hu-nak fejtette ki pártja álláspontját a vitatott kérdésekről.

Vélemény

Nekimentek a bankoknak a fiatal baloldaliak

A Bankszövetséggel folytatott tárgyalások nyomán elmaradt a tüntetés, amelyet a baloldali Demokratikus Hálózat (DH), illetve személy szerint annak elnöke, Galba-Deák Ádám november 19-ére szervezett a Bankszövetség székháza elé, a József nádor térre. Ugyanakkor változatlanok a szervezet követelései: segítséget várnak a bankoktól a pénzügyi válság miatt nehéz helyzetbe került, hiteleik megnövekedett részleteit fizetni képtelen állampolgárok gondjainak enyhítésére. A követelések jogosságáról, az állampolgári felelősségről kérdeztük Galba-Deák Ádámot.

hvg.hu Itthon

"Bármikor beépülhetnék a Magyar Gárdába"

Nemcsak a 2006-os rendőri túlkapásokat, de az erről szóló könyvet is elhallgatta a balliberális sajtó – állítja Bodoky Tamás újságíró, a Túlkapások című kötet szerzője, akinek meggyőződése, hogy a tévészékház elleni ostromnál valakik lefizették a rendbontókat.

Vélemény

A magyar lélek és válság

A magyar társadalmat a mostani válságsokk olyan állapotban érte, amikor az emberekben rendkívül alacsonyra csökkent a szolidaritás, és az egymás iránt érzett felelősség. Az emberek többsége bizalmatlan a politika iránt. A leamortizálódott társadalmi tőke újjáépítéséhez fel kellene éleszteni a civil szervezeteket, a civil társadalmat. – mutatott rá a hvg.hu-nak Kopp Mária orvos-pszichológus.

Vélemény

„Legnagyobb mestereim egyike az LSD volt”

Az 1959-ben született Balla Attilát 1984-ben felveszik a stockholmi iparművészeti főiskola alkalmazott grafikai szakára. 1988-ban visszajön Magyarországra, elvégzi a képzőművészeti főiskolát. Ma egy Csongrád melletti tanyán lakik, egy hajdani iskolaépületben rendezte be műhelyét. Képei jeles külföldi és magyar gyűjteményekben kaptak helyet, Németországban, Svédországban voltak kiállításai.

Vélemény

Tulassay: Már gyerekorvos sincs elég

Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem (SE) rektora támogatja az egyetemek vagyongazdálkodásának liberalizálását. Bízik abban, hogy az orvosképzés fenntartható lesz a jelenlegi szinten, nem fogják a finanszírozást radikálisan lefaragni. Tart ugyanakkor attól, hogy már nemcsak szakápolókból, de orvosokból is hiány lesz a magyar egészségügyben.

Vélemény

Régészeti világszenzáció: 3000 éves intelem héberül

Az utóbbi napok régészeti világszenzációja egy izraeli ásatáson talált cserépdarab, amelyen 3000 évvel ezelött héber nyelven öt sort vetett kerámiára egy akkor élt izraeli. Legalábbis ezt állítja a jeruzsálemi Héber Egyetem régésze, az ásatásokat vezető Joszef Garfinkel professzor. Ha sikerül bebizonyítania, hogy ebben az időben már fejlett írásbeliség volt a júdai hegyekben, akkor Saul Dávid és Salamon korának bibliai történetei kikerülhetnek a legendák birodalmából, jelentősen megnő az Ószövetség értéke, mint történeti forrás. A régészprofesszort Jeruzsálemben kérdeztük.

Vélemény

Nem adjuk ki az adatainkat Amerikának?

Jóri Andrást, a nemrég kinevezett adatvédelmi biztost kérdeztük, mit szól ahhoz, hogy Sólyom László visszaküldte a parlamentnek az Egyesült Államokkal kötött vízumegyezményt, mert aggályosnak tartja a hazai ujjlenyomat-nyilvántartásba való korlátlan amerikai betekintést? Pedig november 17-től már vízum nélkül lehetne utazni az USA-ba.

hvg.hu Gazdaság

Szalay-Berzeviczy: a világ összeomlik, mi pedig nagy bajban vagyunk

Magyarországot a spekulánsok támadják, igyekeznek a gazdaság törékenységét kihasználva, minél nagyobb profitra szert tenni. Eközben a jegybank és a kormány vért izzadva próbálja visszaverni a támadásokat, de az eredmény egyelőre alig látszik. Az ádáz piaci küzdelmekről, a bejelentett intézkedések várható hatásairól és hazánk esélyeiről Szalay-Berzeviczy Attilával, a Budapesti Értéktőzsde volt elnökével beszélgettünk.

Vélemény

Rácz Margit: egyszerűbb és átláthatóbb adózás kell

Most a kiadások leszorítására kell a kormánynak összpontosítania, az adócsökkentés majd csak ezután jöhet - mutat rá Rácz Margit, az MTA Világgazdasági Kutatóintézet főmunkatársa, kutatási igazgató, aki a nyolcvanas évek eleje óta foglalkozik az Európai Unióval, azon belül az egységes belső piaccal és a közös pénzzel.

Vélemény

Nekünk tényleg Mohács kell?

Galló Béla, az Egyenlítő című folyóirat főszerkesztője, az MTA Politikatudományi Intézete tudományos főmunkatársa erős kritikával illeti a nemzeti csúcsértekezletet. A baloldali meggyőződésű politológus szerint a fórum érdektelenségbe fulladt, egy lakossági fórum színvonalára süllyedt.

1
18 19 20 21 22
34
„Megunták az emberek a nagyon éles, konstruktív vonalakat” – beszélgetés Bullás József festőművésszel

„Megunták az emberek a nagyon éles, konstruktív vonalakat” – beszélgetés Bullás József festőművésszel

Felkerült a debreceni akkugyár tulajdonosa az amerikaiak feketelistájára

Felkerült a debreceni akkugyár tulajdonosa az amerikaiak feketelistájára

Cenzúrázta a Meta az Instagramon az LMBTQ-hashtageket, de állítja, csak véletlen volt

Cenzúrázta a Meta az Instagramon az LMBTQ-hashtageket, de állítja, csak véletlen volt

„Miniszterelnök úr, vége van!” feliratú felsőben pózolt Molnár Ferenc Caramel felesége

„Miniszterelnök úr, vége van!” feliratú felsőben pózolt Molnár Ferenc Caramel felesége

29 embert rúgtak ki szexuális zaklatás miatt a McDonald'stól az Egyesült Királyságban

29 embert rúgtak ki szexuális zaklatás miatt a McDonald'stól az Egyesült Királyságban

Az időskor nem láthatatlan

Az időskor nem láthatatlan

Pokoli tűzvész tombol a Los Angeles-i földi paradicsomban – fotók

Pokoli tűzvész tombol a Los Angeles-i földi paradicsomban – fotók

Lewis Hamilton 40 éves lett, és tényleg új életet kezd

Lewis Hamilton 40 éves lett, és tényleg új életet kezd

A pókselyem erős és gyógyít – most már laborban is létre tudják hozni

A pókselyem erős és gyógyít – most már laborban is létre tudják hozni

A címlapról ajánljuk